ingyenebéd

Friss topikok

Címkék

adó (13) államadósság (3) állami (3) ár (16) bank (2) befektetés (5) befektetők (1) bér (1) biztosítás (1) budapest (4) bukás (1) csőd (1) dömping (1) egészség (5) energia (10) eu (4) euró (3) externália (2) fejlesztés (4) felsőoktatás (2) finanszírozás (12) fogyasztás (2) forint (5) fúzió (2) galopp (1) gazdaságpolitika (13) gazdaságtörténet (1) igazságszolgáltatás (1) infláció (1) infrastruktúra (2) ingyenebéd (3) internet (1) intézmények (3) járadékvadászat (5) jólét (2) karácsony (1) kereskedelem (5) kocsma (1) költségvetés (3) könyv (2) környezetszennyezés (2) környezetvédelem (2) korrupció (1) korrupicó (2) kovács ádám (2) közbeszerzés (1) közgazdaságtan (2) közlekedés (7) közpénzügyek (26) köztársaság (1) külgazdaság (3) liberalizáció (3) makroökonómia (3) média (1) mellékvonalak (1) migráció (1) mikroökonómia (2) mol (2) monetáris (7) monopólium (6) munka (3) munkanélküliség (1) művészet (5) nyilvánosság (2) oktatás (11) pénz (1) pénzügy (3) rádió (2) rendezvény (2) részvény (3) segély (1) sport (3) statisztika (1) szabadlovasok (1) szabályozás (16) szegénység (1) szegéynség (1) szellemi (2) szerkezetváltás (1) szolidaritás (4) támogatás (10) tandíj (1) társadalombiztosítás (2) termelés (1) tilos (3) tóth istván jános (1) tudomány (2) tulajdon (3) usa (2) választás (3) vállalatok (3) válság (8) vasút (5) vérpumpa (3) verseny (2) versenyképesség (4) Címkefelhő

Networked Blogs

Facebook követők

2006.02.17. 11:40 antaldaniel

A szellemi tulajdonjog, a művészet és a tudomány finanszírozása

Antal Dániel

A művészet és a tudomány eredményei között vannak közjószágok és magánjószágok. A magánjószágok gyümölcseiből az emberek kizárhatók – gondoljunk csak a festészet nagyágyúinak képeiért a hóban sorba álló tömegekre. A közjószágok ezzel szemben a világítótoronyhoz hasonlóan utat mutatnak annak is, aki nem fizet értük, és ezzel a más utat kereső hajósok számára a torony nem lesz kevésbé használható. Az ilyen közjószágért csak nagyon becsületes emberek volnának hajlandók fizetni, a beruházás és fenntartás költségeit ezért jobb az adószedővel begyűjtetni.

A magán- és közjószágok finanszírozása alapvetően eltérő stratégiát igényel. Vitaindítom kizárólag a szellemi tulajdonjoggal védett alkotó tevékenység finanszírozási kérdéseivel foglalkozik. Mivel ezek kisajátítható, monopolizálható javakat védenek, definíció szerint magánjószágnak tekinthetők, és finanszírozásuk csak a szellemi tulajdonjog védelme tekintetében függ az államtól. A szellemi tulajdonjog értelmezését követően ennek az intézménynek egyes érdekes problémáit mutatom be, felvetek néhány érdekes jogi és közgazdasági (illetve law and economics) jellegű problémát. Cikkem linkjei és konklúziói remélem, hogy kedvet csinálnak a vitában való aktív részvételre.

Magánjószág és közjószág jellegű szellemi alkotások

A magánjószágok jellemzője a szűkösség és a kizárás lehetősége. Aki nem fizet, az kimarad és lemarad – így azonnal adott a piac vagy feketepiac kialakulásának a lehetősége. A pénzért biztosított hasznosítás lehetőséget ad a szellemi alkotás létrehozásának megtérülésére és fenntartására. Ha valaki ír egy regényt, nem csak ő maga, de még örökösei is maguk szabhatják meg, hogy a szöveg milyen hasznosításához milyen anyagi feltételekkel járulnak hozzá. Ha valaki a laboratóriumában kifejleszt egy újfajta molekulát, ami gyógyírt jelent egy betegségre, húsz évig élvezheti a gyógyszerek bevételeinek egy részét. A szellemi alkotások magánjavakhoz hasonlítható, tulajdonjogi jellegű védelme, a felhasználás törvény által engedélyezett monopolizálása elvileg stabil jövedelemhez juttathatja a jogtulajdonosokat, és megtérülővé teszi a szellemi alkotó tevékenységeket.

