ingyenebéd

Ilyés Márton

A magyar fociról ritkán van alkalom pozitív fejleményekről írni egy gazdasági honlapon. Ünnepeljük hát egy bejegyzéssel ezt a történelmi pillanatot, mert most igenis egy érdekes tanulságokkal szolgáló pozitív sztori történik épp.
Mindenkinek van szívecsücske. Amire azt gondolja a világ nem eléggé figyel oda, több pénzt igényelne stb.. Lehet ilyen a vasút, a balett, a magyar föld vagy éppen a foci. (Ilyenkor kezdődik persze a több állami pénz követelése, vagy a szűklátókörű mocskos vadkapitalisták szidása, de mi ezt most hagyjuk.)
A legkényelmesebb álláspont kétségkívül a mások szívecsücskének ledorongolása: „annyi az értéke, amennyit kifizetnek érte (azaz lócitrom), ha olyan fontos neked toljad bele a saját pénzed”. Nos, mint a focit szerető ember, nem egyszer megkaptam már ezt az érvelést, és sajnos mi tagadás általánosságban el is kellett fogadjam, elég pénz híján pedig lassan a kilátástalanságba való beletörődés maradt.
A piaci ár azonban nem egy megfellebbezhetetlen értékkategória. Óriási butaság értéktelenek, megszüntetendőnek vagy épp államilag támogatandónak kikiáltani valamit, pusztán azért mert a piaci ára alacsony (mondjuk, mert nem fedezi a költségeit). (és igen, most a fociról van szó), de lássuk csak mennyi „érzékeny” terület járhat hasonló cipőben, néhány példa: az egész agrárium, kultúratámogatás, megújuló energia, távfűtés stb.,
No de mi történt a magyar focival?
Ebben az évben úgy emelkedik közel 10szeresére a hazai bajnokság közvetítésének (termékének) a piaci ára, hogy a színvonal, a nézőszám még esett is.
Mi az fene, eddig mi volt???

Ez is egy elég megdöbbentő példa arra, mennyire erősen múlhat az ár a pici szerkezettől. Eleddig nem igen volt komolyan vehető verseny a közvetítési jogért. Két üzleti csoport tart fenn sport tematikájú csatornát (RTL Klub a Sportklubot, a UPC a Sport 1 és 2-t) A két csoport kölcsönösen ki volt szolgáltatva egymásnak (az RTLKlub nélkül nem versenyképesek az UPC kábel-előfizetései, az RTL viszont természetesen a sportcsatornáját is fel akarja vetetni a UPC csatornakínálatába, miközben az elvileg versenyez a UPC saját sportcsatornáival is). Ilyen kölcsönösen kiszolgáltatott helyzetben lévő szereplők nagyon ritkán kezdenek véres versenybe...Egyszer csak megjelent a színen egy független szereplő (DigiTV) aki a saját hálózatán saját sportcsatornát is indít.
Erre egyik pillanatról a másikra ádáz harc kezdődött a hazai fociért is (de például a vízilabda vagy kézilabda is döbbenten nézi, hogy megnőtt az érdeklődés iránta)
A 3 nem csak eggyel több mint a 2, ha a piaci szereplők számáról van szó.

Mint említettem nem kevés hasonló példa lehet, ahol egyes üzletmodellek, tevékenységek megítélésekor érdemes lenne kicsit szélesebb perspektívában körbenézni, nem esetleg azért tűnik versenyképtelennek (veszteségesnek, állami támogatásra szorulónak) valami mert valamely környező piacon nem igazán intenzív a verseny és ennek hatása gyűrűzik tova. (És csak egy konkrét példát arról, mennyire háttérbe kerül ez a szempont: egyik szabadlovas beszélgetésünkön - az egyébként általunk sokra tartott - Dénes Ferenc meg sem említette ezt a szempontot; megmarad a „szar a focink, ezért nem fizetnek érte, így szar is marad” érveléskörben, amit bizony mi sem vitattunk…)

