ingyenebéd

Friss topikok

Címkék

adó (13) államadósság (3) állami (3) ár (16) bank (2) befektetés (5) befektetők (1) bér (1) biztosítás (1) budapest (4) bukás (1) csőd (1) dömping (1) egészség (5) energia (10) eu (4) euró (3) externália (2) fejlesztés (4) felsőoktatás (2) finanszírozás (12) fogyasztás (2) forint (5) fúzió (2) galopp (1) gazdaságpolitika (13) gazdaságtörténet (1) igazságszolgáltatás (1) infláció (1) infrastruktúra (2) ingyenebéd (3) internet (1) intézmények (3) járadékvadászat (5) jólét (2) karácsony (1) kereskedelem (5) kocsma (1) költségvetés (3) könyv (2) környezetszennyezés (2) környezetvédelem (2) korrupció (1) korrupicó (2) kovács ádám (2) közbeszerzés (1) közgazdaságtan (2) közlekedés (7) közpénzügyek (26) köztársaság (1) külgazdaság (3) liberalizáció (3) makroökonómia (3) média (1) mellékvonalak (1) migráció (1) mikroökonómia (2) mol (2) monetáris (7) monopólium (6) munka (3) munkanélküliség (1) művészet (5) nyilvánosság (2) oktatás (11) pénz (1) pénzügy (3) rádió (2) rendezvény (2) részvény (3) segély (1) sport (3) statisztika (1) szabadlovasok (1) szabályozás (16) szegénység (1) szegéynség (1) szellemi (2) szerkezetváltás (1) szolidaritás (4) támogatás (10) tandíj (1) társadalombiztosítás (2) termelés (1) tilos (3) tóth istván jános (1) tudomány (2) tulajdon (3) usa (2) választás (3) vállalatok (3) válság (8) vasút (5) vérpumpa (3) verseny (2) versenyképesség (4) Címkefelhő

Networked Blogs

Facebook követők

2005.12.09. 11:31 süssmájer

A fejlesztéspolitika fogalmi kereteiről

Szepesi Balázs

Az esszé a fejlesztéspolitika meghatározására tesz kísérletet. Az írás első része a fejlesztéspolitika motivációs hátteret vizsgálja, a második rész a kozgazdaságtanon belül értelmezi a fogalmat. A második rész a lehatárolás után az állami beavatkozás főbb okait, eszközeit tekinti át, majd bemutatja a fejlesztéspolitika lehetséges formáit. A fejezet vége a kormányzati kudarcokat veszi számba.

Az írás a 2005. évi miskolci Közgazdász Vándorgyűlésen tartott előadás továbbgondolt változata. Az előadás a Nemzeti Fejlesztési Hivatal Elemző, Értékelő, Modellező főosztálya által készített „Jelentés a Fejlesztéspolitikáról 1993-2003” című dokumentum bemutatásához szolgált elméleti felvezetésül. Maga a jelentés letölthető a www.fejlesztespolitika.gov.hu honlapon.

A Fejlesztéspolitika motivációi

A fejlesztési célú politikák ritkán érnek össze intézményesített fejlesztéspolitikává. Ennek egyik oka az, hogy a fejlesztés-fejlődés témaköre sokkal jelentősebb kapcsolatban van értékrendi, politikai kérdésekkel, mint a szakpolitikák általában. Ez így is van rendjén: a szakpolitikák általában valamilyen, a politikai közösség egésze számára nélkülözhetetlen és sokkal inkább egyértelmű tevékenység megszervezésére irányulnak: a képzettség, a biztonság, a gazdasági egyensúly, az egészség stb. biztosítására. A fejlődés kívánt irányának – így a fejlesztéspolitika céljainak – megfogalmazása a politika alapkérdése. A közösség jólétét meghatározza annak kultúrája, összefogása, a javak eloszlásának arányai, a közösség és tagjainak szabadsága, biztonsága, mentális állapota, gazdagsága.

Szinte mindenki egyetért azzal, hogy fejlődésnek tekinthetjük, ha egyszerre sikerül mindezen területeken előrelépést elérni. A mindent mindenkinek jobbá tévő politika azonban csak ritkán, a nagyon reményvesztett, csodaváró országok választási kampányainak legfelhevültebb pillanataiban létezik. A politikaalkotás pont annak művészete, hogy megfogalmazza, melyik értékeket tartja fontosabbnak. Ezért a fejlődés következményként a fejlesztés fogalmának tartalommal való megtöltése a politikus feladata. A tudomány csak segítséget nyújthat a megfogalmazott célok lehetséges kapcsolatainak, konfliktusainak feltárásában, a célok megvalósítását lehetővé tévő eszközök elemzésében.