A közjószágok élvezetéből nem lehet senkit kizárni – mert többe kerülne a jószágot bekeríteni és élvezetéért pénzt szedni mint annak a haszna. A közjavak fogyasztása nem zavarja a többi fogyasztót, ezért ők sem kezdeményezik egyesek kizárását. A közjavaknak ezek a tulajdonságai kizárják a magánfinanszírozás lehetőségét, és a közjavak fennmaradását az adófizetőre és az adószedő államra hagyják. A klasszikus kulturális közjószágokat az iskolarendszeren keresztül kapjuk meg: Newton törvényeit vagy a dúr skálát sem kisajátítani nem lehet, és senkinek nem lesznek kevébé értékesek attól, hogy más is használja őket. A közjószágok és a magánjószágok közötti határok manapság egyre inkább elmosódnak: Mona Lisa mosolyának élvezetéből az Intenet-felhasználókat szinte lehetetlen kizárni.

Nem triviális kérdés, hogy közgazdasági szempontból mi minősül közjószágnak. A közjószágok és a gyenge minőségű magánjószágok közös tulajdonsága, hogy soha nem fizetnek érte elegen. A kulturális javakról szóló vita hőfokát az garantálja, hogy a piacképtelen magánjószágok a közjószágokkal versenyeznek az állami támogatásokért.

A szellemi tulajdonjog értelmezése

A szellemi alkotások elkészítésének, tulajdonlásának és élvezetének módja az európai civilizációban olyan alapvető változásokon ment át a modern korban, amit a jogrendszer ellentmondásosan követett. Az európai civilizáció alapértékének tekinti a tudományos kutatás és a művészet szabadságát, eredményeit nem tekinti teljes mértékben kisajátíthatónak, ezzel önmagában kinyitva a közjószágokkal kapcsolatos vitát. A régi európai és más civilizációkban elfogadott volt, hogy a kulturális javak élvezete az előállítást finanszírozni képes kiváltságosok privilégiuma. Európában és az Egyesült Államokban a 18. század óta a kultúra demokratizálódott, mind a fogyasztás, mind a finanszírozás decentralizálttá vált, vagyis megszületett a szellemi alkotások piaca.

A szellemi tulajdonjog a tulajdon hagyományos fogalmának metaforikusan átvitt értelmű kiterjesztése. A szellemi tulajdon haszonélvezője egy meghatározott időre monopóliumot szerez alkotó munkájának eredménye felett, amiért járadék jellegű jövedelemre jogosult: eladhatja annak másolási, felhasználási, hasznosítási jogát. A szellemi tulajdonjogok (a szabadalmak, ipari minták, védjegyekhez kapcsolódó, illetve a szerzői joghoz kapcsolódó jogok) több-kevesebb sikerrel az alkotó tevékenység egyik finanszírozási és ösztönzési formáját teremtették meg. Egyes alkalmazott tudományágak és művészetek döntő finanszírozási forrását jelentik (kémia, biotechnológia, regényirodalom, filmművészet), más esetekben jelentőségük csekély (matematikai alapkutatás, szimfonikus zene, piramisépítészet).

A szellemi alkotásokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogokra a tulajdonjog legtöbb ismérve jól alkalmazható, egy korántsem elhanyagolható kivétellel, a birtoklás képességének hiányával vagy erős korlátozottsággal. A legtöbb szellemi tulajdon – talán a festészet, szobrászat és néhány más képzőművészeti alkotás kivételével, ahol az alkotás megtestesülése bonyolult, nehezen reprodukálható munka eredménye – nem tartható valakinek a (fizikai) hatalmában és nem semmisíthető meg. Hasonló jelenséget a közjószágoknál figyelhetünk meg, de nem állítható, hogy ettől a szellemi alkotások a közjószág definíciójának megfelelnének – sokkal inkább arról van szó, hogy ezek nem természetes monopóliumok.

A szellemi tulajdonjogok kérdése kurrens téma, és gyorsan változó, kreatív megoldásokat kíván. Ezeknek a jogoknak a tekintetében a másolás, terjesztés költségeinek gyors csökkenése, a közösségi alkotás olyan eszközeinek megjelenése mint a Wikipédia, illetve az újrahasznosítást segítő megoldások, mint a Creative Commons vagy az archive.org jelentős kihívás elő állítják a szellemi alkotások előállítóit és finanszírozóit. Egy középosztálybeli magyar család bármikor felállíthat egy színes nyomdát, vagy nagyszerű festmények reprodukcióiból saját tárlatot építhet. Egy lelkes gimnazista az életmű szerzői jogainak 2006. november 3-i kifutása után önállóan léphet a piacra Kosztolányi Dezső műveivel. A festészet iránt érdeklődő vasutasok néhány ezer forintért kiváló minőségű digitális reprodukciókat rendelhetnek maguknak Cézanne vagy Monet állomásokat megörökítő alkotásaiból.