És itt egy érdekes analógia a piaci ár kapcsán egy egészen más piacról. A GVH állítása szerint a hazai malmok üzemeltetői évek óta egyeztették nem csak a lisztárakat, de a búza átvételi árát is. Majd minden évben megy a sírás, hogy most épp megint milyen kevés a búza piaci ára, és az állam milyen módon segítse ki a termelőket.
Mindeközben ez a „kevésnek minősített ” ár egy irodában, bűnözők közti megegyezésben alakult ki (mert a kartellezők bűnözők igen!). A másik analógiáért pedig mindenki olvassa el a néhány bejegyzéssel ezelőtti távfűtéses cikket…

És ha már a foci volt az apropó had írjak néhány szót arról is, hogy milyen jelentőséggel bír a közvetítési jog ára.
Először is a magyar foci megváltásához elég sok mindenre lenne szükség, és főleg sok időbe is telne. Ugyanakkor a nemzetközi szinten is értékelhető színvonalú klubfocihoz (bajnoksághoz) nem kell túl sok: legyen 3-4 olyan klub, amely 1-2 milliárd forintnyi költségvetéssel működik. Ennyi! Ebből a pénzből lehet hozni mindenhova 4-5 tényleg ügyes brazilt/argentint (ez a két ország évente exportál 100-200 szinte azonos szinten nagyon jó játékost) néhány jó edzőt, meg kicsinosítani a stadiont, és lehet menni a BL-be (gyengébbek kedvéért az európai elitcsapatok ligájába, aminek mostanság mi a közelébe sem jutunk lévén a fránya selejtezők…). Hogy ez nem illúzió, ahhoz álljon itt egy példa:
A román klubok nemzetközileg gyengébb eredményeket értek el a mieinknél 2004-ben – ma pedig 2 BL csapat, UEFA kupa eredmények stb…
A klubcsapatok eredményei nagyon erősen korrelálnak a költségvetésük nagyságával (a magyar bajnok Európa legkisebb költségvetésű bajnokcsapata…). Az erős bajnokságok mindegyikében a klubok bevételeinek jelentős – sokszor döntő részét a tévéközvetítési díjak adják.
A jelenlegi ajánlat (amit eredetileg a DigiTV tett, majd a többiek is tartani látszanak – így szinte mindegy is ki nyer végül) ráadásul új teljesítmény ösztönzőket is visz a rendszerbe (a bérletesek ingyen előfizetést kaphatnak, az a csapat aki, több bérletes nézőt hoz az több bónuszt kap). Ez egészen más logikát közvetít, mint az eddigi „tessék itt egy kis zseton a szövetségnek, az majd feléli, vagy elosztja valahogy”.

Végül még egy tanulság. Amikor egy értékkel bíró jogot kívánunk értékesíteni, akkor van két fontos döntési pont:
Az első, hogy hogyan definiáljuk az eladni kívánt jogot. Például a jövőre vonatkozó elővásárlási extrajog megadása később igencsak leronthatja a tulajdonunk értékét… Ráadásul az ilyen típusú kis rejtett extrajogok igen nehezen értelmezhetőek, ami hosszú pereskedéshez és a potenciális vevők elriasztásához vezet (így járunk éppen most…).
A másik fontos dolog, hogy az eladási technika nagyon erősen kihathat az árra: az aukciók, árverések szabályainak jó meghatározásával külön tudományterület foglalkozik. A részletekbe való belemélyedés nélkül, itt legyen elég annyi, hogy kevés érdeklődő esetén inkább egyfordulós titkos tendert érdemesebb alkalmazni (nem pedig tárgyalásos eljárást), míg sok érdeklődő esetén licitet érdemes engedni. Persze valahogy pont fordítva sikerült.
Na de mindegy ezek már tényleg olyan apróságok, amiket idővel majd meg lehet tanulni, addig is örüljünk a pozitív elmozdulásnak!