No de itt még mindig abban gondolkodunk: hogyan lehetne a jobb intézményeként valamiképp rosszabbá tenni, nehogy a bizonyos életkorban valamiféle – a szent Egyenlőség mentén igazságtalannak érzett – okból jobban állók ott annyit tanulhassanak, hogy a rosszabbul állók már ne nagyon érhessék őket utol.
Ez alapján a gondolatmenet alapján ha sikerülne megfelelően lezülleszteni a 6- és 8 osztályos gimnáziumokat, onnantól már nem is kellene pusztulniuk?
Nem, nem gondolom azt sem, hogy ha szétvernénk ezeket az intézményeket, az automatikusan olyan sokat javítana a többieken. Egyrészt mert ha minden iskolába jut véletlenül egy-két jó tanár, az azért még nem biztosíték a színvonalra, másrészt mert félő, hogy a szétzavart jó tanárok egy része fityiszt mutat, és ahelyett, hogy lemenne az elitgimnáziumokból egy kis faluba roma gyerekeket tanítani, inkább pályát vált. Ja, amúgy az sem biztos, hogy a Fazekas legjobb matematika tanára jól beválna a lemaradóknál is – ahhoz ugyanis teljesen másfajta tehetség és elkötelezettség kell.

Abban kellene inkább gondolkodni, hogy a rossz iskolákkal mit lehet csinálni, hogy jobbak legyenek – mert ez így retenetesen kontraproduktív…

Megpróbálom visszaadni az elszállt kommentem gondolatmenetét:
Az alsós évfolyamokban, és különösképpen elsőben az, hogy a diák hogyan teljesít az órán gyakorlatilag egy-az-egyben attól függ, hogy milyen családi háttérrel rendelkezik. Elsőben még nem a tudás, hanem sokkal inkább a viselkedés, a koncentrációképesség, a kooperációkésség és hasonló dolgok számítanak. Persze az sem hátrány, ha a gyerek már tudja, mit tanít a tanárnő (mondjuk az ABC-t vagy van már számfogalma) hiszen így sokkal nagyobb sikerélménye van (nyilván ezt is túlzásba lehet vinni, amikor a gyerek már unja az órát). Vagyis elsőben azok a gyerekek, akiknek a szülei nem voltak képesek ezeknek az alapvető kompetenciáknak az átadására jelentős hátránnyal indulnak. (Fontos mellékszál itt az óvoda kérdése: elméletben ennek az intézménynek kellene ezeket a hátrányokat kiküszöbölni, azonban az óvodák, helyhiányra hivatkozva, előszeretettel nem veszik fel azokat a gyerekeket, akiknek otthon van kistestvére vagy az anyuka egyéb okból egyébként is otthon van, mondjuk munkanélküli…) A buktatás tiltása pont azért volt fontos, hogy legalább ne egy év alapján kerüljön rá az egész életen át tartó „bukott” stigma a gyerekre.
Az a tényt, hogy az alsóbb, iskolázatlan társadalmi rétegek gyermekei már eleve ilyen hendikeppel indulnak, szerintem az államnak kezelnie kell, akár annak az árán is, hogy a „tehetségesebb” (alsó tagozaton értsd: értelmiségi szülők gyereke) gyerekek szüleinek ez többletköltségbe kerül. A többletköltség alapvetően ott jelentkezik, hogy az „integrált” (értsd még nem lefölözött) osztályokban számos olyan probléma, konfliktus is felmerülhet, amelyet a szülőknek kell kezelni. Azaz még többet kell a saját gyerekeivel foglalkoznia; vagy – előnyösebb helyzetben - az iskola életébe jobban bele kell szólnia. Szerintem a társadalom egy részének, mintegy kvázi adóként, meg kell fizetnie annak a költségét, hogy a társadalom egy másik része nem rendelkezik olyan emberi tőkével, mint ő maga. Azaz az integráció egy kvázi vagyonadó, csak itt a vagyon az emberi tőke, akinek több van, többet is fizet. Magyarországon ez most nincs így.

- Az a többlet, amit valaki értelmiségi szülők gyerekeként hoz otthonról, lehet, hogy igazságtalan a többiekkel szemben, de alapvetően azért mégiscsak érték. Nem hagyni, hogy mindez kibontakozzon: ennek a felhalmozott értéknek az elpusztítása (ráadásul csekély nyereséggel másoknál). Amúgy értelmiségi gyereknek lenni nem hálás szerep, a nem értelmiségi gyerekek legtöbbször boxzsákként tekintenek rájuk, ha nem tudnak hasonulni – de ezt már írtam.

- Úgy gondolom, hogy ha már adózni kell (és az oktatás az újraelosztás számos formájával szemben olyan terület, amiben erre még kapható is vagyok), akkor ezerszer szívesebben adózom pénzben, mint a gyerekeim szellemi tőkéjében. Kéretik ennek megfelelő rendszert tervezni, ha már egyszer tőlem kérik, hogy finanszírozzam :-) (De persze aki adóztat, annak mindig könnyebb – ő a másét osztogatja a maga elvei alapján…)

Vonjunk be többletforrásokat az alapfokú oktatásba, vonzzunk jó tanárokat a rosszabb vidékek iskoláiba is, találjuk ki, hogyan, milyen tanrendben, milyen módszerekkel tehetjük jobbá az oktatást a lemaradó rétegek számára. De nehogy már az legyen a legjobb ötletünk erre, hogy verjük szét a jobban működőket… Ezzel a hozzáállással az általános színvonal biztosan romlani fog.