A szellemi tulajdon problémái

A tulajdonjog a kapitalizmus és a jogállam egyik alappillére, ezért mind a közgazdaságtan, mind a jogtudomány által kiemelten kutatott intézmény. A szellemi tulajdon különlegességéből származóan a tulajdonjogra vonatkozó jogtudományi és mikroökonómai elméletek eredményei csak részben alkalmazhatók. A szellemi tulajdon birtokolhatóságának korlátozottsága és legtöbbször az értékes reprodukciók készítésének alacsony – és folyamatosan csökkenő – költsége különösen izgalmas kihívás elé állítja a jogászokat és közgazdászokat. Az új intézményi iskola olyan nagyszerű eredményei mint a Nobel-díjas Coase-tétel új fefedezésekre ösztönözhetnek a szellemi tulajdonjogok esetében.

Az amerikai jogrendszerben a szellemi tulajdonjog szerzett monopoljog, amely egyfajta járadékjövedelmet biztosít az alkotónak. Az európai jogrendszerekben a szerzői jog a szerző személyiségétől és méltóságától elválaszthatatlan jog, de a kapcsolódó vagyoni értékű jogok az amerikaihoz hasonló monopoljogok. A szellemi tulajdonjogok azonban semelyik óceán partján nem homogének, a szabadalmak és a szerzői alkotások közötti különbség közgazdászok számára szembeötlő: az előbbi egy központosított, regisztrációra épülő rendszer, relatíve jól szervezett piaccal, az utóbbi esetében a szerződéskötés tranzakciós költségei a jogok regisztrációjának hiányában nagyon drága. Mindez számtalan összehasonlító jellegű vizsgálatra ad lehetőséget.

Mind a szabadalmak, mind a szerzői jogok haszonélvezői gyakran panaszolják fel, hogy monopoljogaik nem érnek eleget, nem teszik lehetővé tevékenységük biztonságos finanszírozását. Ezek a panaszok elsősorban a szerzői jogokkal kapcsolatban kerülnek elő gyakran, noha a szabadalmak 14-20 éves monopol-védettségével szemben a szerzők akár 150 éves védelmet is tudnak szerezni műveiknek. Közgazdász-szemmel legalább két probléma vethető fel ezzel kapcsolatban: lehet, hogy olyasmit szeretnének értékesíteni monopoljoggal, amire nincsen kereslet (pl. egy regény nem felel meg a legtöbb olvasó ember ízlésének). Ezzel mi nem szoktunk foglalkozni, de az is lehet, hogy az alkotás mint kutató tevékenység nem számszerűsíthető kockázatai miatt a befektetések finanszírozása túl drága, ami egy tipikus piaci kudarc-helyzet ami szinte közgazdászért kiállt!.

Mivel a szellemi tulajdonjogok teljesen mesterségesen létrehozott monopóliumok, ezért múltbeli sikeres járadékvadászat eredményeinek is tekinthetők, ami szinte felhívás a keringőre: a 20. században az Egyesült Államokban nem volt egyetlen olyan szerzői alkotás sem, amelynek monopolvédelme alatt a rendszer szabályai – és csak emiatt is a szerzett jog értéke – ne változott volna meg jelentősen. Meggyőző érvek szólnak amellett, hogy mindez erőforrás-pazarláshoz vezet, ami nem szolgálja sem az alkotó tevékenységek fejlődését, sem a kultúrafogyasztók, sőt, a kevésbé piacképes alkotók érdekeit sem. Erről meggyőzően érvel az öt Nobel-díjas és számtalan érdemes közgazdász, többek között a modern közgazdasági oktatás apostolának tekinthető Hal R. Varian, akik a szerzői monopoljogok bővítésével kapcsolatos alkotmányjogi beadvány, az Eric Eldred-ügy kapcsán hozták nyilvánosságra állásfoglalásukat a témában[1].

Jogi és közgazdasági kutatási program

A jog közgazdasági elemzésének (law and economics) három fontos szempontja kézzelfoghatóan jelen van a szerzői jogokról szóló vitákban.

