ingyenebéd

Friss topikok

Címkék

adó (13) államadósság (3) állami (3) ár (16) bank (2) befektetés (5) befektetők (1) bér (1) biztosítás (1) budapest (4) bukás (1) csőd (1) dömping (1) egészség (5) energia (10) eu (4) euró (3) externália (2) fejlesztés (4) felsőoktatás (2) finanszírozás (12) fogyasztás (2) forint (5) fúzió (2) galopp (1) gazdaságpolitika (13) gazdaságtörténet (1) igazságszolgáltatás (1) infláció (1) infrastruktúra (2) ingyenebéd (3) internet (1) intézmények (3) járadékvadászat (5) jólét (2) karácsony (1) kereskedelem (5) kocsma (1) költségvetés (3) könyv (2) környezetszennyezés (2) környezetvédelem (2) korrupció (1) korrupicó (2) kovács ádám (2) közbeszerzés (1) közgazdaságtan (2) közlekedés (7) közpénzügyek (26) köztársaság (1) külgazdaság (3) liberalizáció (3) makroökonómia (3) média (1) mellékvonalak (1) migráció (1) mikroökonómia (2) mol (2) monetáris (7) monopólium (6) munka (3) munkanélküliség (1) művészet (5) nyilvánosság (2) oktatás (11) pénz (1) pénzügy (3) rádió (2) rendezvény (2) részvény (3) segély (1) sport (3) statisztika (1) szabadlovasok (1) szabályozás (16) szegénység (1) szegéynség (1) szellemi (2) szerkezetváltás (1) szolidaritás (4) támogatás (10) tandíj (1) társadalombiztosítás (2) termelés (1) tilos (3) tóth istván jános (1) tudomány (2) tulajdon (3) usa (2) választás (3) vállalatok (3) válság (8) vasút (5) vérpumpa (3) verseny (2) versenyképesség (4) Címkefelhő

Networked Blogs

Facebook követők

2009.05.29. 01:05 ilyes

Távhő kérdés túl az ÁFA-n

Ilyés Márton

„Miért éppen a távhő áfája csökken?” - teszi fel a kérdést, nagy felbolydulást kiváltó cikkének címében Felsmann Balázs. Válasza egyértelmű: politikusok szűklátókörűsége, butasága miatt, valójában indokolatlanul. Bemutatja, hogy óriási mértékű – szerinte évi közel 100 milliárdnyi, főként rejtett - támogatásban részesül már ma is a távhő, viszont ezt a termelők nem adják tovább a fogyasztók felé. Végül levonja a konklúziót: már eddig is agyon lettek támogatva a távfűtésben élők, minek további segítséget adni nekik.

Felhördült erre a Fidesz, az MSZP fővárosi alpolgármestere és persze a Matászsz (távhő-szolgáltatók szövetsége) is. Azzal érvelnek (azontúl persze, hogy Felsmann hülye és rosszindulatú), hogy a távfűtéses lakásban élők helyzete nagyon sanyarú, a sok támogatás pedig nem is jut el hozzájuk.

Mintha süketek üvöltöznének! Ha milliárdos támogatások nem jutottak el eddig a fogyasztókhoz, akkor ez nem érv, hanem már maga a probléma! Nem ennek okára kéne választ adnia a felelősöknek (és mint volt államtitkárt Felsmannt is ide sorolhatjuk) ahelyett, hogy egy végül is minimális újabb támogatás igazságosságáról vitatkoznak?


Az alapprobléma az, hogy miközben a hő/áram együttes előállítás hatékony mégis, a távfűtést igénybe vevő fogyasztók brutális számlákkal szembesülnek, különösen összehasonlítva az egyedi fűtési alternatívákkal (gázkonvektor).

A legszomorúbb az, hogy a vita egyik résztvevője sem teszi fel a lényegi kérdést: Miért drága relatív értelemben a távfűtés a fogyasztók számára? Persze számtalan homályos válasz merül fel: túl nagy a hőtermelésben a gáztüzelés aránya, elavultak a fűtött panellakások, elavult a közvetítő vezetékhálózat stb.. Ugyanakkor ezek nem a lényegi válaszok, inkább továbbra is csak tünetek, hiszen racionális szereplők építenek inkább gáztüzelésű erőművet, költenek kevesebbet a korszerűsítésre stb.. A magas fogyasztói számlák mögött súlyos piacszerkezeti-szabályozási hiba kell legyen! A sok vehemens populizmus mellett/előtt nem ártana ennek tisztázása!

