ingyenebéd

Friss topikok

Címkék

adó (13) államadósság (3) állami (3) ár (16) bank (2) befektetés (5) befektetők (1) bér (1) biztosítás (1) budapest (4) bukás (1) csőd (1) dömping (1) egészség (5) energia (10) eu (4) euró (3) externália (2) fejlesztés (4) felsőoktatás (2) finanszírozás (12) fogyasztás (2) forint (5) fúzió (2) galopp (1) gazdaságpolitika (13) gazdaságtörténet (1) igazságszolgáltatás (1) infláció (1) infrastruktúra (2) ingyenebéd (3) internet (1) intézmények (3) járadékvadászat (5) jólét (2) karácsony (1) kereskedelem (5) kocsma (1) költségvetés (3) könyv (2) környezetszennyezés (2) környezetvédelem (2) korrupció (1) korrupicó (2) kovács ádám (2) közbeszerzés (1) közgazdaságtan (2) közlekedés (7) közpénzügyek (26) köztársaság (1) külgazdaság (3) liberalizáció (3) makroökonómia (3) média (1) mellékvonalak (1) migráció (1) mikroökonómia (2) mol (2) monetáris (7) monopólium (6) munka (3) munkanélküliség (1) művészet (5) nyilvánosság (2) oktatás (11) pénz (1) pénzügy (3) rádió (2) rendezvény (2) részvény (3) segély (1) sport (3) statisztika (1) szabadlovasok (1) szabályozás (16) szegénység (1) szegéynség (1) szellemi (2) szerkezetváltás (1) szolidaritás (4) támogatás (10) tandíj (1) társadalombiztosítás (2) termelés (1) tilos (3) tóth istván jános (1) tudomány (2) tulajdon (3) usa (2) választás (3) vállalatok (3) válság (8) vasút (5) vérpumpa (3) verseny (2) versenyképesség (4) Címkefelhő

Networked Blogs

Facebook követők

2004.06.04. 22:46 süssmájer

Államgörcs

Lőcsei László

Magyarország az egyik legdinamikusabban fejlődő gazdaság a régióban. Érezhetően jobb a gazdaság állapota, mint a „volt szocialista” régió számos más országában. Azonban valami mégsem stimmel. Mintha az egyik főszereplő – az állam – nem tudott volna reagálni a változásokra. A szerző arra kérdésre keresi a választ, hogy az államnak miért nem sikerült adaptálni magát az új történelmi környezethez.

Magyarország tagja a világ legfejlettebb országait tömörítő kluboknak, polgárai a világ leggazdagabb negyedébe tartoznak. Biztonságunkat a legerősebb katonai szövetség őrzi, életünk minden területe egyre szervesebben illeszkedik a világ legnagyobb gazdaságába. Erős és egészséges a gazdaságunk, a konzervatív ágazatokra épülő ipar (pl. gép-autó, vegyiáru, élelmiszer) és a szakképzettségéhez képest olcsó munkaerő a világ 30 legversenyképesebb országa közé emel minket. Hatalmas áruházak és nagy gonddal kialakított speciális üzletek termékei között válogathatunk. Egyre kifinomultabb és olcsóbb szolgáltatások teszik sokunk életét kellemesebbé az olcsó repüléstől és a mobilos internettől az árnyas kávéházak teraszán keresztül pénzügyeink kényelmes intézéséig.

Valami mégsem stimmel

A magyarok várható életkora az egyik legalacsonyabb Európában, egészségi állapotunk katasztrofális. Az egyre kevesebb gyerek írni-olvasni tudása korosztályról korosztályra romlik. Biztonságunkat egyre nagyobb mértékben bízzuk őrző-védő kft-kre a rendőrség helyett, igazunkért a bírósághoz fordulni drága és kivárhatatlanul lassú. A gazdagok és szegények közötti különbségek nőnek, emberek tízezrei, falvak és városok százai süllyednek egyre mélyebben az esélytelen szegénység mocsarába. Az Európában átlagos értéknél 10 százalékkal kevesebb embernek van hivatalosan munkája, mert sok a rokkant és a feketén dolgozó. Valutánk válságról válságra bukdácsol egekbe emelve a tőke árát, a kamatot. Az emberek adóterhei és az államadósság egyszerre nőnek.