  1. Optimális-e a jelenlegi szabályozás abban az értelemben, hogy célját eléri és a jogi normaszegés nem teszi kifizetődővé? Ha nem, miként lehetne rajta javítani?
  2. A jelenlegi szabályozásnak kik a haszonélvezői és kik fizetik meg a kárát? És végül:
  3. Az ösztönzők, nyertesek és vesztesek meghatározása után a jog milyen átalakulását prognosztizálhatjuk?

Az első kérdésre nem hiszem, hogy bárki is igennel felelne, a legnagyobb járadékélvezők és érdekvédelmi szövetségeik (lemezgyártók, szakosított lemezlovasok, könyvkiadók) a folyamatos normaszegésről és befektetéseik csökkenő hozadékáról panaszkodnak. Sérelmeik egy része vélhetően még akkor is jogosnak látszik, ha tudjuk, hogy minden járadékvadász csoport érvkészletében jogos sérelmek reparálása szokott megjelenni. Az anomáliák számtalan Pareto-hatékony, vagy ahhoz közeli elmozdulást engednek sejtetni a rendszerben, amelyek feltárása izgalmas, a magán- és a közérdek szempontjából is megtérülő feladatot rejthet közgazdászoknak, jogászoknak, valamint a járadékokból hasznot húzó művészeknek, tudósoknak és más alkotóknak.

A második kérdést talán még izgalmasabb kutatni, hiszen a jelenlegi rendszer nem az égből érkezett, hanem emberi törekvések eredőjeként született puszta jogi konstrukció. Lawrence Lessig a szellemi tulajdonjogokat (meglehetősen Amerika-centrikusan) bemutató, polémikus Szabad kultúra című könyve[2] többek között erre is kísérletet tesz, és meggyőzően érvel amellett, hogy a jelenlegi – hosszú ideig tartó monopóliumot feltételező – rendszernek a jogtulajdonosok elenyésző kisebbsége a haszonélvezője, és kárvallottja a fogyasztón kívül az alkotók kevésbé nagyra értékélt döntő többsége is. (Ezt a véleményt osztja a fent hivatkozott két írás is – míg a Szabad kultúra 2-4%-ra teszi a folyamatos haszonélvezők arányát, addig a hivatkozott közgazdász-tanulmány 10%-ot valamivel meghaladó arányt valószínűsíti). Mindez újfajta alkukra és szerződésekre ösztönöz. Ebben egy nagyon ígéretes kezdeményezés a Lessig által vezetett Creative Commons, amely számtalan joghatóság alatt 12-féle, a teljes köztulajdontól a teljes magánmonopóliumot rögzítő szerzői tulajdonosi szerződésmintákat tesz közé. Ez a zseniális ötlet – hála a Google hathatós támogatásának is – egy olyan kínálati piacot hozott létre bő 3 év alatt, amelyben több millió alkotó művei érhetők el szinte nulla tranzakciós költséggel, ezzel jelentősen átrendezve az alkotók egymás közötti alkuerejét is.

A harmadik kérdés, vagyis, hogy merre változik a szerzői monopoljogok szabályozása, a politikatudomány, a jogtudomány művelőin túl a határozott normatív állításokra fogékony lobbicsoportok és civil szervezetek érdeklődésére is számot tarthat. Ez már önmagában is érdemessé teszi a téma tanulmányozását a Szabadlovas Közgazdász Egyesület számára, hiszen az ingyenebéd hiányának eszméi ezen csoportok körében alig ismertek. A szellemi tulajdonhoz kapcsolódó monopóliumok, koncessziók, szerződések, tranzakciók és járadékvadászat kiismerése a kultúra finanszírozásának általános közpolitikai kérdéseinek megválaszolásához is hozzásegíthet.

Akkor tehát mit tegyünk?

Cikkemmel arra szeretném ösztönözni Egyesületünk tagjait, a honlapunkat olvasó szimpatizánsainkat és vitapartnereinket, hogy gondolkodjunk együtt ezekről a kérdésekről. Próbáljuk ki a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó újfajta megoldásokat. Helyezzük az ingyenebed.hu oldalait a Creative Commons magyar licenszei alá, a munkánkhoz kapcsolódó fogalmakat pontosítsuk együtt a Wikipédiát. Kapcsolódjunk be a Szabad kultúra könyv fordításának pontosításába és a segítségével beindult nemzetközi vitába. Menjünk el Tilos Rádióba vitatkozni és hívjunk meg felkészült előadókat 2006-ban a szakmai keddekre. Írjunk együtt cikkeket, pereljünk közkinccsel visszaélő szellemi monopolistát, adjunk ötleteket finanszírozási tippekre váró művészeknek és élvezzük a közös alkotás gyümölcseit.

