ingyenebéd

Friss topikok

Címkék

adó (13) államadósság (3) állami (3) ár (16) bank (2) befektetés (5) befektetők (1) bér (1) biztosítás (1) budapest (4) bukás (1) csőd (1) dömping (1) egészség (5) energia (10) eu (4) euró (3) externália (2) fejlesztés (4) felsőoktatás (2) finanszírozás (12) fogyasztás (2) forint (5) fúzió (2) galopp (1) gazdaságpolitika (13) gazdaságtörténet (1) igazságszolgáltatás (1) infláció (1) infrastruktúra (2) ingyenebéd (3) internet (1) intézmények (3) járadékvadászat (5) jólét (2) karácsony (1) kereskedelem (5) kocsma (1) költségvetés (3) könyv (2) környezetszennyezés (2) környezetvédelem (2) korrupció (1) korrupicó (2) kovács ádám (2) közbeszerzés (1) közgazdaságtan (2) közlekedés (7) közpénzügyek (26) köztársaság (1) külgazdaság (3) liberalizáció (3) makroökonómia (3) média (1) mellékvonalak (1) migráció (1) mikroökonómia (2) mol (2) monetáris (7) monopólium (6) munka (3) munkanélküliség (1) művészet (5) nyilvánosság (2) oktatás (11) pénz (1) pénzügy (3) rádió (2) rendezvény (2) részvény (3) segély (1) sport (3) statisztika (1) szabadlovasok (1) szabályozás (16) szegénység (1) szegéynség (1) szellemi (2) szerkezetváltás (1) szolidaritás (4) támogatás (10) tandíj (1) társadalombiztosítás (2) termelés (1) tilos (3) tóth istván jános (1) tudomány (2) tulajdon (3) usa (2) választás (3) vállalatok (3) válság (8) vasút (5) vérpumpa (3) verseny (2) versenyképesség (4) Címkefelhő

Networked Blogs

Facebook követők

2005.02.19. 23:04 süssmájer

Mi alapján választhatunk iskolát?

Horn Dániel

Magyarországon szabad iskolaválasztás van. Ez azonban nem elég az üdvösséghez; ahhoz hogy a rendszer valóban működni tudjon, és hatékony verseny alakulhasson ki az iskolák között, elengedhetetlen, hogy megbízható, megfelelő mennyiségű és főleg könnyen hozzáférhető információ álljon rendelkezésre az iskolák minden szegmenséről. Gondolok itt elsősorban az iskolai eredményességre, továbbtanulási mutatókra, illetve olyan nem kevésbé fontos adatokra, mint a hangulat, tanulói/szülői elégedettség, sportolási lehetőségek/sporteredmények, infrastruktúra, stb.

Igaz ugyan, hogy egy kitartóan próbálkozó és eléggé elszánt szülő mindezt ki tudja deríteni a már kiválasztott iskoláról, ez azonban sok időjét és energiáját veszi igénybe, ráadásul csupán akkor lehetséges, ha tudja, melyik iskolára kíváncsi. A jelenlegi információhiány nem csupán azért problematikus, mert minden tanuló számára jelentősen beszűkíti az elérhető iskolák számát (hiszen kinek van ideje és energiája az összes iskolát végigjárni, vagy akár csak a honlapjaikat felkeresni?) hanem azért is, mert előnyhöz juttatja azokat a tanulókat, akik valamilyen okból kifolyólag relatíve több és megbízhatóbb információval rendelkeznek az iskolákról. Mondanom sem kell, ők általában a tehetősebb, és/vagy értelmiségi szülők gyermekei. A hátrányos helyzetű családok lányai és fiai tehát nem csak azért szenvednek hátrányt, mert kisebb kulturális tőkéjük miatt eleve kisebb eséllyel indulnak egy jobb iskola felvételién, hanem eleve kisebb valószínűséggel találják meg azt az iskolát, amelyik leginkább megfelelne nekik. Összehasonlítható, iskolaszintű adatok alig akadnak. Egy üde kivétel az évente megjelenő középiskolai felvételi sorrend. Az elkövetkezendőkben e sorrendek értelmezésével, és hasznosságával valamint haszontalanságával foglalkozom. Elöljáróban ki kell emelnem, hogy ennek a mutatónak oktatásstatisztikai szempontból sokkal több hátránya, mint előnye van, sőt egyesek szerint publikálása több kárt okozott eddig a magyar iskolarendszernek, mint hasznot. Jelenleg azonban ez az egyetlen használható, minden érettségit adó középiskolát számba vevő adatforrás, amely a középiskolák teljesítményét valamilyen szempont szerint értékeli. Ennek a cikknek tehát egyáltalán nem célja a felvételi eredmények jövőbeli eltitkolását elérni, sokkal inkább arra szeretném sarkallni a szakmát, hogy minél több és sokrétűbb információ gyűjtésébe és publikálásába kezdjen.