Fejlesztéspolitikáról akkor beszélhetünk, amikor egy ország fejlődésének irányairól alapvető és hosszú távú megegyezés alakul ki és a politika világa olyan egységes, olyan eltökélt és olyan erős a gazdasági társadalmi viszonyok átalakításának szándékában, hogy intézményesíteni tudja tevékenységét. A fejlesztéspolitika létrejöttéhez szükséges feltételek csak különleges tényezők együttállása esetén jönnek létre:

  • A változtatás szükségességét hangsúlyozó, annak irányát megfogalmazó erős ideológia: Az ideológiai alapú forradalmi fejlesztéspolitikáknak két általános velejárója van: 1, a szűk csoportok kezében koncentrálódó hatalom erőszakra épül és 2, céljait megdönthetetlennek kikiáltott egyedül igaznak tartott elméletekből vezeti le. Az ideológiai alapon vezérelt fejlesztéspolitikák (pl. Szovjetúnió, III. Birodalom) általában utólag tragédiába fulladnak.
  • Exportált-Importált politika: A fejlesztéspolitika esetenként nem hazai motivációra épül, politikai legitimátását a külföldről érkező források biztosítják. Ilyenkor a forrásokkal együtt a fejlesztéspolitika intézményrendszere is külföldről érkezik. A hatvanas évekbeli dél-amerikai iparfejlesztési programok, a világbank programjai mellett a magyar fejlesztéspolitikát intézményesítő uniós regionális politika is ilyennek tekinthető. A politikák exportálását katasztrófális helyzeteket leszámítva általában nem csupán a célország fejlődésének elősegítése motiválja.
  • Külső fenyegetés gerjesztette motiváció: A védelmi potenciál megteremtése a fejlesztési célú állami programok gyakori eleme. Az első és a második világháború előtt meghatározó volt ezek jelentősége, gondoljunk csak az angol és német hadiflotta fejlesztésekre vagy a hazai Győri programra. Ez az elem gyakran szimbiózisban él az előző két feltétellel. A diktatúrák gyakran legitimálják gazdaságpolitikai aktivizmusukat a hadifejlesztések igényével. A fejlesztéspolitika exportja mögött is gyakran hatalompolitikai megfontolások állnak, gondoljunk a Marshall segélyre vagy a hidegháború alatti szocialista segítségnyújtásokra Afrikában.
  • Erős közösségi motiváció: Vannak helyzetek, mikor a fejlesztési célú állami programok és azok időleges nehézségei is elfogadhatóak a társadalom számára, azaz a fejlesztéspolitika valós társadalmi támogatásra épül. Van, amikor ez a támogatás a külső fenyegetettség tudatából táplálkozik, más esetekben forrása a hazai viszonyokkal való általános elégedetlenség. Boldog, harmónikusan fejlődő társadalmakra ez nem jellemző – a fejlesztéspolitikát megalapozó közmegegyezés általában frusztrációra épül: egy korábbi válságra vagy a társadalmi elvárások és a helyi viszonyok közötti jelentős eltérésekre. Az előbbi gyakori a háborúk utáni újjáépítés vagy egy diktatórikus rezsim összeomlása után, erre példa a távolkeleti fejlesztő állam koncepció, vagy a közép-európai államok kapitalizmusépítő projektje. Az elvárások és a körülmények közötti eltérést általában a referenciaként szolgáló társadalmaktól való lemaradás formájában érzékelik, ezek az élémények alapozzák meg a különböző felzárkóztató politikákat. Ezek sikere azonban ritka, az utolérő politikák általában csodát ígérő, a helyi viszonyokhoz nehezen illeszkedő eszközöket alkalmazva fulladnak kudarcba és hamar elveszítik népszerüségüket, mint például a dél amerikai importhelyettesítő iparfejlesztés.