A köz egészségének óvása, tudásának gyarapítása, a köz- és jogbiztonság fenntartása, az esélyegyenlőség biztosítása, a munkához jutás feltételeinek megteremtése és a stabil gazdasági körülmények megőrzése – ezek az állam klasszikus feladatai. A magyar állam ezeket ellátására képtelen.

Patyomkin közszolgáltatások

Magyarországon, mint minden más államban létezik egészségügy, oktatás, vasút, ágazati szabályozás. Csak nem működik. A rendelők, egyetemi épületek, a pályaudvarok csak díszletek. A korábban működő szabályozókat szisztematikus munkával áramvonalasítja légvárrá köztársaságunk kormánya. A kórházakban rendes ellátást csak komoly fizetségért várhat az ember. A felsőoktatásban a diákok és az oktatók közmegegyezése szerint félévenkénti vizsgaidőszakokkal papírozzák le az év többi időszakának (sokszor hasznosan eltöltött) szabadidejét. Az egyetemre vágyó diákok többsége iskolán kívüli magánórákon készül a felvételire. A vonattal járók negyven százaléka vasutas.

A legtöbb közszolgáltatás nem teljesíti a vele szemben támasztható minimális elvárásokat sem. Már hozzászoktunk, ezért nincs botrány, hiába folynak el a semmibe adóforintok százmilliárdjai. Egyébként is ez a látszat sokszor olcsóbb, mint a valóság, rendesen működő oktatás, egészségügy stb. többe kerülne, mint a virtuális intézményrendszer fenntartása. A látszatprofesszorok és a látszatszolgáltatók látszatmenedzserei pedig az állami fizetségért eljátsszák szerepüket. Összekacsintanak a kormánnyal: Te nem adsz rá elég pénzt, mi nem csináljuk rendesen, és felezünk. A hatékonyság és célszerűség zászlaja alatt rohamra induló Don Quijoték pedig pillanatok alatt.

Az állam az erőseké

Miért tűri mindezt a gazdaság? Miért nem indult meg bankárok, multinacionális alapítványok támogatásával a hazai iparosokra támaszkodó libertariánus, az államot minimalizáló forradalom? Mert nincsen rá szükségük. Sőt, az állama barátjuk, legfőbb és leglojálisabb üzletfelük. A multinacionális vállalatok adóterhei minimálisak, a letelepedés költségét, a munkaerő toborzásának és a beszállítói kör kialakításának árát nagyrészt az állam állja. A pénzügyi szektor a kormányzat legfőbb hitelezője, az államtól szerzett jövedelmei már mentesek a korábbi botrányoktól de semmi sem utal a csapok elzárására. A központosított közbeszerzések, a kegyesen osztogatott mindenféle koncessziók, a grandiózus fejlesztési támogatások lehetőségei „drága baráttá” teszik a kormányzatot a magyar gazdaság nagyhercegei szemében. A középvállalatok vezetőinek közéleti aktivitását a pazarlások ostorozása helyett a politikusok előszobáiban működő támogatás-osztogató bazárokba tereli az ésszerű számítás. A politikailag aktív középosztály az egyetlen kényes csoport, nem is véletlen hogy körülöttük forog a magyar politika. A mindenkori kormány leglátványosabb politikai akciói (tandíj eltörlése, lakáshitel, közalkalmazotti béremelés, sulinet stb.) őket célozzák meg. A fennmaradó esetleges berzenkedést (a kádár rendszer logikája szerint) kiváltságok hűtik le: a vonatok, az elit középiskolák, az alapon szerezhető műtétek, a középosztálynak épülő autópályák. A számlát fizetők („a rendszerváltás vesztesei”) pedig dühöngjenek a kocsmában, nézzék a tévét. A voksuk meg megér egy heti nyugdíjat vagy egy gulyást.