Alapok

Villamos energia termelésekor jelentős energia veszteség keletkezik, ami hő formájában vész el – magyarán amikor elégetjük a primer energiahordozót a felszabaduló energia egy részét villamos áram formájában kapjuk meg, míg több mint 30%-a (de akár 50-60% is) haszontalan hőként megy veszendőbe, magyarán az erőmű fűti a légteret, élő vizeket stb..

Eközben a lakosság energiaigényének jelentős része hő formájában jelentkezik (lakásfűtés, meleg víz). Sokkal hatékonyabb lenne, ha az egyik oldalon veszteségként jelentkező hőt el lehetne vezetni a lakossághoz, akinek a hő nagyon is értékes. Az úgynevezett kogenerációs erőművek erre épülnek: egyszerre állítanak elő áramot és hőt. Végül ezt a hőt a távhő-szolgáltatók vezetékeken eljuttatják a távfűtésű lakásokhoz.

A termelők jellemzően magánkézben lévő erőművek (például a Budapest Erőmű, melynek korábbi vezérigazgatója, Hónig Péter, ma miniszter). A helyi vezetékhálózat és kiskereskedelmi értékesítés végző szolgáltatók pedig önkormányzati tulajdonban vannak (Budapesten a Főtáv).

A jelenlegi támogatási rendszer

Az energiahatékonyságra hivatkozva kiépült egy támogatási rendszer: a kogenerációs erőművektől fix - az átlagos árnál magasabb - áron veszik át az áramot. A magasabb árat végül beépítik az áramszámlákba (úgynevezett rendszerhasználati díj tételébe), tehát minden egyes áramfogyasztó jattol a hőtermelők támogatására (Felsmann elemzése szerint csak így közel évi 50 milliárd forinttal támogatják a hőt termelőket). Tehát egy eleve hatékonyabb rendszert még pluszban agyon is támogatunk, mégis durván magasabb árak jönnek ki a távfűtésre. Ez önmagában azt mutatja, hogy az egész támogatási rendszer teljesen mellélő a célnak!

Mivel a hő/áram együtt termelése hatékonyabb, mint külön, valójában az lenne a kérdés, hogy a nyereség milyen arányban oszlik meg az áram-, a hőfogyasztók illetve a termelő profitja között. A válasz egy eléggé alapvető közgazdasági összefüggésből jön: a termelő azon a piacon adja tovább a nyereség nagyobb részét, ahol a piaci ereje gyengébb, azaz erősebb versenyre kényszerül a fogyasztókért. Az áram piac jellemzően országos, ahol több erőmű van jelen – így még az erősen elbaltázott magyar szabályozás mellett is, bizonyos mértékű verseny-nyomás létezik. A távhő piacon azonban a helyi önkormányzati szolgáltató nemigen tud választani, ebben a viszonylatban a helyi termelő többnyire monopóliumként viselkedhet.

Megoldás erre az általános problémára az, hogy az erőmű drágán, fix áron, biztosan továbbadhatja az áramát? Hát, nagyon nem! A termelő erőmű extraprofithoz jut az árameladáson (az összes fogyasztó dobja ezt neki össze), de semmi sem ösztönzi arra, hogy ebből a távhőt olcsóbban adja. Racionális és szabályozatlan(!) szereplőként természetes, hogy a helyi, monopol hő-piacán továbbra is monopolárat kérjen el.

Így Felsmann hibázik, amikor úgy tünteti fel, hogy az áram kötelező átvételi árában és más csatornákon összeadódó (becslése szerint majd 100 milliárdos) támogatás úgy általában a távhőt (pláne a fogyasztókat) támogatná. Nem, valójában ez csak bizonyos típusú termelők extraprofitját támogatja. Kimondható, hogy ez pusztán egy rendkívül káros és indokolatlan pénzszivattyú. Amelynek nem elég, hogy a rosszoldalán az áramfogyasztók állnak, de sajnos a jó oldalán is csak néhány erőmű, véletlenül sem a távfűtéses lakások.

