Sír most mindenki ezerrel, mert leomlanak nemzetünk kultúrájának bástyái, és még a külföld is leültet majd a szégyenpadra. A szűztiszta Sláger és Danubius helyett két - asszongyák - „pártrádió” nyerte el a frekvenciákat.

Nos, a nagy sírás közben nem kéne elfelejteni, hogy az eredmény egy tisztán definiált szabályokkal kiírt verseny eredménye! Ja, hogy buták voltak a szabályok. Hát bizony ha azok voltak, lehet beperelni Majtényi Lászlót, és elítélni a rábízott vagyon hanyag kezeléséért.

Azért az eredmény értékelése kapcsán fontos levonni néhány tanulságot. Ha valaki (pl. az állam) el akar adni egy korlátos eszközt, akkor többféle módszert is találhat erre. A magyar állam előszeretettel alkalmazza az úgynevezett „szépségverseny” módszerét. Ekkor egy bizottság pontozza le a jelentkezők pályázatának különböző elemeit. (aszerint például, hogy ki mennyi magyar zene, beszélgetés vagy épp nagybetűs igényesség sugárzását ígéri).

Na az ilyen pályázatok többnyire a bíróság előtt végzik: totál szubjektív az elbírálás, a korrupció melegágyai, felesleges és később betarthatatlan vállalásokra kényszeríti a jelentkezőket stb.

Ezzel szemben az árverés vagy aukció a tiszta beszéd. A kiíró a jelentkezési feltételek között tisztázza, hogy mit szeretne minimálisan elvárni a pályázóktól, utána pedig az dönt, ki, mennyit pénzt ajánl.

Nem véletlenül irtóznak mégis minálunk az árverések alkalmazásától; van ugyanis néhány kellemetlen tulajdonsága:

• Egy árverés megszervezéséhez kell valamennyi minimális szakértelem vagy legalább egy kis józanész. Mivel a szabályokat nem lehet önkényesen össze-vissza változtatgatni, azoknak súlyuk van, előre át kell gondolni, miből mi következik. (a szépségversenyes pályázatot viszont egy majom is le tudja úgy pontozni, hogy utólag fel se tűnik, hogy véletlenszerűen választotta ki, hogy ki nyerjen).
• Ha már kiírtad, nem lehet belenyúlni a versenybe. Ha egyszer kimondtuk, hogy annak adom, aki többet ígér, akkor nem mondhatom később, hogy „persze csak akkor, ha a Józsi az”.

Na vegyük sorra mivel is van itt gond.

1. A kiírás alapján az nyer, aki nagyobb arányát ajánlja fel az árbevételének. Ez bizony sok szempontból nagy butaság. Egy könyvelési tételhez (itt az árbevételhez, de hasonló problémák lennének a nyereség vagy mérlegfőösszeg stb. esetén is) kötni egy árverés elbírálását nagyon nem szerencsés.

A bevételeket például különböző cégeknél lehet feltüntetni úgy, hogy magánál a pályázó rádiónál szinte semmi sem jelenik meg. A mostani győztesek sales house-okon keresztül értékesítik majd a reklámidőt (a bevétel itt csapódik le) amik csak egy minimális összeget utalnak tovább a rádiónak (amiből a bevételarányos díjat fizetik majd). Ez ügyes, de azért messze nem ördöngös húzás akárhogy akarják most sokhelyütt úgy beállítani, mintha az Enron-Postabank utáni korszak legnagyobb stiklijéről lenne szó. Ehelyett mondhatni minden minimum 2 egységből álló szervezet elkönyvel ilyen-olyan transzfereket a részszervezetek között. (Tessék begépelni a googlebe az outsourcing, transfer price, holding stb. fogalmakat; na, a találatok pont erről fognak szólni…) Többnyire még könyvelési trükkről sem lehet beszélni, minden teljesen szokványos üzleti megoldás!