- Arról nem is beszélve, hogy ha lezüllesztjük a jó állami/egyházi iskolákat, az lehet, hogy lerombolunk egy falat a közép- és az alsó rétegek közt, de rögvest felhúzunk egy másikat az elit és a középrétegek közt. A tanárok gyerekeivel sikerül kitolni, a bankárokéi viszont onnantól garantáltan fizetős magániskolákba fognak járni. Jó nagy köcsögök lesznek, amúgy: ott már nem is hozott tudás, hanem vagyon alapján megy majd a szelekció. :-(

- Ami a buktatást illeti: szerintem ezt érdemes a szaktanárra bízni, tanítók közt szerintem ritka az öncélúan vérengző típus. A bukás nem csak bélyeg, de egyrészt fontos ösztönző is (persze itt fennáll bizonyos dinamikus inkonzisztencia), másrészt annak lehetősége, hogy aki reménytelenül lemaradna, az ismételhessen. Erre másként csak úgy van lehetőség, ha a leggyengébbekhez igazítjuk a követelményeket.

(Mármint az alsós tanítók közt kevés az öncélúan vérengző. Gimnáziumban már több van...)

"(Fontos mellékszál itt az óvoda kérdése: elméletben ennek az intézménynek kellene ezeket a hátrányokat kiküszöbölni, azonban az óvodák, helyhiányra hivatkozva, előszeretettel nem veszik fel azokat a gyerekeket, akiknek otthon van kistestvére vagy az anyuka egyéb okból egyébként is otthon van, mondjuk munkanélküli…)" Hát ez az! Nem is mellékszál az óvoda, hanem főszál. A családi szocializációból adódó hátrányokat már az óvodában el lehet kezdeni kezelni és így, amikor bekerül az általános iskolába nem hátránnyal, vagy nem akkorával indul. A közoktatás nyelve, a középosztály nyelve, erre számos kutatás rámutat. A hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetből, kistérségekből érkező gyerekek nyelvi hátránnyal indulnak és még ha hat évig alapozzák is, mindegy lesz, mert az első két éveben alig ért valamit abból, amit a tanító mond neki, nem érti a feladatokat. (láttam erre egy kutatást,, ahol a például egy gyerek azért nem karikázta be, hogy mely képek hasonlóak, mert nem értette mit jelent karikázni, ezért aláhúzta, vagy áthúzta, de olyan is volt aki értette a karikázást és bakirákázta mindegyiket, pedig nyilván látta, hogy két fa van meg egy autó meg egy labda, stb., és nem a tárgyakat keverte össze, hanem nem értette az instrukciót). Ha a nyelvi szocializáció elindulna óvodában, mindjárt más lenne a helyzet. Helyhiány van? Akkor oldjuk meg ezt. Kevés az óvodapedagógus? Fizessük meg őket, tegyünk az ellen, hogy az értelmiségi szakmák közül az övé legyen a legkevésbé megbecsült, ahogy ezt a már említett Magyar Bálint interjúhoz írt hozzászólásomban megemlítettem. Ez is feladat lenne, ne adj isten, reformokat követelne és sokkal közelebb állna az esélyegyenlőség megteremtésének kérdéséhez. Már magába a rendszerbe a lehető legnagyobb egyenlőségbe kellene bekerülni, mert ott megteremteni azt szinte lehetetlen, napról napra széjjelebb nyílik az olló. A pozitív diszkrimináció nem minden esetben megoldás, sőt. Mert az, hogy ne buktassunk az bizony pozitív diszkrimináció. Inkább azon kellene dolgozni, hogy ne is bukjon meg senki az első négy osztályban, hiszen akkor még tényleg csak az alapkészségekről van szó, amit a már említett óvoda igen jól meg tud alapozni. De a pozitív diszkrimináció kedvelt megoldás, gondoljunk csak arra, hogy az egyetemi felvételihez pont jár (vagy két éve még járt) a hátrányos helyzet miatt. A romológia tanszékünk vezetőjének óráján vitattuk meg ezt a problémát, úgyhogy rasszizmussal senki sem vádolható. Maga a tanár is elítélte, hogy valaki eme plusz pontok alapján jusson be az egyetemre, méghozzá azért mert ez nem megoldás. Aki nem jutott be a pontjai alapján az nyilván nincs azonos szinten a többiekkel, ergo hátránnyal indul. Azért mert bekerül a rendszerbe még nem lesz jobb neki. A megoldás az, hogy megteremtjük számára a lehetőséget az évek során, hogy önerőből bejusson, és az órán is az óvodával kezdődtek a lépések. A legszegényebb kistérségekben jóformán alig van óvodába járási lehetőség, aztán csodálkozunk mekkora különbség tud lenni 6 éves gyerekek között. Vicc hogy pont az értelmiségi szülők gyerekei járnak óvodába meg tanulnak már két évesen angolul, mikor nekik lenne rá kevésbé szükségük. És ha már a drága Magyar Bálint mindenhol a ráhangolódást, az alapozást hírdeti, miért nem foglalkozik inkább óvoda-reformokkal? Bár lehet, hogy jobb ha nem...