Persze amikor az egyszeri politikus azzal jön, hogy a távfűtés drága és ez nyomorba dönt több százezer családot, nem árt figyelmeztetni; erre az érvre alapozva már sokmilliárdnyi felesleges transzfert kilobbiztak tőle (amit persze nem ő, hanem más fogyasztók fizetnek meg)!

Mekkora a monopolár?


Oké, a hőtermelő monopolárat szab meg a távfűtő szolgáltató felé, de mennyire lesz ez magasabb az „indokolt” úgynevezett kompetitív árnál? Hogy egy monopólium mennyire lehet „pofátlan” az lényegében egy dologtól függ: a kereslet rugalmasságától! Azaz a fogyasztó mennyire képes a fogyasztását visszafogni (takarékoskodni vagy végső esetben teljesen kilépni a piacról és gázkazánt venni) a magas ár miatt. Itt jön be a képbe az önkormányzati tulajdonú távhő-szolgáltató.

A szolgáltató kiépít, fenntart egy vezetékhálózatot, ami jelentős fix költséget jelent. A fix költséget a távfűtést választó fogyasztók közt kell elosztania. Páni félelem fogja el hát attól, hogy kilépnek a távfűtésből egyesek, hiszen így a fix költséget egyre kevesebb fogyasztó között kell elosztani – az ár emelkedik – még többen lépnének ki – összeomlik az egész rendszer.

Ezért aztán minden lehetséges eszközzel igyekszik megtiltani a kilépést. A szerencsétlen fogyasztók egy arrogáns szolgáltatóval szembesülnek, aki ráadásul még csak nem is extraprofitért küzd, csak ki akarja gazdálkodni az ultra magas hő-árat és a hálózat fix költségét. Mivel nemigen csapódhat le nála profit – az egész ellátási láncban a termelő a király, aki minden profitot el tud vonni – nincs miből beruháznia a vezetékhálózat korszerűsítésébe sem, így aztán még a lerohadó hálózat veszteségei is a fogyasztói ár emelkedését okozzák. A távfűtésből való kilépés minden eszközzel való korlátozása azonban végső soron a szolgáltató keresletét teszi teljesen rugalmatlanná a hőtermelő felé. Az erőmű szinte akármilyen magas árat határozhat, meg a szolgáltató ugyanakkora mennyiséget fog megvenni tőle mivel - a fixköltségeinek az elosztása érdekében - csapdába ejti a végső fogyasztóit.

Megoldás-e az ÁFA csökkentés?

Lehet-e megoldás ebben a helyzetben a kedvezményes távhő ÁFA? Sajnos nagyon nem! De nem azért nem, mint ahogy azt Felsmann beállítja: miszerint már eddig is túltámogattuk a távfűtéses lakásokat. Egy frászt! A távfűtésben élők teljesen kizsákmányolt helyzetben vannak, a baj az ÁFA kedvezménnyel pont az, hogy ezen nem képes változtatni – mint a következők alapján látható még átmenetileg sem.

A közgazdaságtan egyik alaptörvénye, hogy ha egy tranzakció bármely oldalát (a fogyasztót vagy a termelőt) támogatja is meg az állam, akkor a piaci (alku)erejük arányában fognak osztozni a támogatásból! Erre tökéletes példát mutat az utóbbi időszak ÁFA csökkentése. Ahol az eladók versenyeznek a fogyasztóért, ott tovább adták az ÁFA csökkenést a fogyasztónak, ahol azonban az eladók piaci ereje jelentős volt, ott vígan lenyelték azt, az áraikat nem változtatták.

A bemutatott alaptétel alapján könnyen megjósolható, hogy mi lesz a következménye a kedvezményes távhő-ÁFA kulcsnak. Nos, igen, a piaci logika szerint a hőtermelőnek közel az ÁFA könnyítés mértékével érdemes majd emelnie az árat, amit sajnos a szolgáltatók kénytelenek lesznek továbbhárítani. A kedvezményes ÁFA kulcs szép pótcselekvés; egy kis további cukrozása a takonynak.