Hivatkozások:

[1] George A. Akelof et al (2002):The Copyright Term Extension Act: An Economic Analysis, AEI-Brookings Joint Center for Regulatory Studies. PDF letöltés.

[2] Lawrence Lessig (2005) : Szabad kultúra, Kiskapu Kiadó. Online változat és a könyv holnapja.

4 komment

Címkék: tudomány művészet szellemi finanszírozás tulajdon


A bejegyzés trackback címe:

https://ingyenebed.blog.hu/api/trackback/id/tr11987034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ingyenebéd · http://ingyenebed.blog.hu/ 2009.03.07. 16:19:12

izgalmas és szerteágazó
nagyv 2006/02/19 00:24
Éppen most olvasok egy kapcsolódó témájú könyvet (The Success of Open Source), ezért sok észrevételem van a fentiekhez.

Először is, számomra nagyon nem egyértelmű, hogy miért lehet egy kalap alá venni a tudományos életet a művészetekkel. Szerintem teljesen eltérő motivációkkal rendelkezik a két csoport akkor, amikor a szerzői jogaikról van szó. A művész valóban egyedinek és megimételhetetlennek tartja a művét. Ezzel szemben a tudós tisztában van vele, hogy ő csak az első volt, nem feltétlenól az egyetlen. Ezen túl a tudósnak bizonyos fokig érdeke, hogy a művét sokan használják (csak hivatkozzák le rendesen). Ellentétben a művésszel, akinek a műve a reprodukciókkal folyamatosan veszít értékéből. Egyébként ebből a szempontból érdemes vetni egy pillantást a BSD licenszre. A fáma szerint, azért annyira "szabad", mert a Berkley kutatói saját kultúrájukat építették bele. (Ez szerintem könnyen hihető, nem kell feltétlenül tudatos építkezésre gondolni.)

Másrészről, nem értem, hogy szerinted a művészet közjószág-e. A fenti cikk elejéből ítélve az, a végén pedig a Creative Commonsot támogatod. Az átmenet pedig számomra nem egyértelmű. (Az, hogy a jogrend nem tud mit kezdeni a kérdéssel nem érv arra, hogy a CC-t válasszam.)
Ebből a szempontból ismét az olvasott könyvre hivatoznék. Viszonylag nehéz vitatni, hogy a szabad szoftverek az igazi közjavak: nincs kizárás és nem is fogy el. Mégis működik, és egyre nagyobb teret nyer. A könyv megoldása kifejezetten illuzióromboló (szerintem helyesen): a szabad szoftvert programozók nagy része munkaidejének jelentős többségét zárt kódú alkalmazásokra fordítja. Vagyis a szabad szoftver (1) a munkaeszköz fejlesztése (ezek alapján nem meglepő, hogy kell egyfajta fogékonyság még a Firefoxhoz is), (2) hobbi. (Ugyanakkor a kutatások szerint gyakorlatilag lényegtelen a Tirolék által említett reputáció és screening motiváció.)

Miért érdekes mindez?
1. Mert ezek szerint a közjavak általunk oly jól ismert közgazdasági problémáját csak addig kell emlegetni, amíg sikerül beazonosítani, hogy milyen más (az egyéni motivációra építő, de az egyértelmű közgazdasági racionalitásnak ellentmondó) megoldásokat találunk.
2. Mert van példa jól működő rendszerre, és az eddigi legjobb magyarázatok nem a szokásos közgazdasági logikára építenek (hanem annak egy szoft változatára).
Re: izgalmas és szerteágazó
antaldaniel 2006/02/19 15:51
1) Miért veszem egy kalap alá a tudósokat a művészekkel? Mert hasonló, bár nem azonos jogokat ad nekik a jogrendszer (vö. szabadalmi jog és szerzői jogok).