Magyarországon elsősorban az EU politikáihoz való kapcsolódás motiválja a fejlesztéspolitika intézményesülését. Az átfogó fejlesztési tervek készítését mind az EU fejlesztési forrásai motiválták, a fejlesztéspolitikai tervezés intézményei, módszerei is mind az EU-ból származnak. Ezt a politika exportot egészíti ki a létező szocializmus összeomlásának élényéből támaszkodó – egyre gyengébb – szerkezetátalakítási motiváció és a boldogabb európai társadalmakkal való összevetésből támadó frusztráció. A döntően frusztrációból származó társadalmi támogatást élvező importált eszközökre és módszertanra építő fejlesztéspolitika a történelmi példák szerint nem a legszerencsésebb keveréke a feltételeknek. Ebben az esetben a fejlesztéspolitika tennivalóinak meghatározása nehezebb: a frusztráció csak az elmaradás tényét és nem annak okait teszi élménnyé, az EU-s politika céljai eszközei pedig nem a magyar társadalom kihívásaira szabottak. Az intézményrendszer létrejöttét biztosítják a körülmények, a fejlesztéspolitika kínálta eszközök alkalmazásával kapcsolatban azonban kevés a hazai viszonyokból következő iránymutatás. Összefoglalva: a magyar fejlesztéspolitika létét mindenki elfogadja, tartalmával kapcsolatban azonban erős a társadalmi tanácstalanság. Ez komoly kihívás a fejlesztéspolitikával foglalkozó politikai döntéshozók és szakemberek számára: rajtuk múlik, hogy egyértelmű társadalmi elvárások hiányában mi történik a magyar fejlesztéspolitika eszközeivel.

A fejlesztéspolitika közgazdaságtani értelmezése

A közgazdasági könyvtárakban a fejlődés gazdaságtanával foglalkozó részleg jelentős méretű és kellően sokszínű: gazdaságtörténet, növekedéselmélet, intézményi összehasonlító elemzések, nemzetközi szervezetek tevékenységének elemzése, politikafilozófiai könyvek, térgazdaságtani és innovációs írások... – a közgazdaságtan szinte minden irányzata képviselteti magát a fejlődés elemzésének polcán. A fejlődés rejtélye azonban mindenkit érdekel – Adam Smith óta sokan sokfelé keresik arra a választ, mi tesz egy nemzetet gazdagabbá vagy szegényebbé. Azonban a fejlesztéspolitika elsősorban a politikában és az államigazgatásban létezik és nem az egyetemen. A tudomány megközelítése mindig gyakorlati és politikai céloktól vezérelt. Így a fogalom értelmezésének feladata nem elmélettörténeti, hanem praktikus feladattá válik. A cél egy, a fejlesztéspolitika számára elemzési és beavatkozás-tervezési keretket nyújtó eszköztár kialakítása. A továbbiakban egy ilyen eszköztárat vázolunk fel vitaindító jelleggel.

A fejlesztéspolitika behatárolása

A kormányzat gazdaságpolitikai vonatkozású tevékenységeit a következőképpen csoportosíthatjuk:

A gazdaság stabilitását megteremtő politikák

Ilyenkor az állam célja az, hogy a gazdaság gördülékeny működéséhez szükséges feltételeket biztosítsa. A tulajdon védelme vagy a vitás, peres kérdések eldöntése mellett ebbe a kategóriába tartozik a vállalatok életét meghatározó tényezők: az árszínvonal, az árfolyam, a kamatok stabilitásának őrzése. A stabil gazdasági körülmények fenntartását segíti a pénzpiacok hitelessége feletti őrködés, a vállalkozások biztonságos működéshez szükésges minimális körülmények biztosításának kikényszerítése.

Újraelosztási célú politikák

Ezekben az esetekben az állam célja, hogy a gazdaság által megtermelt javak elosztását módosítsa. A magas jövedelmű térségeket, vállalatokat, embereket megadóztatja és ezekből a bevételekből a társadalom megítélése szerint részorultakhoz juttatja. Az adóztatásnak és a jövedelemtámogatásnak vannak közvetett eszközei is. Például a vállalatok számára előírt működési szabályok csökkentik a cégek hasznát, miközben javítják a dolgozók, fogyasztók, a vállalkozás tevékenysége által értintett területeken lakók helyzetét.

A gazdaság teljesítményének növelésére törekvő politikák

Ebben az esetben az állam arra törekszik, hogy szerepvállalásával növelje a munkavállalók, vállakozások jövedelemtermelő képességét. Ez a fejlesztéspolitika területe, ezt mutatjuk be részletesen a továbbiakban.

