ingyenebéd

Ungvári Gábor

Az a piac felfogás, ami a mi fejünkben él – és (reményeim szerint) koherensen összekapcsolódik az egyéni szabadság jogokkal; az egyén jogával, hogy tehessen saját boldogulásáért, a szabadon köthető egyezségekkel, amelyek a kölcsönösen előnyös megoldások biztosításán keresztül a hatékonyság javítását is elérik; az egészséges verseny fenyegetés, ami mindenkit innovációra ösztönöz és biztosítja, hogy nincsenek örökre kivívott elsőbbségi jogok; és az azonos pályán történő megmérettetés, ami talán a legjobb lehetőség az esélyegyenlőség biztosítására – összességében talán egy szabad és az erőforrásait hatékonyan felhasználó társadalom gazdaságának a rendező elve.

No, ez az éthosz, súlyos defektusokkal rendelkezik, ha a körülöttünk zajló világ eseményeit kívánjuk az alakítás igényével kommentálni általa. Nem a felfogásunk miatt, azzal szerintem minden rendbe van, de az a környezet, amelyben a közgazdasági eszközrendszerünket alkalmazni akarjuk jelentős változásokon ment át és a piac, mint koordinációs mechanizmus elvált azoktól az előbb sorolt mögöttes elvektől, amelyekre kialakulása során támaszkodott és amelyektől legitimitást és erőt kapott. A piaci működés társadalmi keretfeltételeinek változását, és magának a piaci működésnek ebben játszott szerepét figyelmen kívül hagyni hiba. E hiba elkövetésének az ára pedig az, hogy a mondanivalónk irrelevánssá válik.

Irrelevánssá, mert nem csak piac ellenes erők akarják megszerezni az elosztás feletti rendelkezés jogát, hanem a piaci működés maga is kitermelte azokat az érdekcsoportokat, amelyek egyszerre fociznak e pályán és alakítják saját érdekeiknek megfelelően magukat a piaci szabályokat is. Működésük eredménye a fent említett mögöttes értékek erodálódása és az ezzel járó globális társadalmi és társadalmi pusztulás. Aki ezt nem látja és kizárólag „dogmatikusan” a piaci működés magasabbrendűségéből indul ki, azt a jelenben releváns problémákat érzékelő csoportok nem fogják meghallgatni. És olyan társaságban fogja magát találni, amelyikkel ugyan egy nyelven beszél csak épp az ellenkezőjét akarják annak, amit ő (mi).

Szűk a mezsgyénk.

Azok a folyamatok (piaci erők), amelyeket a piac társadalmi környezetének megteremtése során a „kicsik” meg tudtak idézni, és szembe tudtak állítani egy-egy elaggott társadalmi intézményrendszerrel és képviselőivel (noha ennek is nagyon nagy ára volt lsd. Polányi), mára mennyiségi alapon, minőségileg új helyzetet teremtettek. Irányításuk ma a legerősebbek kezében összpontosul és a leggyengébbek ellen alkalmazzák szétzilálva életfeltételeiket, közösségeiket, megfosztva őket közösen használt erőforrásaiktól, rájuk kényszerítve egy küzdelmet amelybe felkészülés, tudás, eszközök azaz esély nélkül kell részt venniük. Ennél a küzdelemnél esetleg még az is jobb, ha minden marad a régiben, ugyanis simán elképzelhető, hogy egy globálisan hatékonyabb piaci allokáció elosztási oldalán a többől a legtöbben még annyival sem részesednek, mint előtte. Ez pedig verseny, piac, és szabadság ellenesség formájában fog előtörni, pedig kiváltó oka pont az egyéni és közösségi boldogulás lehetőségének fenyegetettsége. És ilyenkor milyen elvi véleményt lehet képviselni?

Szóval, ha valami nincs, akkor az a hirdethető, egyszerű elvi megfontoláson alapuló vélemény.