ingyenebéd

Friss topikok

Címkék

adó (13) államadósság (3) állami (3) ár (16) bank (2) befektetés (5) befektetők (1) bér (1) biztosítás (1) budapest (4) bukás (1) csőd (1) dömping (1) egészség (5) energia (10) eu (4) euró (3) externália (2) fejlesztés (4) felsőoktatás (2) finanszírozás (12) fogyasztás (2) forint (5) fúzió (2) galopp (1) gazdaságpolitika (13) gazdaságtörténet (1) igazságszolgáltatás (1) infláció (1) infrastruktúra (2) ingyenebéd (3) internet (1) intézmények (3) járadékvadászat (5) jólét (2) karácsony (1) kereskedelem (5) kocsma (1) költségvetés (3) könyv (2) környezetszennyezés (2) környezetvédelem (2) korrupció (1) korrupicó (2) kovács ádám (2) közbeszerzés (1) közgazdaságtan (2) közlekedés (7) közpénzügyek (26) köztársaság (1) külgazdaság (3) liberalizáció (3) makroökonómia (3) média (1) mellékvonalak (1) migráció (1) mikroökonómia (2) mol (2) monetáris (7) monopólium (6) munka (3) munkanélküliség (1) művészet (5) nyilvánosság (2) oktatás (11) pénz (1) pénzügy (3) rádió (2) rendezvény (2) részvény (3) segély (1) sport (3) statisztika (1) szabadlovasok (1) szabályozás (16) szegénység (1) szegéynség (1) szellemi (2) szerkezetváltás (1) szolidaritás (4) támogatás (10) tandíj (1) társadalombiztosítás (2) termelés (1) tilos (3) tóth istván jános (1) tudomány (2) tulajdon (3) usa (2) választás (3) vállalatok (3) válság (8) vasút (5) vérpumpa (3) verseny (2) versenyképesség (4) Címkefelhő

Networked Blogs

Facebook követők

2006.05.26. 11:48 süssmájer

Szomorú tudomány

Ilyés Márton - Szepesi Balázs

„A szűkös erőforrás definíció azt jelenti, hogy nem lehet minden igényt kielégíteni, ebből következően a közgazdaságtan szükségképpen szomorú tudomány. Ez helytelen közelítés, mert egyrészt a szükségletek tervezése maga is közgazdasági kérdés, azt nem lehet kivonni a közgazdaságtan hatálya alól. Másrészt nem lehet azt állítani, hogy a boldogság, a jólét, a szabadság és biztonság anyagi formája elérhetetlen. Ezzel az állítással a közgazdaságtant arra kárhoztatjuk, hogy rabszolgákat teremtsen.” (Trautmann L. I. előadás 4. oldal.)

A Corvinus Egyetemen a közgazdaságtani gondolkozásba bevezető mikroökonómia tárgy helyét féltudományos ideológiai oktatás vette át: a heti előadások a tudomány alapvető megközelítéseinek tiszta és logikus bemutatása helyett azok torz és téves interpretálásával foglalkoznak. Ennek kárvallottjai nem csak az egyetemre bekerülő és tudásra vágyó diákok, és a presztízsét és diplomáinak értékét felélő egyetem, hanem a magyar közgazdaságtan egésze.

[Megjegyzés: ez a cikk 2006. május 27-én született, honlapunkra 2006. június 20-án került fel. Szerettük volna, hogy az ebben a cikkben leírtak minél hamarabb széles nyilvánosságot kapjanak. Volt esély rá, hogy az írás megjelenik egy magyar hetilapban, e miatt kellett várnunk az online publikációval. A megjelenés azonban elhúzódott és időközben a közgazdasági egyetemen felgyorsultak az események. Ennek tükrében a szerzők úgy döntöttek, hogy a hetilap ne közölje le cikküket, mert ez úgy tűnhet, mintha ők más szócsövei lennének (a szerk.).]