Sok politika egyszerre több kategóriába is besorolható. Szinte mindegyik állami tevékenységnek van újraelosztási hatása: valakik jól járnak vele és néhányan vesztenek. A legtöbb állami beavatkozás ugyancsak hatással van a gazdaság stabilitására, illetve növeli vagy csökkenti a gazdaság teljesítményét. Sokszor a deklarált szándék szerint szokták besorolni a politikákákat egyik vagy másik kategóriába. Ez azonban gyakran félrevezető, hiszen a politikák legalább ugyanolyan mértékben formálják az érdekek mint a szándékok. Például sok fejlesztéspolitika célzatú beavatkozás valójában kis teljesítménynövkedéssel járó újraelosztás, vagy pedig a gazdasági stabilitás fenntartására törekszik. Az előbbi gyakori a mezőgazdaság és a területfejlesztés területén. Az utóbbira adnak példát a munkanélküliség növekedését megállítani kívánó intézkedések vagy a komoly foglalkoztatási, gazdasági súlyú vállalkozások életben tartására irányuló programok.

A piaci működés lehetséges hiányosságai

A közgazdaságtan főáramának megközelítése abból indul ki, hogy ha a tökéletesen működőnének a piaci mechanizmusok, azok automatikusan a társadalom összjövedelmének maximális szintjének előállítását eredményeznék.

A gazdaság működése társadalmilag optimális teljesítményű, amikor a

  • gazdaság szereplői racionálisak
  • tökéletesen informáltak,
  • a tulajdonviszonyok egyértelműek
  • a felek közötti megállapodások költség nélkül megköthetőek és kikényszeríthatőek,
  • a piacokon tökéletes a verseny.

Ebben az esetben a gazdaság a lehető legjobb teljesítményt nyújtja, az állam gazdasági beavatkozásának szerepe a jövedelmek igazságos elosztását megvalósító újraelosztásra és a stabil jogi környezet fenntartására irányul.

Ezen ideális feltételek azonban szinte soha teljesülnek. Ebben az esetben fennáll az esély arra, hogy a kormányzati beavatkozás a köz számára kedvező hatásokhoz vezessen. Ez a lehetőség azonban csak akkor használható ki, ha a gazdasági problémák megoldására törekvő politika kialakítható és annak költsége kisebb mint a végrehatjásából származó haszon.

Van, amikor a piaci szerkezet sajátosságai miatt a vállalatok a társadalmi optimumnál magasabb áron és kisebb mennyiségben állítják elő termékeiket. Monopóliumok, oligopóliumok esetén a vállalatok piaci helyzetükkel visszaélve üzleti partnereik kárára és a piac hatékonyságát csökkentve maximalizálják bevételeiket. Más esetekben is előállhat, hogy a vállalatok csökkenteni tudnák költségeiket termelésük növelésével, de mégsem teszik ezt a hozzájuk kötődő fogyasztók vásárlásain képződő profit érdekében. Ilyen monopolisztikusan versenyző piacokon sok termelő tömörül, akik a lehetséges minimumnál drágábban állítják elő termékeiket.

Egyes esetekben a piacra termelő vagy a működésükhöz, fogyasztásukhoz szükséges javakat ott beszerző vásárlók tevékenysége pozitív vagy negatív hatással van másokra. Az externális hatások azt jelzik, hogy a gazdasági élet szereplői nem csak piaci tranzakcióikon keresztül hatnak egymásra. Ezen pozitív vagy negatív hatások – a környékbeli mezőgazdasági termelésnek ártó üzem szennyezése vagy egy a helybéli vendéglátásra kedvezően ható konferenciaközpont működése – kárát vagy hozadékát annak létrehozója nem érzékeli, ezért azok mennyisége kisebb vagy nagyobb az optimálisnál. Létrejön az extern hatás optimális szintje, ha

  • az externália létrehozói és annak hatását élvezők, illetve elszenvedők megállapodnak a hatást előidéző tevékenység feltételeiről (a kompenzáció vagy támogatás mértékéről) vagy
  • az externális hatás előidézője és kedvezményezettje (kárvallottja) egy gazdasági egységgé olvad össze.

Az előbbire példa a szennyezési jogok piacának létrehozása, az utóbbira a turisztikai látványosságokat létrehozó és a látogatók fogyasztását kiszolgáló tevékenységek egységes vállalattá szervezése. Amennyiben nem történik megállapodás vagy összeolvadás, a káros externáliák az optimálisnál nagyobb, a pozitív külső hatások pedig a társadalmilag leggyümölcsözőbbnél kisebb mértékben lesznek jelen a gazdaságban.