2) A művészet közjószág-e? Nem mekerülve a kérdést: nem, mert a művészet nem jószgá. Viszont az, hogy a művészi tevékenységnek vannak-e közjószág jellegű eredményei, arról biztosan sokat fogunk vitatkozni.
greg 2006/02/20 15:04
Aprócska kérdés: hogy működne a gyakorlatban a saját házunk táján az elmondottak alkalmazása? Mondjuk írok egy cikket, amit megjelenik a nyomtatott sajtóban, de szeretném felrakni az ingyenebédre is. Jogtulajdonos vagyok-e? Vagy eleve a megfelelő CC-licensszel kellene leadnom a cikket a szerkesztóségnek?

ingyenebéd · http://ingyenebed.blog.hu/ 2009.03.07. 16:19:56

Re: aprócska kérdés antaldaniel 2006/02/23 08:57
Amikor közlik egy cikkedet, elvileg a felhasználásról szerződést kell kössenek veled. (Gyakorlatilag sokszor ál-megbízási szerződést kötnek, és ilyenkor megtarthatják maguknak a jogokat, mert olyan, mintha a munkahelyeden alkottál volna). A felhasználási szerződésben kikötheted, hogy az egyszeri közlésre szól, vagy az újságban egyszeri közlésre és az online verzióban korlátlanra, és ha szükséges, rendelkezhetsz arról, hogy pl. 1 hónappal később CC licensz alatt terjeszthetővé teszed az írásodat.

milyen disznó? bodo 2006/03/05 21:06
Véleményemnek hatért fog szabni ez a kis doboz.

A cikk alapvetően két kérdést elhallgat vagy inkább megkerül, s ezzel nem segíti a tisztánlátást.

1. Mit is tekintünk valójában a művészeti (és a tudomány) esetében jószágnak?

A digitális technológia épp a nagy befektetéssel létrehozható eredeti és a nulla határköltséggel létrehozható másolat viszonyát rendezte újra mégpedig a műpéldány fogalmának felszámolásával. Ahogy a technológia átviteli képessége nő, úgy vonódik be a szöveg után a zene, majd a film is abba a körbe, ahol a digitális műpéldányok terjedése az eredetik létrejöttét gátolhatja. (vagy éppen segítheti, ezügyben lásd: David Blackburn: On-line Piracy and Recorded Music Sales (www.economics.harvard.edu/~dblackbu/papers/blackburn_fs.pdf)). A kérdés azért érdekes mert a fenti jelenség (összhangban Ong orality-literacy, illetve a másodlagos szóbeliség elméleteivel) a kulturális javak egy (egyre jelentősebb részét) olyan mediális környezetbe helyezi, ahol a médium nem díjazza a műpéldányt, vö: népdal.

Azaz: a népdal esetében ismerős kérdések: mit tekintünk eredetinek és mit másolatnak, melyik az autentikus és az kié? Reprodukálódnak egy-az-egyben egy új médiumon. A problémát nem az újonnan létrejövő alkotások jelentik, melyeket e médium szabályrendszerének ismeretében tettek közzé az alkotók (vö: CC remixverseny: remix.creativecommons.hu), hanem azokkal az alkotásokkal, amik az analóg világból kerültek be ebbe a médiumba.

Ez persze arra is figyelmeztet, hogy a szellemi tulajdonjog, a művészet és a tudomány finanszírozása kérdésről nem lehet úgy vitatkozni, hogy nem veszünk tudomást arról a médiumról, amin e javak gazdára találnak (és már nem gazdát cserélnek). Law and economics and media.

2. A mediális alapokon túl kérdés továbbá hogy a kulturális (művészeti, tudományos) hozzáférésnek milyen nem gazdasági feltételei vannak, melyek a Dani által feltett kérdésekre adható válaszokat alapvetően meghatározzák.

Mi kell ahhoz, hogy A Ghost in the Shell (www.gofishpictures.com/GITS2/main.html ) japán rajzfilm magyar mozikban sikeresen fusson? Magyar fordítás? Az anime és mangakultúra ismerete? A film által felvetett probléma (mi választja el a protézisekkel a lelket kivéve teljesen gépivé tett embert az értelemre ébredt mesterséges intelligenciától) jelenléte a sásdi mozi látogatói által kijelölt helyi kontextusban?
A kulturális javak fogyasztása nem írható le csak közgazdasági-piaci modellekkel. E javak fogyasztásához szükséges (nyelvi, kulturális) felkészültségek ráadásul egyszerre feltételei e javak fogyasztásának és jönnek létre a fogyasztáson keresztül. Az elérhető javak köre meghatározza azokat a felkészültségeket, amik meghatározzák a jövőbeni fogyasztást. (vö: mely médiumok érhetők el országosan alacsony költséggel mindenki számára). E javak származhatnak a globális kulturális keringésből (méretgazdaságosság kérdése) és származhatnak a lokális kontextusból. E két területen alapvetően más (közgazdasági) logika érvényesül, ahogy érvényesült mindig is, de a kompetíció eddig nem volt ilyen éles és nyilvánvaló. Melyik szabályait tekintjük magunkra érvényesnek?