Egy közgazdásznemzedék veszti el a lehetőséget, hogy az egyetemen tanulja meg tudományának alapjait. A néhány évtized múlva az ország gazdaságát irányítani hivatott hallgatók legjobb esetben plusz munkával pótolhatják a hiányt, rosszabb tudásuk megalapozatlan marad. Legrosszabb esetben pedig elhiszik, hogy az előadásokon hallottak valóban a közgazdaságtan alapjairól szólnak. Ha nem történik gyors és radikális változás vagy a Közgáz válik jelentéktelen közgazdaságtani vagy a közgazdaságtan egésze lehetetlenül el hosszú időre Magyarországon. Jelen cikk szerzői nem csak diplomájuk megbecsülését féltik, hanem hisznek abban, hogy a közgazdaságtani gondolkozás hozzájárulhatna a közügyeink sikeres megoldását megalapozó vitákhoz: ezért tartják különösen veszélyesnek azt, ami a Fővám téren folyik.

Akiknek különös örömet szerez áltudományos ideológiákat olvasgatni, azoknak bizton ajánlható a Budapesti Corvinus Egyetem (korábbi Közgáz) mikroökonómia előadásainak jegyzetei. Hálás célcsoport lehet még a régi Marxista-Leninista Esti Egyetemről nosztalgiázóké is. Mi azonban csak reménykedni tudunk, hogy csupán egy ízléstelen hacker tréfa áldozatai lettünk, és az Egyetem tanszékvezetője Trautmann László – akinek a neve alatt szerepelnek az előadások – gyorsan tisztázza a helyzetet. Addig is lássuk, milyen Trautmann László „új világrendjének közgazdaságtana”!

Trautmann fő mondanivalója, hogy mivel az emberek azt se tudják maguktól, mire van szükségük, képtelenek értelmes dolgokra költeni a pénzüket és nem elég erkölcsösek, ezért a trautmannista közgazdászoknak kéne végre a helyes irányba terelni őket. Tehát az új közgazdaságtan feladata „a szükségletek befolyásolása, helyes irányba terelése” (2.ea. 11.o.), másképpen „a fogyasztók számára minden eszközzel világossá kell tenni, hogy melyek azok a szükségletek, amelyek hosszú távon hozzájárulnak a jólétéhez” (5.ea. 1.o.). Mert például „a szegények értelmetlenül költik el jövedelmük jelentős részét” (5.ea. 6.o.).

Mindezek jegyében értékellenesnek nyilvánítja a magas sarkú cipő hordását (4.ea 4.o.), a levesporokat és a mirelit termékeket (6.ea. 1.o.), erkölcstelennek azt, aki terepjáróba ül (5.ea. 2.o.) – valószínűleg a terjedelmi korlátok miatt nem tud értékelni minden lehetséges fogyasztási cikket, pedig nagyon érdekelne minket, mi van például a konzervbabbal, milyen újságot kell olvasni, melyik focicsapatnak kell szurkolni – már ha erkölcsösek akarunk lenni, pusztán tudományos alapon persze.

Ezek után joggal merül fel, miért hagyjuk egyáltalán, hogy saját pénze legyen az embereknek és miért nem a trautmannista közgazdák vásárolnak be helyettük – volt példa hasonlóan radikális ötletre a kommunizmus történetében, miszerint majd az állam kiutalja az igazolható szükségleteknek megfelelő javakat, nem is kell pénz. (Végül a tervgazdaságokban csak a kínálati oldalon keresztül, az előidézett hiánnyal érték el, hogy ne vásárolgassanak összevissza az emberek – nem is lett „tökéletes” a megoldás, ugye.)

Ezek a gondolatok nem puszta marhaságok. Maga Trautmann, a náci eszmékkel is kokettáló autógyáros, Henry Ford példáját ajánlja. Ahogy bemutatja: Ford lakótelepet épített munkásainak, ahol folyamatosan megfigyeltette őket, és aki szabadidejében „erkölcstelenül” viselkedett – például el akart válni a feleségétől – azt kicsapta. „A Ford falu modelljét nem azért kell meghaladni, mert az erkölcsi rendet akarta fenntartani, hanem azért, mert azt elavult technikával tette” (6.ea. 4.o.) – mondja. Bizony ma még vagányabb technikák is léteznek már, Trautmann szerint például a közgazdaságtant össze kell kapcsolni az agykutatással: annak megismerése, hogy „az agy mely területei játszanak szerepet például a vásárlásnál, nem azért fontos, mert ezeket a területeket stimulálva növelhető az eladás, hanem azért, mert így lehet megérteni a döntési folyamatot, így az javíthatóvá válik” (6.ea. 5.o.).