Vannak olyan tevékenységek, amelyek hasznából nem zárható ki senki. A kölcsönösen hasznos tevékenység gyakran még akkor sem jön létre, ha az újabb haszonélvezők megjelenése nem csökkenti a többi piaci szereplő hasznát. Ilyen egy turizmusból élő település hírneve vagy egy szektor számára meghatározó nem levédhető eljárás kidolgozása. A közjószágok esetében az lenne az optimális, ha minden haszonélvező hozzájárulna a kölcsönösen hasznos tevékenységhez. Erre azonban sokszor nem kerül sor, mert a haszonélvezők közössége nem tud megállapodni a hozzájárulások mértékéről, illetve nem tudja büntetni a potyázókat.

A kölcsönösen előnyös üzleti tranzakciók meghiúsulásához vezethetnek egy piac információs problémái, amennyiben egy üzlet szereplői nem tudják megítélni a potenciális parnter valós helyzetét és szándékát, vagy nem garantálható a felek megállapodás utáni viselkedése. A vevők és a kereskedők számára egyaránt kedvező lenne egy jól működő használtautó piac létrejötte, de ez nem következik be, vagy a piac az optimálisnál sokkal kisebb lesz, ha a vevők csak a fizetés után bizonyosodhatnak meg arról, hogy nem csapták-e be őket. Ugyancsak előnyös lenne a közjó számára, ha biztosítók vagy a hitelezők gyakrabban és engedékenyebben adnának hitelt, kötnének biztosítást. Ennek azonban korlátot szabhat az, hogy a biztosítás megkötése vagy a hitel megadása után a kedvezményezett sok esetben nem büntethető, ha nem fordít kellő figyelmet a biztosítás tárgyának megóvására vagy a hitel rendes visszafizetésére.

Az állami szerepvállalás formái

A gazdaság autonóm működése során kialakuló anomáliák elkerülésére és megoldására az állam hatalmával, tulajdonával, apparátusával, bevételeivel, erejével és hitelességével élhet.

A hatalom, azaz a kényszerítő erő alkalmazása során az állam elsődleges feladata, hogy biztosítsa a társadalmi, gazdasági szereplők tevékenységének biztonságát, megállapodásaik betartását. A jogrend feladata az egyéni szuverenitás, a tulajdon védelme, a szerződések megtartásának kikényszerítése. Az állami hatalom másik két megnyilvánulása az adószedés és a szabályozás. Az adószedés amellett, hogy az állam működésének költségeit biztosítja, növeli vagy csökkenti egyes tevékenységek jövedelmezőségét. A szabályozás kötelező viselkedési szabályokat ír elő egy adott területen: támogatja az állam céljai szempontból pozitív, nehezíti vagy tiltja a kedvezőtlennek ítélt tevékenységeket.

Az állam a tulajdonosa bizonyos, a közösség egésze szempontjából meghatározó fontosságú dolgnak. Az állam működésének és a társadalmi gazdasági tevékenységek biztonsága érdekében az állam a kizárólagos birtokosa bizonyos dolgoknak (pl. folyók, ásványkincsek, utak, frekvenciák), de stratégiai vagy történelmi okokból jelentős lehet a tartós állami tulajdon más területeken is (pl. termőföld, ingatlan, szellemi javak, repterek). Az állam tulajdonának hasznosításába gyakran bevonja a gazdaság szereplőit. A hasznosítás feltételeit (pl. a hasznosítás pénzügyi feltételei, időtartama, kötelező elemeit és korlátait) az állam céljainak megfelelően alakítja ki.

Az állam sok esetben közvetlenül vállal szerepet céljai elérése érdekében. Vannak olyan szolgáltatások, amelyek alapvetően meghatározzák a társadalom és a gazdaság működésének körülményeit. Ezeknek a tevékenységeknek az elvégzését az állam nem bízhatja másra, mert csak a közvetlen kontroll biztosíthatja, hogy a szolgáltató munkáját az elvárásoknak megfelelően, részrehajlás nélkül végezze el. Ilyen tevékenység például a törvények elfogadása és betartatása, a nemzet- és közbiztonság biztosítása, a fizetőeszköz stabilitásának biztosítása. Ezekben az esetekben az állam saját apparátust épít ki a feladatok ellátására. Vannak esetek, amikor az állam aktuális értékei és érdekei alapján olyan tevékenységeket is ellát saját igazgatásában, amelyeket gyakran társadalmi, gazdasági szerveződések is ellátnak. Stratégiai célok diktálhatják például egyes piaci szolgáltatást nyújtó vállalatok, bankok állami tulajdonban tartását, intézményi megfontolások igazolhatják piaci szerződés formájában megszervezhető tevékenységek állami keretekben történő intézését.

