ingyenebéd

Muraközy Balázs

A gazdasági válság fokozódásával kiderült, hogy nemcsak a bankokat és más pénzügyi szervezeteket "menti ki" az amerikai kormány, hanem az olyan, a reálszférában működő vállalatokat is, mint a General Motors és a Chrysler. Ez a döntés azonban jobban megosztotta a közgazdászokat, mint a bankok megsegítése. Már az is kérdés, hogy az amerikai gazdaságra milyen hatással lesz ez a beavatkozás, ám a nemzetközi hatások még ellentmondásosabbak lehetnek. Ha az ipari vállalatok kimentése vagy államosítása szalonképessé válik a világban, annak radikális következményei lehetnek a kevésbé kifinomult politikai kultúrával rendelkező országokban - és rögtön eszünkbe juthat például a saját hazánk.

Már az is meglepő lehetett, hogy a közgazdászok szerte a világban szinte ellenszavazat nélkül elfogadták a bankok kimentését. Ekkor a kormányok és a szakértők arra hivatkoztak, hogy a pénzügyi vállalkozások közötti szoros kapcsolatok és a bizalom fontossága miatt egy-egy bank csődje az egész rendszer működőképességét veszélyeztetheti. Még ennél is meglepőbb, hogy sok közgazdász támogatja az autógyárak kimentését is, jóllehet ezek esetében ez az érv sem áll meg.
A fő hivatkozási alap a munkahelyek védelme és a kereslet növelése a visszaeső gazdaságban. Ha bezárnák az autógyárakat, akkor nem csupán az ő munkásaik kerülnének utcára, hanem a beszállítók is csődbe mennének. A munkanélküliség azért is rossz, mert a kirúgott munkások - eléggé el nem ítélhető módon - kevesebbet fogyasztanak, mint ha dolgoznának. Így csökken a más vállalatok termékei iránti kereslet is, ami felerősíti a gazdasági visszaesés spirálját.
Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a válság súlyosságára való tekintettel szinte minden országban bevetnek valamilyen költségvetési keresletösztönző programot. És valóban - vajon miért ne történhetne ez a keresletösztönzés olyan formában, hogy az autógyárak vagy más vállalatok kisegítésével akadályozzák meg a dolgozók elbocsátását? Ez nem okvetlenül rossz ötlet. Össze kell azonban hasonlítani hatását az alternatívákkal. Mivel a keresletélénkítésre korlátozott menynyiségű pénz áll rendelkezésre, érdemes megvizsgálni, hogy mekkora keresletélénküléshez vezet ugyanolyan összegű adócsökkentés, autópálya-építés vagy autógyár-segélyezés. Felmérve az autóipari vállalatok súlyát, könnyen lehet, hogy a kimentés gyors és jelentős hatással van a visszaesés elleni harcban.
De kérdés persze az is, hogy a szóban forgó autógyárak vajon átmeneti nehézségekkel küzdenek-e, vagy termékeik, technológiájuk annyira versenyképtelen, hogy a belátható jövőben nem lesznek nyereségesek állami támogatás nélkül. A legnagyobb autógyárak is különböznek ebből a szempontból: a Chrysler valóban kifejlesztett kisebb, energiatakarékos modelleket, a GM viszont a továbbiakban is nagyméretű autók szélvédője mögül tekintene a jövőbe.
Ha mégsem hónapokra van az áttörés, akkor nem szabad kizárni azt a lehetőséget sem, hogy valami mélyebb oka van annak, hogy éppen a GM és a Chrysler került bajba, és a japán autógyárak nem szorulnak állami segítségre (bár a helyzet súlyosságát mutatja, hogy a Toyota először lesz veszteséges, mióta belépett az autóiparba). A mélyebb ok pedig az, hogy a bajba jutott amerikai gyárak sokkal kevésbé termelékenyek, mint versenytársaik (vagy akár a japán cégek amerikai leányvállalatai). Túlságosan gyors kimentésük éppen ezt a fennálló helyzetet konzerválhatja, és megakadályozhatja azt, hogy átalakítsák a termelési szerkezetüket.
A kimentés barátai avval érvelnek, hogy az általuk javallt gyógymód alternatívája a csőd. Ám ez sem lenne okvetlenül végzetes fejlemény. A csődvédelembe menekülő vállalatot nem kell feltétlenül bezárni: a csődbe ment cégnek nem kell fizetnie az adósságait, és megpróbálják átszervezni. Iparági szakértők szerint a gyártási eljárások átalakítása, vagy a szakszervezetekkel kötött új szerződések (amelyekben csökkentik a hatékonyságcsökkentő előírások számát, valamint a béreket) sokkal versenyképesebbé tennék ezeket a vállalatokat. Hasonló hatású lehet az is, ha egy vállalatot felvásárol egy hatékonyabb versenytársa. A kimentés legalábbis elodázza ezeket az átalakításokat egy későbbi, talán boldogabb korba.
