ingyenebéd

Horn Dániel - Lőrincz László

Az olcsó, mindenki számára elérhető telefonszolgáltatás, az úgynevezett egyetemes szolgáltatás elméletét, és Magyarországon kialakult gyakorlatát járjuk körül az elkövetkezendőkben, kritikai szemléletmóddal, és racionális gondolatokkal fűszerezve. A cikk fő felvetése az, hogy semmi sem indokolja azt, hogy egyetemes szolgáltatást csupán vezetékes szolgáltató nyújthat.

Az egyetemes szolgáltatás mögött álló alapgondolat az, hogy senkitől nem tagadhatjuk meg azt a lehetőséget, hogy a számára szükséges legfontosabb információkhoz hozzájusson, hogy szükség esetén elérje szeretteit, esetleg az életmentő szolgáltatásokat (mentők, rendőrség?), vagy egyszerűen csak biztosítani kell, hogy mindenki elérhető lehessen, ezért vagy azért; mindenki számára lehetővé kell tenni egy megfelelő színvonalú szolgáltatást elérhető áron. Az egyetemes szolgáltatási kötelezettség gyakorlatát a legtöbb fejlett országban használják. Ez a kötelezettség eredetileg a rosszabb helyzetben lévő, vidéki háztartások támogatására jött létre. Számukra is biztosítani kell az ezt felvállaló országokban például bizonyos számú lakosság után postahivatalt, telefonfülkét, elérhető árú telefonálási lehetőséget. Az, hogy milyen szolgáltatásokra vonatkozik az egyetemes szolgáltatási kötelezettség, és mi ennek a megfelelő ára, országonként változik. Magyarországon az egyetemes szolgáltatást gyakorlatilag a Matáv Minimál díjcsomagja jelenti. Az ezt választó fogyasztók a szokásosnál kevesebb előfizetési díjat fizetnek, viszont ha sokat telefonálnak, magasabb percdíjakat kell fizetniük.

Az egyetemes szolgáltatónak olyan alapszolgáltatást kell nyújtania a nagyközönségnek, amely még a legszegényebb réteg számára is elérhető, kifizethető. Ez természetesen általában magasabb költségeket jelent a vállalatnak, mint amennyiért valójában a legszegényebb réteg ezt a szolgáltatást meg tudná venni. Vagyis az egyetemes szolgáltató a piaci ár alatt köteles eladni ezt a szolgáltatást. Az alapvető kérdés az, hogy ki állja ezt a veszteséget. A gyakorlatban több megoldás is megjelenik. Az állam alapvetően a közül választhat, hogy (i) megfizeti a veszteséget az adóbevételekből (ii) megfizetteti a többi iparági vállalattal, amelyek nem nyújtanak egyetemes szolgáltatást (iii) nem fizeti ki. Természetesen azt látni kell, hogy a három eset abban hasonlít egymásra, hogy végső soron mindig a fogyasztók fizetik ki az egyetemes szolgáltatás költségét vagy a nagyobb adókon, vagy a magasabb árakon keresztül.

Az Európai Unió országaiban van egyetemes szolgáltatási kötelezettség a telefonpiacon. A szolgáltatást általában az inkumbens szolgáltatónak kötelessége nyújtani, és neki kell bizonyítania, hogy ez veszteséget okoz neki; ha ez sikerül, akkor kompenzálják a veszteségeiért.

Az EU-ban 2000-ben 5 országban próbálta elismerni a szolgáltató a veszteségeit és ebből 2-nek sikerült elismertetni és kifizettetni a költségeket. Példaértékű volt például a drákói szigoráról ismert brit szabályozó, az Oftel döntése, amikor a British Telecomnak költségei vizsgálatakor olyan tényezőket is beárazott, mint az egyetemes szolgáltatást nyújtó cég márkanevének ismertebbé válása, illetve az egyetemes szolgáltatásként kihelyezett telefonfülkéken elhelyezett logók reklámértéke. Kiderült, hogy ezek a hasznok fedezik a költségeket.