Az állam az adóztatás során a tulajdona hasznosításából és a saját tevékenységéből befolyó jövedelmek felhasználásával jelentősen befolyásolja a gazdaság működését. Az állami bevételek finanszírozzák a közvetlen állami szerepvállalás során felmerülő költségeket: az állami alkalmazottak bérét és az állami tevékenységekhez szükséges termékek, szolgáltatások beszerzését. Vannak esetek, amikor az állam valamilyen fontos tevékenység megszervezését szerződéssel magánszereplőkre bízza. Így látnak el közfeladatot a nonporfit és egyházi iskolák, a népegészségügyben szerződéses módón szerepet vállaló magánkórházak, az állami célú (például hadászati) kutatásokat végző közintézmények.

Az állami bevételek egyik legjelentősebb alkalmazása az egyéneknek, civil és piaci szereplőknek nyújtott támogatás. A támogatások a kormányzat értékrendje és érdekei szerint érdemesnek bizonyuló szereplőknek juttatnak pénzügyi forrásokat. A támogatások odaítélése kötődhet valamilyen állapothoz (valaki nagyon szegény vagy nincs munkája, egy térségben nagyon alacsony a népsűrűség, egy vállalat tevékenysége kiemelkedően innovatív stb.) vagy valamilyen ígérethez (valaki vállalja egy diploma megszerzését, egy vállalat vállalja termelése növelését vagy újabb alkalmazottak foglakoztatását, egy egyetem vállalja kutatásainak bővítését stb.). Gyakori hogy az állam a két kritériumot egyszerre használja: programjában megfogalmazza kiknek és milyen célra ad pénzt. A pénzügyi támogatások eszköztára igen gazdag: a támogatás egyszerű kifizetésétől, a kamattámogatáson, garanciavállaláson kersztül a biztosítás nyújtásig sok formája lehet. Egyes támogatási formák komoly tőkepiaci beavatkozással járnak. Előfordulhat az is, hogy a pénzügyi eszközökkel a kormányzat igazi célja nem is a támogatottak helyzetének javítása, hanem a tőkepiac működésnek javítása vagy a gazdaság egyensúlyának, növekedésének ösztönzése. Ilyenkor az állam nem azért juttat pénzt a gazdaságba, hogy egyes csoportok jobban járjanak, hanem hogy a gazdaság egésze olajozottabban működjön.

Az állam a gazdaság meghatározó, általában legnagyobb szereplője. Ha eltekintünk speciális eszközeitől, az állam piaci ereje önmagában is jelentős hatalmat képvisel. Az állam megrendelései komoly piacot jelentenek. Az állam a hadiipar vásárlója, az állam a legnagyobb foglalkoztató, az állami építkezések meghatározóak az építőipar számára. A megrendelések mérete és biztonsága (a közösségi megrendelések kifozetésére mindig állami a garancia) olyan jelentős, hogy az állam komolyan tudja befolyásolni a gazdaság működését. A nagy közbeszerzésekről szóló döntések, a kisebb beszerzések során alkalmazott előírások révén az állam olyan szereplőket juttathat megrendeléshez, akik tevékenysége hozzájárul az állam céljainak megvalósításához. (Ilyen lehet környezetvédő technológiák alkalmazásának előírása, elmaradott térségben való cégek előnybe részesítése, stratégiainak minősülő iparágak, vállalatok piachoz juttatása, a piaci verseny nyitottabbá tétele stb.). Az állam sokszor szállítóként is komoly befolyással lehet a piacra. Az állami tulajdon jelenléte sok országban verenyző piacokon is meghatározó gazdasági szereplők. Ha meg is valósul az állami funkciók és a vállalat gazdasági tevékenységeinek szétválasztása, akkor is ezen jelentős az állam és a magántulajdonos közötti különbség. Az állam mint tulajdonos a profitmaximalizációtól eltérő érdekeket is számonkérhet a vállalatán (foglalkoztatás, biztonsági szempontból lényeges techológiák fejlesztése, külpolitikailag jelentős országok piacain való megjelenés stb.), tulajdonosi tőkeereje jóval nagyobb mint a legtöbb egyéb szereplőé, a profit iránti érzékenysége sokszor kisebb mit a magánszereplőké.