Kicsit ijesztő elképzelni, ahogy lobogó csipkebokorként tódulnak az új trautmannista közgazdászok, és szentül hiszik, „minden eszközt” bevethetnek az „erény kompromisszum nélkül” való érvényesítésére (1.ea. 2.o.). Rendben lenne ez egy vallásos fundamentalistától – tőlük megszoktuk ezt, de csodálva féljük a Nagy Közgazdászt, amiért pontosan ismeri az egyedül követendő erkölcsöt és erényt.

De mi van, ha – tegyük fel – egyes diákok, úgy érzik, nem állnák ki a Trautman-fogást, se vásárlóként, se általában erkölcsileg? Kétpofára eszik a porlevest, bejön nekik a magas sarkú, már ha épp nem terepjárós képeket nézegetnek a takaró alatt. Esetleg – hozzánk hasonlóan – nem szívesen költöznének be egy felturbózott technikájú Ford faluba? Örök problémája a prófétáknak, hogy macerás minden rosszul gondolkodót kicsapni – mutatja ezt megannyi történelmi példa. A megoldás sem új: olyan választás elé kell állítani a hitetleneket, ahol a prófétai hitvallás ellenoldala a Förtelmes Gonosz, nagybetűvel. Trautmann „neoliberális közgazdaságtannak” nevezi el ellenségképét – talán mert a Förtelmes Gonosz nem tűnt elég divatosnak. Jó tollú íróként igyekszik megkönnyíteni a választást. Megtudhatjuk tőle, hogy a neoliberálisok „a közgazdaságtant arra kárhoztatják, hogy rabszolgákat teremtsen” (1.ea. 4.o.), szerinte „a neoliberalizmus a közösségi érdeket tagadta” (1.ea. 6.o.), „a kollektív henyélés társadalmát képzelte el” (3.ea. 2.o.), „szentesíti az erkölcsi és jogi szabályok felrúgását” (1.ea 9.o.), illetve „gyakran állította, hogy el lehet fogadni a bűnt a gazdaságban” (2.ea. 7.o.). A kénköves ménnykűt!

Most ne ragadjunk le a kollektívan henyélő rabszolgák elképzelésénél. Érdekesebb kérdés, hogy kik is állnak e mögött a förtelmes neoliberális közgazdaságtan mögött. Sajnos Trautmann nem árulja el nekünk, egyedül egy 1714-es tanmesét (A méhek meséje) idéz többször is, ami azért elég sovány, főleg annak fényében, hogy a közgazdaságtan mint tudomány kialakulását jóval későbbre datálják. (Mi például nem éreznénk korrektnek, ha a kollektív henyélést végül szintén elutasító „Misi Mókus kalandjai” diafilmből vett idézetekkel azonosítanánk Trautmann tanításait, és ezeken keresztül állítanánk be nevetségesnek – ezért igyekszünk őt minél többször szó szerint idézni, no meg valószínűleg nem is hinné el nekünk senki, hogy egy tanszékvezető tanár ilyesmit képes leírni.)

A Trautmann által felvázolt „neoliberális közgazdaságtant” szükségtelen védeni, hiszen ebben a formában biztosan nem létezik. Ezzel szemben a közgazdaságtan és annak egyik fő ága a mikroökonómia – mint társadalomtudomány – célja a társadalmi folyamatok megértése illetve ezen keresztül tesztelhető előrejelzések tétele. Fontos feltevése, hogy az egyének racionálisan döntenek a számukra elérhető lehetőségek között. Meg akarja mutatni, hogy ilyen racionális egyéni döntések eredményeként milyen intézmények és piacok, azokon milyen ösztönzők és árak jönnek létre, milyen társadalmi reakciókat váltanak ki a különböző adórendszerek, állami beavatkozások stb. A racionalitás feltevése nem értékeli az egyéneink ízlését, csupán annyit jelent, hogy képesek meglévő információik alapján az elérhető alternatívákat egyértelműen rangsorolni. Így természetesen nem jelent például pénzközpontú magatartást sem, hiszen saját ízlésük szerint racionálisan viselkedhetnek altruista vagy mondjuk környezettudatos döntéshozók is.