Konferencia-ajánló antaldaniel 2006/03/09 19:17
Március 29-én a témába vágó konferenciát rendez az Infokommunikációs Jogi Centrum

A kultúra szabadsága, a szellemi javak gazdaságtana - workshop szellemi javakról, hozzáférésről, piacról, technológiáról

ingyenebéd · http://ingyenebed.blog.hu/ 2009.03.07. 16:21:08

gyenge 2006/03/15 10:14
nem vitatom, hogy nehéz egy jogásznak megértenie egy közgazdászt. és azt sem, hogy nem lehet azzal leszerelni egymást, hogy ez nem csak közgazdasági kérdés. valóban jobban el kell merülni az egész terület közgazdasági aspektusaiban.
én személy szerint igen nehezen gondolkodom az összes kulturális javunk viszonylatában. kockafejű szerzői jogászként leginkább ezen a területen tudok mozogni - bár egyre kevesebb biztonsággal. különösen, mert nem ismerem a közgazdasági aspektusokat igen mélyen.
szóval, azt javaslom, próbáljuk meg egyelőre egy kicsit szűkíteni a témát (az eddig felhozott példák is szinte mind szerzői jogiak voltak és azt mindenki elismerte, hogy az iparjogvédelemmel kevesebb a gond), és csak erről vitázni.
az olvasmánylistát pedig mindenki nevében köszönöm. én mindenesetre elkezdem olvasni ezeket a forrásokat.
Lessiget pedig nem akarom védeni - szerintem ugyan némileg populista módon, de jó példákkal mutat rá a rendszer ellentmondásaira. Nyilván a Szabad kultúra nem magas tudományos irodalom, de vlsz. a szerző sem annak szánta és ha valaki akként olvassa, hát, magára vessen.
Ajánlom egy "igazi" szerzői jogász értékelését a CC-ről, illetve a Szabad kultúráról.

www.cedro.org/Files/MihalyFicsor.pdf

lessig, ficsor tekatana 2006/03/22 02:10
Vályi, Anikó: Lessig műve perszehogy populista és az ismeretterjesztő kategóriába passzol, még szerencse, különben a kutya nem olvasná (így sincsenek olyan sokan )
Ettől persze még nagy koponya és igazi jogász .

Elolvastam Dr. Ficsor idézett előadását - kissé terjengős és néhány buktatót leszámítva jól felépített és elgondolkodtató. Egyszerre sok lenne itt reflektálnom, azt majd inkább a blogomban.

Lessig gyenge 2006/03/23 18:57
én azt szeretném, ha nem demagóg szövegekkel bombáznánk egymást, hanem együtt gondolkodnánk. akár úgy is, hogy megnézzük, mi demagóg és csúsztatás a nagy koponyák és igazi jogászok írásaiban. az talán előbbre vinne mindenkit.

ingyenebéd · http://ingyenebed.blog.hu/ 2009.03.07. 16:22:04

Szellemi tulajdon és a magyar
antaldaniel 2006/04/12 20:41
A színfalak mögött közben a szerzői jogi alapú iparágak gazdasági súlyát olvasgatjuk
Rövidítve íme: www.hpo.hu/hivatalrol/testuletek/msztt/hirlevel_2005_04.pdf

A teljes tanulmány pedig itt tölthető le:
www.alai.hu/csatolt/Reszletes%20osszefoglalo%20oktober%2019_20.doc

Gondolatébresztő. A tanulmány fő állítása, hogy a magyar GDP 6,67%-a nagyon erősen függ a szerző jogoktól -közgazdászként nyilván adódik a kérdés, hogy jog szerzői jogi intézményrendszerrel a tortának ez a szelete mennyire volna növelhető?

Olvassuk, kommentáljuk! Szerzői jog, gazdasági növeked
antaldaniel 2006/04/12 21:14
A tanulmány nemzetközi ajánlások alapján használja a szerzői jogi ágazatokat, és a KSH számbavételi rendszerein keresztül próbálja meg ezek gazdasági súlyát meghatározni. A rendkívül aprólékos munka nagyszerű képet ad azoknak az iparágaknak a súlyáról, ahol a szerzői jog nélkül nem, vagy gyakorlatilag nem lehet alkotni.

A tanulmány legfontosabb célja, és legfontosabb konklúziója a szerzői jogtól (szellemi tulajdontól) függő ágazatok gazdaságpolitikai súlyának tudatosításához kapcsolódik, és szerintem ennek meggyőzően megfelel. Hihetőnek és értelmesnek tűnik az a fő állítás, hogy a 2002-es GDP 6,67%-a nagyban függ a szellemi tulajdonszerű jogintézményektől. Ez a szerzők szerint az EU átlagában magasnak mondható.