Az állami bevatkozás legfinomabb eszköze a kommunikáció. Sokszor az állam nem tesz mást csak deklarálja, milyen állapotokat tartana kívánatosnak, közli milyen várakozásai vannak bizonyos területeken. Egyeztetéseket szervez, ahol csak moderátorként vesz részt. Ezekben az esetekben az állam a méretéből és stabilitásából eredő hitelességet használja. Ha egy kormány valamit túl soknak tart, várható hogy ha nem történik valami, egy idő után be fog avatkozni. Ha az állam jelen volt egy megállapodáskor, várhatóan nem nézi jó szemmel, ha valaki nem tartja be azt. Ha az nyilvánosságra hozza hosszútávú gazdasági előrejelzését, érdemes odafogyelni, hiszen nem mindegy, hogyan gondolkozik a gazdaság majdnem felét irányító szereplő. Persze mindez feltételezi az állam hitelességét. Azoban a hitelesség fenntartása nélkül az állam támogatási, szabályozási programjainak hosszúéletűségében sem fognak hinni a szereplők, ezért legtöbb esetben az állam törekszik hitelesége fentartására.

A kényszerítő erőt, a tulajdonosi szerepet, a közvetlen szerepvállalást, az állami jövedelmeket, a piaci erőt és a hitelességre épülő kommunikációt sok állami politika egymással szoros kapcsolatban alkalmazza. Az állami tevékenységek szervezésének művészete abban áll, hogy a szerepvállalás különböző formáit egymást támogatva kerüljenek alkalmazásra mind az egyes programokon, szakpolitikákon belül, mind a kormányzati működés egészét tekintve.

A fejlesztéspolitika mechanizmusai

A fejlesztési célú beavatkozások mindig a gazdaság teljesítményével szemben megnyílvánuló elégedetlenségből táplálkoznak. Ez a motiváció leggyakrabban a gazdaság világán kívülről érkezik. Az újjáépítés, a nemzetközi hatalmi harban való helytállás, a referenciának tekintett térségekkel szembeni elmaradás csökkentése a leggyakoribb célok. A motiváció mellett a siker lehetősége a fejlesztéspolitika másik előfeltétele. Ez azt jelenti, hogy az állami beavatokzásnak képesnek kell lennie arra, hogy javítson a piac autonóm működésén. A sikerrel kecsegtető receptek három különböző logikára épülnek.

  • A piac működését korlátozó akadályok lebontása: Gyakori, hogy az állam a gazdaság működését kívánja olajozottabbá tenni programjaival. Csökkenti a vállalatközi együttműködés költségeit a jogrendszer hatékonyabbá tételével vagy szabványok bevezetésével. A hálózatok (víz, energia, út, távközlés) szabályozásával, fejlesztésével hozzájárul a vállalkozások működési költségeinek csökkentéséhez. A kutatás és az innováció támogatásával hozzájárul az egy vállalkozás számára meg nem térülő, de az egész gazdaság számára kedvező újítások kialakításához, felfedezéséhez. Garanciarendszerekkel támogatja a fejlesztésük kockázatául fedezetet nyújtani nem tudók (vállalkozások, továbbtanulók) beruházásait. Ezek a programok akkor sikeresek, ha az állami tevékenység hatására bekövetkező hatékonyságnövekedés nagyobb mint az állami beavatkozások és káros mellékhatásaik költsége.
  • A gazdasági koordináció támogatása: van, amikor az állam fejlesztési politikája a már létező magán és közösségi fejlesztések összehangolására törekszik. Ebben az esetben az állam nem új szabályokkal vagy pótlolagos forrásokkal kíván fejlesztési hatást elérni, hanem az érintett szereplők tevékenységét koordinálja a fejlődési ütem felgyorsítása érdekében. A koordináció eszköze lehet új egyeztetési eljárások bevezetése (például az oktatási intézmények és a munkaadók közötti rendszeres egyezetések), a fejlesztések kereteinek meghatározása (pl. a települések rendezési tervei szabályozzák hol, mit lehet építeni). Információk nyilvánosságra hozatala is komoly koordináló szerepet játszhat. A fejlesztők számára hasznos előrejelzések készítése, az állam kiadásainak, beruházási irányainak hosszú távú deklarációja, a legsikeresebb fejlesztések részleteinek ismertté tétele mind ahhoz járul hozzá, hogy a piaci, önkormányzati, hivatali fejlesztések összehangoltabban, így hatékonyabban kerüljenek megvalósításra.
  • Az erőforrások koncentrálása öngerjesztő folyamatok beindítására: Sok fejlesztéspolitikai program épül arra a kiindulópontra, hogy amennyiben egy ágazatban vagy térségben jelentősen megnő a gazdaság aktivítása, ez pozitív tovagyűrüző hatással jár a gazdaság egésze számára. Ilyenkor az állam az autonóm piaci folyamatok jelentős mértékű átalakítására törekszik, megpróbálja a gazdaság folyamát új kedvezőbb mederbe terelni. Ezek a politikák akkor sikeresek, ha az állami beavatkozás valóban tovagyűrüző hatásokat kelt, ezek társadalmi haszna jelentős és a beavatkozás káros mellékhatásai nem jelentősek.