A közgazdaságtan tehát nem a jó és a rossz közti választásról szól (szemben Trautmann állításával; 1.ea. 4.o.), és különösen nem akarja előírni, hogy mit kellene csinálniuk az embereknek (mivel megérteni akarja döntéseiket). Ez így is van rendjén: a fizika sem értékeli kellemességük szerint a halmazállapotokat, a kémia sem osztályozza társadalmi jóságuk szempontjából a nemesgázokat. Max Weber alapján tudományosnak akkor tekinthető valami, ha a normatív és a pozitív állítások világosan elkülöníthetőek (tehát nem zavarodik össze a világ leírása és az erről alkotott vélemény).

Így a közgazdaságtan mint tudomány nem lehet neoliberális, de konzervatív, baloldali vagy zöld sem; cserébe bármilyen színű döntéshozónak hasznos eszközként szolgálhat.

Persze fontos, hogy az egyetemi oktatásban bemutassuk az elméletek alkalmazási lehetőségeit. Az is igaz, hogy sokszor elvárják a közgazdászoktól, hogy egyértelmű javaslatokat tegyenek; erre csak akkor képesek, ha a megbízó világos célokkal rendelkezik. Társadalmi döntések esetében azonban többnyire egyesek rosszabbul, mások jobban járnak (létezik számos igazságossági elv, melyek segíthetnek a döntésben, de az ezek közötti választás nem a közgazdaságtan szerves része). Az egyes közgazdász persze rendelkezik saját egyéni normákkal, véleménnyel a „kívánatos társadalomról”, így sokszor ilyenkor is állást foglal, de ekkor csak alkalmazza a tudományát, nem műveli azt! Hazudik, ha saját értékválasztását, ideológiai beállítottságát, javaslatait mint tudományt állítja be.

A közgazdaságtant pedig különösen utálni szokták a világjobbító álmodozók vagy a hivatásos forradalmárok, mert mindig arra figyelmezteti őket, a társadalom milyen bonyolult rendszer. Nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni, netán futtából felülírni alapvető törvényszerűségeit, különben robban, vagy lefagy. Viszont a közgazdászokat okolni a világ működéséért olyan, mintha Tolsztojt tennénk felelőssé a háborúért meg a békéért is egyben. Legalább ilyan nevetséges, ahogy Trautmann egy tudományágat tesz felelőssé megannyi világban tapasztalható rosszért legyen az a rabszolgaság vagy a henyélés (jelentsenek akármit is ezek), és ugyanakkor háborog, amiért ugyanez a tudományág nem lép közbe aktívan, megmondva a hülye népnek a tutit.

A tudományosság leíró jellege módfelett zavarja az ideológiai alapon álló diktatúrákat is, ha pedig a számára rossz eredményre jutna, akkor hasonlóan hajlamos a legfőbb rossznak kikiáltani egyes iskolákat. Ezért igyekeztek a társadalomtudományokat az ideológia szolgálatába állítani, „értékalapúságát” erősíteni. A szocializmusban például Marx értékelméletéből igyekeztek jól-rosszul levezetni a közgazdaságtani oktatást (talán nem véletlen, hogy Trautmann előadásaiban messze a legtöbbet hivatkozott szerző Marx).

Eddig azt hittük ennek vége egy időre, a közgazdasági oktatás is kikerült az ideológiai gyámság alól. Trautmann László jegyzetei alapján úgy tűnik, sajnos nem.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://ingyenebed.blog.hu/api/trackback/id/tr48987051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.