Általában érdemes lenne megtanulni egy alaptételt: ha a probléma az, hogy egy piacon valakinek piaci erőfölénye van, akkor támogatásokkal nem lehet az árakat letörni!

Akkor mi lehet a megoldás?


Az egész cikk lényegi üzenete az, hogy bonyolultabb összefüggések megértése szükséges a látható probléma (a távfűtés nem csak környezetbarát, de hatékony megoldás is, mégis drága) megoldásához, ezért aztán hiteltelen lenne, hirtelen egy-két bekezdésben megadni a tuti megoldást. Mégis leszűrhető az a néhány alapjavaslat, amelynek az irányába kellene kutakodni! 

1. Először is szögezzük, le, hogy a távhő támogatására nem alkalmas eszköz a kötelező, magas árú áramátvétel. Ennek semmilyen hatása sincs logikailag a távhő-árakra, még ha politikailag ezzel is érvelnének az érintett lobbi csoportok. Ez nem jelenti azt, hogy a mögöttes célok (megújuló energia használata, vagy az energiahatékonyság támogatása) ne lehetnének jók, csupán azt érdemes itt leszögezni, hogy ez a rendszer ezeket nem szolgálja, sőt egy buta, indokolatlan pluszadó a fogyasztók megkárosítására (ne keverjük a célokat az eszközökkel; a cél hiába lehet üdvös, ha az eszköz nem csak hatástalan, de káros). 

2. A következő lépés, hogy a távfűtésből való kilépést engedni kell; minden korlátozás káros ebben a tekintetben. Ez érdekes paradoxonként valójában épp a távfűtés támogatását/versenyképességét erősíti. Első ránézésre a távhő szolgáltatás vesztét okozná, hogy a jelenlegi árak mellett nyílván tömegek lépnének ki a távfűtésből. A valóságban azonban a hőtermelő erőmű nagyon is érdekelt a távfűtés fenntartásában (mindig épp azt a maximális árat érdemes a hőért kérnie, ami mellett még épp nullszaldósan fennmarad a rendszer – hiszen egyébként elesne a monopolprofitjától).

Így annak országos deklarálása, hogy minden értelmes fogyasztási egységnek (például egy panelháznak) jelentős fix költségek nélkül joga van kilépni a rendszerből, végső soron a hőszolgáltató alkuerejét növeli a termelőkkel szemben (és persze a fogyasztóét is a szolgáltató felé).

Ha a kilépés joga általános, akkor egyszerűen öngyilkosság lenne a hőtermelőnek is a magas ár fenntartása. Az Alkotmánybíróság tehát ezúttal – valószínűleg nem közgazdasági ismeretei alapján – helyes, értelmes döntést hozott. 

3. Persze a kilépési jog önmagában csak arra elég, hogy ne kvázi korlátlan monopolárat határozzon meg a termelő.

További, indokolt lépés lehet a helyi monopóliumok árszabályozása is. A Magyar Energia Hivatal (Az úgynevezett „Robin Hood törvény” kapcsán) és a Gazdasági Versenyhivatal jogköre is megvan ehhez. Eddig mégis ódzkodtak ettől, ami valamelyest érthető is, hiszen sok helyi piacot, kellene elemezniük (minden egyes városi hálózat esetén a „korrekt” ár meghatározása nem csak rendkívül munkaigényes, de „lobbi-generáló” is lenne).

Az ilyen helyzetekben lehet hasznos néhány országos hüvelykujj-szabály meghatározása, amely biztosan nem torzítja a piacot. A potenciális hiba az lehet, hogy a hőenergia árát alacsonyabban határoznák meg, mint az előállítás költsége (ekkor a termelő bezárná a boltot és hidegen maradnak a távfűtéses lakások). Biztosan nem kell azonban tartanunk ettől egy olyan szabályozás esetén például, hogy a hőenergia ára (joule-ban) nem lehet magasabb (ársapka), mint a termelő által eladott áram ára (már ha igaz, hogy az együtt termelés tényleg hatékonyabb, és ha nem akarjuk az áramot a távhő kárára keresztfinanszírozni).