Magyarországon például az egyetemes szolgáltatás költségét úgy becsülhetjük meg, ha meghatározzuk a szokásos előfizetési díj (Bázis díjcsomag) és a Minimál díjcsomag előfizetési díjának különbségét, és megszorozzuk a Minimál díjcsomagot választók számával. Ennek a veszteségnek a finanszírozására létrehozták az Egyetemes Távközlési Alapot, amelybe az összes szolgáltató köteles befizetni díjbevétele egy részét, és ebből fedezik az egyetemes szolgáltató veszteségét. A Matávon kívüli szolgáltatók ezt nem érzik méltányosnak, mert úgy érezhetik, hogy pénzt vesznek el tőlük, hogy ebből támogassák az amúgy is eléggé nyereséges óriást; senki sem szereti, ha a semmiért fizetnie kell. ők nem az állam, így nem is feladatuk a szegények kisegítése. Természetes tehát, hogy foggal-körömmel küzdenek a fizetési kötelezettség ellen.

Az egyetemes szolgáltatást az alap a szolgáltató előfizetőinek 25%-áig finanszírozza. Azt, hogy az egyetemes szolgáltatás mégsem nulla profitot jelent a szolgáltatónak, jól jelzi, hogy a támogatott csomagok keresletét akciókkal növelte a Matáv (kedvenc szám), hogy ennek részaránya minél előbb érje el a 25%-ot. Gondoljunk bele abba, hogy a bázis csomaghoz képest csak a kedvezményes időszakon túl telefonáló minimál csomagosok percdíj-különbözete tiszta profitot jelent a szolgáltatónak.

Szerintünk a rendszer alapvető problémája az, hogy miért csak a Matáv lehet egyetemes szolgáltató. Mivel a technológiai haladás ma már elérte azt a szintet, hogy nem csupán vezetéken lehet telefonálni, ezért jogosnak tűnik az a felvetés, hogy miért nem egy (esetleg több) mobilszolgáltató szolgáltat egyetemesen?

A Matáv nem akar egyetemes szolgálattó lenni, de azért mégis. Jelenleg az Egyetemes Távközlési Alapból a Matáv minimál díjcsomagját egészítik ki bázis díjcsomaggá (havi 3250Ft.). Tehát a jelenlegi felállás szerint egy előfizetőnek havi 1750 forintot kell fizetnie egy Matáv vezetékes vonalért, amivel aztán az 1. táblázat szerinti percdíjakért beszélhet.

Nézzük meg közelebbről az 1. táblázatot. Egy tetszőleges szolgáltató (jelen esetben a Vodafone, de lehetett volna a Westel vagy a Pannon is példa) percdíjait hasonlítottuk össze a Matávéval. Látható, hogy a Matávnak mindössze a saját hálózatán belül vannak jobb percdíjai, míg más szolgáltatók hívásánál többet kell fizetnie az alapcsomag előfizetőinek. Nem is beszélve a havi fix 1750 Ft-os díjról, amit a Vodafone kártyás előfizetése esetén nem kell fizetni (ez csúcsidőben Matávot hívva havi „ingyen” 19 perc beszélgetés Vodafonról). Ha nem a Matáv lenne az egyetemes szolgáltató, hanem a Vodafone, akkor 500 ezer embernek lenne Vodafone-ja, és ők hálózaton belül beszélgethetnének. Ráadásul, ha az állam versenyeztetné egymással a vállalatokat, akkor várhatóan igen kedvező ajánlatot adna be a nyertes cég.

Másrészről, ugyan a mobiltszolgáltatás igénybevételéhez általában magasabb belépési költséget kell fizetni (a legolcsóbb új mobil 5000 Ft körül van), de ezt az állam, vagy az egyetemes alap dotálhatná, illetve a szolgáltatók részletfizetési, esetleg bérlési lehetőségeket biztosíthatnának. (egy új vezetékes telefon ára kb. 2000 Ft.)

Nem is beszélve arról az előnyről, hogy a mobil kártyás készülékek egy évig elérhetőek, a feltöltéstől (kb 3000 Ft) számítva. Azaz évi 3000 Ft-ot tenne ki ez egyetemes szolgáltatás díja.

Azt javasoljuk tehát, hogy az állam írjon ki egy olyan pályázatot, amin bármelyik társaság azonos feltételekkel indulhat, és az lehessen az egyetemes szolgáltató, aki – amellett, hogy biztosítani tudja a megfelelő minőséget – a legolcsóbb ajánlatot teszi. A technológia jelenlegi állása alapján elképzelhető, hogy egy mobilszolgáltató sokkal kedvezőbb ajánlatot tudna tenném és ilyen módon sok pénzt meg lehetne takarítani. Szerintünk az állam ne a Matávtól vegyen 500 ezer szavazót. Mi tudunk olcsóbbat is.