A kimentés ráadásul túlmutat önmagán. Ha a politikusok "megsegítenek" egy vállalatot, akkor ahhoz később - legalábbis érzelmileg - kötődni fognak. Ha hagynak csődbe menni ilyen fontos vállalatokat, a szavazóik közül sokan megharagudhatnak rájuk. Ennél már csak akkor vesztik el gyorsabban a választók rokonszenvét, ha egy vállalatot kitömnek az adófizetők pénzével, majd az ennek ellenére is csődbe megy. Ezért az egyszer kimentett vállalatokat a politikusok hajlamosak később is támogatni, esetleg más módon is segíteni rajtuk, például a belföldi vagy a külföldi verseny korlátozásával. Ráadásul ha az autógyárakat megsegítik, akkor miért ne lehetne néhány más iparágnak is a hóna alá nyúlni? Az Egyesült Államokban például az eddig is agyontámogatott etanoltermelők szintén megjelentek, hogy veszteséges, ám a környezetre is rendkívül káros tevékenységük az alacsonyabb benzinárak miatt azonnal további támogatásra szorul.
A kimentések elfogadottá válása más országokat is érint. Ha ugyanis az amerikai állam támogatja az autógyárait, akkor a japán vállalatok versenyhátrányba kerülnek - és ők meg a japán államtól kérhetnek támogatást. Így egy-egy ország kimentő akciója világszerte kimentésekhez vagy államosításokhoz vezet. Mindez a protekcionizmust hozná vissza. A piacvédő államok közötti kereskedelem visszaeshet, így tovább mélyülhet a világszintű recesszió.
Kisebb, kevésbé fejlett politikai rendszerű országokban ezek a precedensek még veszélyesebbek lehetnek. Ugyanezzel az érveléssel az államok olyan vállalatokat támogathatnak vagy államosíthatnak, amelyek változatlan formájú működése vagy fennmaradása teljesen indokolatlan. Ami az Egyesült Államokban történik, az sokkal szélsőségesebb formában ismétlődhet meg máshol.
Nem nehéz erre példát mutatni hazánkból sem. Még akkor se, ha az elmúlt években - a liberalizáció előrelátó, gondos elszabotálása miatt - a leginkább veszélyeztetett szolgáltatóipari vállalatok (Posta, MÁV, BKV stb.) állami monopólium formájában működnek, és így gigantikus veszteségüket minden évben minden különösebb faxni és "kimentés" nélkül kifizetik az adófizetők. Ez már senkinek fel se tűnik: hazánkban a kimentés szünet nélkül üzemel. A Molt már korábban sikerült megvédeni a labancoktól, az OTP-t pedig miniszterelnökünk harcos kirohanásai segítik az orosz befektetők ellen.
De a korona mely ékszerét kell még külön is megvédeni a világgazdaság viharaitól?
A péti Nitrogénművek Zrt., amely Bige László, Magyarország hetedik leggazdagabb embere tulajdonában van, októberben leállította a műtrágyagyártást. A hírekből úgy tűnik, hogy ennek a kereslet visszaesésén kívül más oka is van. A vállalat vezetéséért ugyanis komoly küzdelem folyik. Rozsnyói György azt állítja, hogy neki - korábbi magánhitele fejében - opciója van a részvények 50 százalékára. Az utóbbi időben ráadásul az OTP felhagyott a vállalat hitelezésével, ami többek szerint összefügg ezzel a vitával. Nem is beszélve arról, hogy tavaly a vállalat sikertelen devizaügyleteinek köszönhetően 11 milliárdot vesztett, ezt azonban valahogy "kifelejtették" a mérlegből, és így a valójában több mint 6 milliárdos veszteséget elszenvedett cégből 1,4 milliárd osztalékot fizetett ki a közgyűlés a tulajdonosoknak. Meg kell még említenünk, hogy ezt a transzparensen működtetett vállalkozást eddig 17 milliárdos hitellel segítette az állam.
Egyszóval a Nitrogénművek nem az a klasszikus, jól vezetett cég, amely önhibáján kívül ideiglenes bajba került a válság hatására. És mit tesz kormányunk? "A kormány elvi álláspontja szerint a péti Nitrogénműveknek, az ország egyetlen műtrágyagyárának minden körülmények között meg kell maradnia" - mondta Gráf József agrárminiszter. Arra persze nem vesztegette az időt, hogy felvilágosítsa az adófizetőket: pontosan milyen elvek alapján ajándékozza oda pénzüket egy olyan részvényesnek, aki nem is biztos, hogy valóban a vállalat tulajdonosa. Azt is elmondta, hogy a részletekkel a megfelelő intézményeknek kell foglalkozniuk, nem neki. Egy a fontos: ne kerüljön külföldi tulajdonba a műtrágyagyár. Nem kellett sokáig várni a fehér lovas herceg megjelenésére sem, amely ezúttal - nem éppen lányregénybe illő módon - az MFB formájában érkezett meg. A bank újabb 10 milliárdos hitelt és bankgaranciát is kínál a részvények 50 százalékáért cserébe.
A reálszférában működő fontos és egyébként versenyképes vállalatok kimentése mellett erős érvek szólnak, hiszen a kereslet visszaesését ez gyorsabban és hatékonyabban gátolhatja, mint az adócsökkentés vagy az állami beruházások. Az ellene szóló érvek jórészt a politikai döntések jellegén alapulnak, ezért erősségük nagyban függ attól, hogy milyen erős kontrollal szembesülnek a politikusok egy országban. Sajnos hazánkban ezek a veszélyek nagyok. Ez a devizaspekuláción milliárdokat vesztett, tisztázatlan tulajdoni helyzetű vállalatokért folyó csatában részt vállaló állami bankok és agrárminiszterek világa. Félő, hogy erre megy majd el a válságkezelésre rendelkezésre álló nem túl sok pénz.
De legalább magyar földbe magyar műtrágya kerül!

Eredetileg a Magyar Narancs 2009. január 8-i számában jelent meg.