Zárásképpen talán érdemes még kitérni az energiatakarékosság támogatásának tisztába-tételére. Támogatást osztani mindenki nagyon szeret – különösen, ha az EU fizeti, és ilyen jolly joker témára megy. Teljesen nonszensz például nyílászárócserét meg szigetelést támogatni olyan lakásoknál, ahol a távfűtő 28 fokot nyom május közepén is. Ilyenkor energiatakarékossági beruházásról beszélni megint egy jó cél meggyalázása.

Nem árt tehát látni, hogy akkor és szigorúan csak akkor(!!!) van értelme, az ilyen programoknak, ha a fogyasztók külön mérhetik, csökkenthetik és végső soron le is állíthatják a távhő-fogyasztásukat (képesek és ösztönzöttek is a fogyasztásuk visszafogására)! Ez a feltétel azonban csak akkor fog teljesülni, ha nem egy olyan monopóliummal kerülnek szembe, amit a verseny és a szabályozó sem korlátoz.

A probléma megoldása tehát nem elérhetetlen, sajnos annál mégis bonyolultabb, hogy a zsigeri válaszok (tiltsuk meg a fogyasztónak, hogy össze-vissza döntsenek, osztogassunk támogatást stb.) elegek legyenek.

 

5 komment

Címkék: adó szabályozás energia támogatás közpénzügyek


A bejegyzés trackback címe:

https://ingyenebed.blog.hu/api/trackback/id/tr881150111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arivistus 2009.05.29. 20:04:40

Jó cikk. Bár szerintem egy döntési pozícióban lévő politikus nem fog ennyit olvasni :) , a felénél megunja.

És lehet, hogy ők, a "kis energiaráfordítás - sok szavazat megvásárlása" dimenzióban képzelik el a hatékonyságot, közgazdasági szempontok nem érdeklik őket.

FB 2009.06.02. 15:03:07

"már eddig is agyon lettek támogatva a távfűtésben élők, minek további segítséget adni nekik."
Szerintem nem ez volt a tanulmány konklúziója, sőt! Nem ismétlem el az abban leírtakat, akikek érdekel megtalálják a www.portfolio.hu oldalain és pdf formátumban mindkét vonatkozó tanulmány teljes szövegét a www.forcemotrice.eu honlapon a Tanulmányok menüpontban.
Ami az állami oldal felelősségét illeti, valódi érdemi jogosítványai csak idén július 1-től lesznek az Energiahivatalnak. A korábbi miniszteri "véleményezési jog" gyakorlatilag hatástalan volt arra, hogy bármennyire is befolyásolja az önkormányzatok ármegállapító döntéseit.

HLaci 2009.11.23. 18:16:45

én aszittem, hogy ócsó a távfűt.

merha én 30 fokot akarnék csinálni a csalházamba, akkor kb. 1.5M lenne a gázszámlám...

HLaci 2009.11.23. 18:52:57

a "hüvelyk újjazós" szabály az magyarul: ökölszabály... :-)

pakesz (törölt) 2010.02.19. 23:09:22

@Arivistus: az atlagos politikus az nem szakember, hanem egy s3gg bolcsesz, legszivesebben azt irtam volna hogy nem is ember :)

amugy tudjak mit hogyan kell csinalni elvegre arra vannak a szakemberek es ki is kerik a velemenyuket csak hat utana jonnek a politikusok, es maszatolnak

a cikk valoban jo, csak elfeledkezik arrol, hogy hat a szegeny partok mibol csinalnak a partfinanszirozast? a 2 nagypart 3 Mrd -t kolt el amig 300(?) milkat szabadna

amugy Gyorben es Debrecenben olcso a tavfutes (es talan mar Budapeten is kozelit!!!)
Gyorben azt hiszem felvettek hitelt, es a hitel TORLESZTESE + a tavfutomunek az onkormanyzat altali uzemeltetese vegul olcsobb lett mint mashol -- igen igen az a luxusprofitot valahol nagyon durvan elnyeltek
Debrecenben meg az EON -t a falhoz allitottak, hogy akkor most ott van egy futomuve de a varos tud epiteni egy masikat most donthet...
lehet hogy forditva volt :)
süti beállítások módosítása