A felvételi sorrend publikálása immáron több évtizede Neuwirth Gábor nevéhez kötődik. Tulajdonképpen a széles nagyközönség által megismert iskolasorrend nem is egy, hanem legalább 3 különböző mutató alapján összeállított sorrend. A média leginkább a felvételi arányszámok – egy adott iskolából felsőoktatásba felvett tanulók száma osztva a 12. osztályos tanulók számával – alapján sorba rendezett iskolák „top 10”-ét szereti elemezni, de emellett még elérhető az Országos Közoktatási Intézet honlapján többek között az írásbeli pontok átlagán illetve nyelvvizsgás tanulók arányán alapuló iskolasorrend is. Azaz máris három olyan fontos mutatót ismerhettünk meg, amelyek első ránézésre jól jellemzik az iskolák minőségét. Akkor mi itt a probléma?

Elsősorban a tény, hogy sorrendekről, sorba rendezett iskolákról beszélünk, félrevezető. Ha valaki alaposabban szemügyre veszi akármelyik mutató értékeit, láthatja, hogy szinte nincs is szignifikáns különbség az első és a tizedik vagy akár az első és a századik helyezett iskola között. Annak a valószínűségére, hogy egy adott diák tovább fog-e tanulni, számos tényező sokkal nagyobb hatással van, mint az, hogy az idei évfolyamról 67 vagy 72%-ot vettek fel, vagy átlagosan az oda járó tanulók 10,4 vagy 10,8-as felvételi átlagot produkáltak. Természetesen az már fontos, hogy az adott iskolából az oda járók 30 vagy 70%-a tanul tovább, de inkább bízzuk rá a szülőkre, hogy milyen küszöbértéket húznak meg. Az úgynevezett elit iskolák dobogóért vívott harcához pedig nem kellene az oktatási szférának asszisztálnia.

A második hasonlóan nagy probléma az, hogy ez a mutató nem minden középiskola esetében értelmezhető vagy fontos. Nyilvánvalóan az olyan iskolák nem is kerülhetnek fel a listára, amelyek nem adnak érettségit, hiszen e nélkül továbbtanulásra sincs esély. Azaz az iskolák csupán kicsit több mint 2/3-ról tudhatunk meg egyáltalán bármit is, a szakiskolák szóba sem kerülnek. A rendszer ezen hiányossága ismét csak a hátrányosabb helyzetű családokat érinti fájdalmasabban, innen ugyanis átlagosan több szülő küldi szakiskolába gyermekeit. ők semmit sem tudnak meg az őket érdeklő iskolákról. Az első két probléma azonban szinte eltörpül a harmadik, legalapvetőbb mellett. Már régóta ismert az a tény, hogy a szülői háttér jelentősen befolyásolja a gyermekek iskolai teljesítményét, sőt egyes vélemények szerint az iskolának, mint intézménynek nincs is szerepe a gyerekek fejődésében (örüljünk, ha nem árt sokat). Annyi bizonyos: a családi háttér jól magyarázza a gyerek jövőbeli társadalmi státuszát. Az iskolasorrendek azonban mindezidáig ezt a faktort nem vették figyelembe. (Idéntől már az un. „hozzáadott érték” alapján képzett mutatók ezt a hiányosságot próbálják kiküszöbölni, több-kevesebb sikerrel.) Azaz az évenkénti „top 10” valójában nem az iskolák tanítását, hanem sokkal inkább a felvételi/szelekciós mechanizmusait dicséri.

Ha egy nagyon jó iskolát vezetünk, akkor gyakorlatilag csak arra kell figyelnünk, hogy a legtehetségesebbeket vegyük fel a sok jelentkező közül, és azért lehetőleg ne rontsunk soka rajtuk. A sok tehetséges tanuló miatt magas lesz a felvételi arányunk, és ezért legközelebb is sok tehetséges gyerek fog hozzánk jelentkezni.