Az aprólékos empirikus munka legsajnálatosabb hiányossága, hogy elkészítették a KSH más célból készült adataihoz a „fordítókulcsot”, de azt nem számolták végig több évre, ami alig lett volna több munka, és így nem tudjuk, hogy a szerzői jog alapú iparágak a GDP-n belül csökkenő vagy növekvő arányt képviselnek, másképpen, hogy ezek az iparágak az átlagot meghaladó mértékben nőnek-e, súlyuk erősödik-e? Ennek a kérdésnek a megválaszolása elég jó kiindulópontja lehetne annak, hogy a szellemi tulajdonjog körüli problémák súlyosnak mondhatók. Ha a kérdésre a válasz nemleges, akkor intézményi kudarc lehet az egyik oka, ha a válasz igen, akkor a szellemi tulajonjog kritikusainak kicsit összébb kellene szedniük magukat.

Az is kiderül a tanulmányból, hogy magyarország jelentős külkereskedelmi passzívumot halmoz fel ezekben az iparágakban. Közgazdászok számára nem meglepő, hiszen Magyarországra jelentős technológia-transzfer zajlik. Azért a konyha-gazdaságpolitikusok számára érdekes kérdés, hogy merre is van a brain drain, és mitől lesznek a termékeink magasabb hozzáadott értékűek?

A tanulmányon végighúzódik egy sweeping claim jellegű pontatlanság: néha a GDP egy részéről beszélünk, néha pedig a GDP-hez viszonyítunk. Pl megemlítésre kerül, hogy a kultúra a GDP 2,5%-át adja, pedig a költségvetésnek kevesebb, mint 2,5%-át fordítjuk kultúrára, ami a hasonló számok és szavak miatt összefüggésnek látszik, pedig nyilván nem az. Aligha volna szükség nemzeti költségvetésre, ha pontosan olyan arányban osztanánk újra a javakat az ágazatok között, ahogy azok megtermelik azt. Az is elég furcsa, hogy a egyes alágazatok gyakorlatilag teljesen államilag finanszírozottak (pl. színház, opera, zene), akkor ezek most milyen módon számított GDP részeit képezik, és ebből mi következik?

Ha érdemesnek gondoljátok a tanulmányt tovább boncolgatni, akkor nekem két kérdés tűnik érdekesnek: az egyik, hogy biztosan jól van-e benne számolva a GDP, illetve világos-e, hogy milyen módszerrel számított GDP-vel dolgoznak a szerzők, és ennek lehet-e torzító hatása (érdekes módszertani vita alakulhat ki), illetve az, hogy mi ezeknek az ágazatoknak a viszonya a GDP és a külkereskedelem dinamikájához, tehát növelik-e a GDP-t, és csökkentik-e a külkereskedelmi hiányt?

némi adalék antaldaniel 2007/01/14 16:20
LINK

nagyv / lapszemle

Egy kalkuláció: 14 év az optim antaldaniel 2007/07/15 20:09
Rufus Pollock: Forever Minus a Day? Some Theory and Empirics of Optimal Copyright

The optimal level for copyright has been a matter for extensive debate over the last decade. This paper contributes several new results on this issue divided into two parts. In the first, a parsimonious theoretical model is used to prove several novel propositions about the optimal level of protection. Specifically, we demonstrate that (a) optimal copyright falls as the costs of production go down (for example as a result of digitization) and that (b) the optimal level of copyright will, in general, fall over time. The second part of the paper focuses on the specific case of copyright term. Using a simple model we characterise optimal term as a function of a few key parameters. We estimate this function using a combination of new and existing data on recordings and books and find an optimal term of around fourteen years. This is substantially shorter than any current copyright term and implies that existing copyright terms are too long.
Államilag támogatott rock
antaldaniel 2008/05/25 17:30
56 millió forint került kiosztásra a kortárs könnyűzene támogatására hivatott PANKKK első három idei pályázatán, ahol felhördülést keltett, hogy az állami forrásból magyar viszonylatban befutottnak számító csapatoknak is jutott lemezkészítésre. Más kérdés, hogy szakmai vélemények szerint manapság a lemezpiacon ezek a zenekarok sem élnek már meg. Hírszerző cikk, Narancs szerk.

(A korábbi kommentek az ingyenebed.hu oldalról lettek átmásolva)