Az ilyen jellegű programok eredményei óvatosságra intenek: bonyolult és körülményes – így hibalehetősgekkel teli – az ilyen programok megtervezése, könnyen aláásható politikai végrehajtásuk, gyakoriak a társadalmilag káros, nem szándékolt következmények. Sokszor nehéz megítélni az ilyen programok végleges hatását, hiszen olyan mértékben átalakul a gazdaság, hogy szinte lehetetlen megmondani, mi lett volna, ha nem valósul meg a program.

Az állami beavatkozások korlátai

A fejlesztéspolitika akkor vezet a közjó növekedéséhez, ha a kormányzati beavatkozás piactorzító hatásából következő költségei nem haladják meg az alkalmazott politika által elért jólétnövekedést. Az állami beavatkozás költségei sokrétűek lehetnek:

  • A kormányzat tevékenységét finanszírozó adók csökkentik az adóztatott dolgozók motivációját, az árakat növelve csökkentik a termelők kibocsátását – ezáltal az adó valódi költsége messze meghaladhatja az állam által beszedett összegeket.
  • Az állam szabályozó, termelő tevékenysége torzíthatja, korlátozhatja a versenyt, ami az árak emelkedéséhez vagy a minőség romlásához vezethet, megakadályozhatja egyes közösségileg hasznos gazdasági tevékenységek megszervezését.
  • A kormányzati beavatkozás sokszor nem tudja kizárni, hogy a szándékolt kedvezményezetek mellett mások is haszonélvezői legyenek a politikának, ezáltal az optimálisnál jóval nagyobbak lehet az állami tevékenységek terjedelme, ezzel együtt káros mellékhatása.
  • A gazdaságpolitikai programok gyakran ösztönözhetnek is arra, hogy valaki erőforrásait a kedvezményezettek közé való bekerülésre fordítsa. Ezáltal nemcsak a kormányzati beavatkozás méretei és ezzel káros mellékhatásai nőnek, hanem a társadalom számára haszon nélküli járadékvadász viselkedés megszervezésére fordítódnak a közjó számára produktívan is felhasználható erőforrások.
  • A gazdaságpolitika eredményei, jólétre gyakorolt hatásai nem mérhetőek pontosan. Ennek fő oka a gazdaságpolitikai hatások összetettsége mellett az, hogy elméletileg lehetetlen a közjó pontos meghatározása, illetve a közösség érdekeit feltáró mechanizmus létrehozása. Ennek következtében a gazdaságpolitikai beavatkozások pozitív hatása mindig bizonytalan. A kormányzati beavatkozás irányainak kijelölése, a gazdaságpolitika megszervezése és lebonyolítása nem ellenőrizhető tökéletesen. Emiatt nem lehet olyan ösztönző mechanizmusokat kidolgozni, amelyek a politika világában tevékenykedőket érdekeltté teszi abban, hogy erőfeszítéseikkel tökéletesen a közjót szolgálják.

A kormányzati beavatkozások tervezése, elemzése esetén azt kell mérlegelni, hogy az alkalmazott gazdaságpolitika várható haszna a piaci kudarcok orvoslása, illetve az elosztás közjót szolgáló módosítása esetén meghaladja-e a beavatkozás révén felmerülő költségek várható értékét.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://ingyenebed.blog.hu/api/trackback/id/tr55987010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.