Csak megúszni!

A kormány a működésképtelen állam felett a meghatározó érdekcsoportokkal kötött alkuk merev kötésében egyetlen dologra játszik: túlélni napról napra. Botrányt elkenni, zúgolódókat, veszélyes elemeket eltávolítani. Nem véletlen hogy a kormány kritikus – és ezért viszonylagosan működő – pontja a pénzügyminisztérium: évről évre egyensúlyban kell tartani a költségvetést, ha nem sikerül, akkor gyorsan kommunikálni kell meg faragni innen-onnan. Ha nagyon nagy a baj hozzányúlni a túl drága pontokhoz. Boldogabb időkben és helyeken reformokat az állami feladatok jobb megszervezése érdekében indítanak. A magyar kormány számára a reform a költségvetési egyensúly megóvása érdekében indított költségcsökkentő beavatkozás. Ha sikerül a ciklus alatt végig megúszni, hogy nagyot boruljon a bili, majd a politikai csodadoktorok segítségével sikerül az ellenzéket kiutálni a győzelmi esélyekből és mehet tovább a perspektívátlan de jövedelmező üzletmenet.

A problémák privatizálása

Amikor megbomlik a politika finom egyensúlya a kormányzati kétségbeesést a dogmatikus receptek vakmerő elővétele követi. Az egyensúly fenntartásáért vitézkedő gazdaságpolitikusok mellőzve az intézményi közgazdaságtan a józan ész logikájával meglepően egybevágó alapvető ismereteit azonnal privatizációért kiáltanak, amikor valami már tarthatatlan. Ez azonban politikailag teljesen logikus.

Ha az állam valós piac és szilárd szabályozás nélkül ad magánkézbe valamit, akkor lényegében hűbérbirtokot adományoz. Az átláthatatlanul kusza állami rendszerek egyes elemeinek eladása óhatatlanul ahhoz vezet, hogy a magántőke kiválogatja a legjövedelmezőbb elemeket, majd minden befolyását latba veti a számára kedvező játékszabályok kialakítására. Rövidtávon a magánellátó megoldja a problémát, cserébe a majdani magas állami díjakért.

Ez azonban politikailag megéri. A probléma elodázható, miközben besöpörhető a járadékok jogosultságát megszerzők hálás lekötelezettsége. Az eljárás univerzális, legyen szó kórházról, egészségszervezésről, Volán társaságokról, szerencsejátékról, kommunális szolgáltatásokról vagy érdekes PPP (public private partnership) konstrukciókról.

Még nincs vége

A magyar állam működésképtelensége és az ezt fenntartó görcsös politikai alku sajnos egyenlőre életképes. A magángazdaság ereje, illetve a kiváltságok rendje a társadalom meghatározó csoportjait semlegesíti a kérdésben. Az állam adóssága közben nő: nem anyagi értelemben (a makromutatók kipofozhatóak), hanem az emberek esélytelenségének, tudatlanságának, rossz egészségügyi állapotának formájában. Az autópályái és bevásáróközpontjai közé zárkózó alkalmazottak az exportra termelő vállalatoktól kapott béreiből fizeti a magas adót, tandíjat, egészségbiztosítást, és támogatja a szegényvidékek felvirágoztatását célzó élelmiszerosztásból és a rendőrség megerősítéséből álló programot. Tagja maradunk az előkelő kluboknak: tulajdonosaink, közszolgáltatásunk privát működtetői és kereskedelmi partnereink benntartanak minket.

Fel kell nőni

A társadalom, az ezt megállítani képtelen, az erősek kegyeit kereső állam görcse nem oldható fel könnyedén. Ez a szűk látókörű, rövidtávú érdek rendszere. Ha változást szeretnénk, elemezni kell, vitatkozni: értékekről, célokról. Hisz’ érdekek mindig lesznek, de horizontjuk, időtávjuk növelhető. Ha változást akarunk, fel kell nőni a feladathoz.

Megjelent az UFI 2004. júniusi számában.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://ingyenebed.blog.hu/api/trackback/id/tr63986396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.