Ha a cél az, hogy az nyerjen, aki többet ad, akkor miért nem lehet egyszerűen ezt beletenni a kiírásba??? A bevételarányos fizetés erre ugyanis elvileg sem jó! Például egy gyenge pályázó, amely alig képes bevételt generálni, hiába ígéri oda a bevétel nagyobb százalékát a befizetés alacsonyabb lehet, mint a kisebb százalékot vállaló, de nagyobb bevételt hozó jelentkezőnél lenne – „teccik tudni” a szorzat, ugye, függ mindkét szorzótényezőtől, a szorzás meg egy alapművelet. Ad abszurdum ha „én és a haverok” bepályázunk, mert szeretnénk loki-indulókat sugározni egész nap, attól tartok, a bevételeink 100%-a is kevesebb lenne, mint a profi gagyirádió bevételének a 10%-a. (igen a loki-indulókat akár pártreklámmal is helyettesíthetjük…)

Ráadásul a bevételarány alapú versenyeztetésnek van még egy általános hátránya is: az ilyen típusú díj beépül az árakba, úgy viselkedik, mint egy büntető, extra ÁFA tétel vagy jövedéki adó. Ezzel szemben a fix összegű árverési díj olyan elsüllyedt költség a nyertes számára, amelyet a várható extraprofitja mértékéig vállal, de utólag már nem áremelő hatású.

Tehát a bevételarányos díj még versenytorzító is.

Ami az igazi fájdalom, hogy ma már akár magyarul is szépen le vannak írva a fenti árverés-jellemzők, tényleg nem kell a bölcsek kövét lenyelni az ismeretükhöz – de sajnos ma még mindig olyan emberek írogatnak ki értékes közvagyonra árveréseket, akiknek 0 szakértelmük van ehhez. (De mint említettem, sokszor a józanész is elég lenne; például Csákó Anti anno az oviban sokkal ügyesebben boltolta el az autósrágós képeit közöttünk csapágygolyókért - mondjuk a végén jól megdobáltuk tojásszénnel, és bizony a mostani vesztes rádiók reakciói sem szofisztikáltabbak…)

No és a 2. pont kapcsán szögezzük le az alapokat: Az árverés szabályai mindenki számára nyilvánosak voltak. Akik nyertek azok egyszerűen okosabbak voltak, pont.

A kiírást elszúrók, illetve a vesztesek ne rohangáljanak fűhöz-fához azért, hogy érvénytelenítsék a kiírást, vagy zárják ki az okosabb szereplőket, mert éppen az lenne felháborító visszaélés. Nem, épphogy az a lényeg, hogy a szabályok mindenkire vonatkoznak; még az ORTT-re is – ha elszúrták, akkor vállalják a felelősséget.

Aki pedig „pártrádiózik” az gondolkodjon előbb egy kicsit: komolyan az lenne a tisztább, ha kizárnák a kiírás nyilvános szabályai szerint ügyesebb, de mindenképpen okosabb két új szereplőt és odaadnák a frekvenciát verseny nélkül azoknak, akik korábban majdnem átlobbizták a parlamenten, hogy automatikusan meghosszabbítsák a sugárzási jogukat???  

Az egész sivalkodás és „pártrádiózás” közepette az az igazi veszély, hogy elsikkad a tanulságok levonása. Majtényi ORTT elnök úr például még mindig azt állítja, hogy a kiírás nem volt rossz, csak a jelentkezők voltak rosszhiszeműek – na ja, nyilván, mert nyerni akartak, fúj. Pedig bizony ebben az egész sztoriban egy hibás van: az, aki a kiírásért felelős (ha jól értem Majtényi úr nyilatkozatait, akkor ez jórészt pont ő).

Ha pedig árverést írunk ki, akkor nem csak a pályázókat köti a saját ajánlatuk, hanem a kiírót is a kiírás.

Végül, aki teheti, hallgassa inkább a Kovács Ádám hangpostáját…