Legvégül számos oktatási szakember hangsúlyozza, hogy ma már a felvételi, mint eredményességet mérő mutató ideje lejárt. A felsőoktatási piac inkább túlkínálatos, aki nagyon szeretne továbbtanulni (vagy akinek a szülei – mondjuk társadalmi státuszuk miatt – nagyon szeretnék, hogy tovább tanuljon), szinte biztosan tovább is tanul. Persze nem mindegy, hol. Sajnos ezt az apró minőségi különbséget a felvételi sorrendek nem tudják figyelembe venni.

Ha ennyire problémásak ezek a mutatók, akkor egyáltalán miért publikálják őket? Ez az a kérdés, amelyet az oktatási szakma egy része legszívesebben úgy válaszolna, meg, hogy megszüntetné megjelentetésüket. Azzal érvelnek e mellett, hogy a szülők nem képesek felfogni a fentebbi problémák jelentőségét, és túl nagy hangsúlyt fektetnek a felvételi sorrendekre az iskolák kiválasztásánál. Én nem így látom. Egyrészt tapasztalataim alapján az emberek nem hülyék, pontosan fel tudják mérni, hogy mi a fontos számukra egy iskolában és mi nem az. Egy olyan családot, amely azért íratja gimnáziumba gyermekét, hogy az továbbtanuljon (akárhol is) feltehetőleg érdekelni fogják a felvételi eredmények. Mások azonban többre értékelik az iskola közelségét, infrastrukturális ellátottságát, kiemelkedő sporteredményeit, gyermekközpontú hozzáállását, vagy kiváló szakmai képzési rendszerét; nekik feltehetően nem annyira fontos, hogy hányan tanulnak tovább. Ha pedig mégis a megérdemeltnél nagyobb hangsúlyt kapnának a felvételi sorrendek, az csupán annak köszönhető, hogy nincs más elérhető adat, és nem a befogadó közeg korlátoltságának. A szülők – pláne, ha éppen most megy középiskolába gyermekük – isszák az összes információt: bármi, ami elérhető az iskolák eredményeiről, állapotáról, hangulatáról hasznosnak bizonyulhat számukra. Ezért használják a kissé torz és alapvetően politikailag inkorrekt iskolasorrendeket is, joggal.

Az állam feladata pedig nem az lenne, hogy ezentúl inkább eltitkolja a felvételi eredményeket, hanem inkább az, hogy kijavítsa ezek hibáit, és még több és részletesebb adatot tegyen közzé az iskolákról. A legironikusabb az egészben az, hogy tulajdonképpen jelenleg is elképzelhető kvázi konszenzusos, könnyen értelmezhető mutatókat előállítani. Az olvasási-szövegértési, vagy logikai-matematikai feladatokat több nemzetközi intézmény is használ, országok közötti eredményességek összehasonlításához. A legtöbben hallottunk már a PISA, esetleg a PIRLS vagy a TIMSS tesztekről. Ezeket is a magyar tanulók egy része tölti ki, magyar oktatási rendszer egészének eredményességét lehet belőlük megtudni. Ezen felmérések hasznosságának felismeréseként 2001-ban elindult egy hasonló eredményességi vizsgálat kishazánkban is, amelyet – szemben a fentebbi nemzetközi felmérésekkel – már 2003-ban és 2004-ben is minden iskola minden 6. illetve 10-es diákja ki is töltött, azaz itt már minden iskoláról tudunk adatokat. Tehát elméletileg elképzelhető lenne, hogy a felvételi arányok mellett más eredményességi mutatókhoz is hozzájusson a publikum. Csak oktatáspolitikai akarat kérdése az egész.

Természetesen nem lenne szerencsés, ha boldog, boldogtalan iskolasorrendeket állítana össze, vagy ellenőrizhetetlen forrásokból publikálna mutatókat össze-vissza. Mindemellett arra is figyelni kell, hogy az iskolaválasztó szülők megértsék, mi is az a szám, ami eléjük kerül. Sőt, továbbra sem tartanám szerencsésnek, ha ezentúl a felvételi arányok helyett csak a szövegértési és logikai feladatok iskolaszintű adatait vizsgálhatnánk. De ne feledjük: adófizetői pénzből finanszírozott közintézményekről van szó. Mindenkinek joga lenne ahhoz, hogy minél könnyebben, minél inkább közérthető adatokhoz jusson hozzá az iskolákról, és ennek biztosítása az állam feladata. Ennek az első lépése a már meglévő adatok nyilvánossá tétele kellene, hogy legyen. Már várom a következő lépést is.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://ingyenebed.blog.hu/api/trackback/id/tr12986450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.