ingyenebéd

Friss topikok

Címkék

adó (13) államadósság (3) állami (3) ár (16) bank (2) befektetés (5) befektetők (1) bér (1) biztosítás (1) budapest (4) bukás (1) csőd (1) dömping (1) egészség (5) energia (10) eu (4) euró (3) externália (2) fejlesztés (4) felsőoktatás (2) finanszírozás (12) fogyasztás (2) forint (5) fúzió (2) galopp (1) gazdaságpolitika (13) gazdaságtörténet (1) igazságszolgáltatás (1) infláció (1) infrastruktúra (2) ingyenebéd (3) internet (1) intézmények (3) járadékvadászat (5) jólét (2) karácsony (1) kereskedelem (5) kocsma (1) költségvetés (3) könyv (2) környezetszennyezés (2) környezetvédelem (2) korrupció (1) korrupicó (2) kovács ádám (2) közbeszerzés (1) közgazdaságtan (2) közlekedés (7) közpénzügyek (26) köztársaság (1) külgazdaság (3) liberalizáció (3) makroökonómia (3) média (1) mellékvonalak (1) migráció (1) mikroökonómia (2) mol (2) monetáris (7) monopólium (6) munka (3) munkanélküliség (1) művészet (5) nyilvánosság (2) oktatás (11) pénz (1) pénzügy (3) rádió (2) rendezvény (2) részvény (3) segély (1) sport (3) statisztika (1) szabadlovasok (1) szabályozás (16) szegénység (1) szegéynség (1) szellemi (2) szerkezetváltás (1) szolidaritás (4) támogatás (10) tandíj (1) társadalombiztosítás (2) termelés (1) tilos (3) tóth istván jános (1) tudomány (2) tulajdon (3) usa (2) választás (3) vállalatok (3) válság (8) vasút (5) vérpumpa (3) verseny (2) versenyképesség (4) Címkefelhő

Networked Blogs

Facebook követők

2004.04.18. 22:40 süssmájer

Agrár mizér

Ungvári Gábor

Jönnek a hírek az agrár demonstrációkról a rádióból, és az az érzésem, mintha egy sorozattá formált görög tragédiát hallgatnék, ahol a szereplőkbe van kódolva a végzetük, ami utól fogja érni őket az előbb-utóbb kipattanó konfliktusban. A konfliktus itt van a nyakunkon, jó pár éve, csak most jött el a színvallás ideje, amikor megmérettetődik az elmúlt évek előkészületeinek aprómunkája, vagy annak elmaradása. A termelők piacvédelmet akarnak a kormánytól, az meg vonogatja a vállát, hogy mi köze neki a piachoz, ő egy kormány, egyezzenek meg a termelők meg a felvásárlók. Itt az egzisztenciájukban egyre nyilvánvalóbban fenyegetett, kötött pályákon mozgó gazdák, a másik oldalon az új játékszabályok szerint a közvetlen piaci beavatkozások lehetőségétől már eltántorított, bár az emlékektől még meg-meg rezdülő kormány. És mindenki az EU-ra mutogat, ki megkönnyebbülve, ki meg egyre növekvő pánikban. Hogy mi lesz a megoldás? A konfliktus jellege szempontjából talán másodlagos is. Úgyis mi fogjuk megfizetni.

Azonban mielőtt a totális patthelyzet felismerése felett napirendre térnénk, kezdjük azzal, hogy ezt az egész ügyet már tíz éve sem bírtuk megérteni és miért van még egyáltalán mezőgazdaságunk. Amúgy is itt a piac majd megoldja. Szóval előtte tegyük fel azt a kérdést, hogy vajon elfogyott-e egy állam / kormányzat minden eszköze az állampolgárai érdekeinek érvényre juttatásához, ha nem matathat bele a piaci folyamatokba? Továbbá azt a kérdést is tegyük fel, vajon demokratikus államok tétlenül szokták e nézni, akár az EU-n belül, hogy népességük kevéssé adaptív majd 10%-a számára a megélhetést jelentő tevékenység jövedelmezőségét komolyan veszélyeztető folyamatok fognak kényszerűen megerősödni, akár akarják akár nem. Ha azt gondolod, hogy mindkét kérdésre józan ésszel, nem a válasz, akkor igazad van.

Erre a problémára kereste a választ többek között az EU, a közös agrárpolitikájának megreformálásával. Nálunk ezt Vidékfejlesztésként nevezve nem sikerül felfogni, immár 5 éve. Akkor született az első e témájú rendelet. És nagyjából az elszabotáláshoz sem elég erőfeszítés történt azóta.

Azt, hogy mi ez a politika nem mutatom be részletesen, aki bővebben akar róla olvasni látogasson el www.nakp.hu honlapra és tallózzon a letölthető cikkek között. A továbbiakban arról lesz szó, hogy mire adna ez az EU konform eszközrendszer lehetőséget. Hogy miért tekinthető indokoltnak források biztosítása arra a kapcsolt cikk nyújt némi betekintést, amely a Bodrogköz példáján mutatja be a verseny- és alkalmazkodás-képtelenség kialakulásának okait.

A magyar mezőgazdaság termelési keretei, feltételei, a birtokszerkezet a XIX. század folyamán nyerték el ma ismert fontosabb jellemzőiket. Az akkori beavatkozások művelhetővé tették a ma legendásan jó termőerejűnek ismert térségeket. Ennek azonban ára volt. A természeti környezet és az életfeltételek elpusztítása ott, ahol erre az új rendre – a föld minőségére alapozva – nem lehetett biztos megélhetést teremteni, de ez a váltás elpusztította a korábban megvolt tájszerkezetet, ökológiai erőforrásokat. Ezek azok a térségek (szinte bármerre nézünk), ahol az újabb és újabb nekigyűrkőzések sem hoztak eredményt, csak növelték az ellehetetlenülést, kikényszerítve az elvándorlást…

Két rendszer él e tekintetben egymás mellett, de a mai agrárpolitika, csak a nyertes területeket ismeri el mezőgazdaságként. Ez egyértelműen kiderült a csatlakozási tárgyalások mezőgazdasági fejezetéből. Az intenzív verseny-mezőgazdaság (a KAP első pillére alá tartozó tevékenységekkel) területén mindent meg kell tenni a további koncentráció és intenzitás növelés elkerülése érdekében, de itt alapvetően az egyenlő piaci elbánást kell kiharcolni, ami szintén nincs meg jelenleg, de ezt a lobbik úgyis megteszik. A többi területen azonban sokkal nagyobb a baj, ezekre szoktak úgy utalni, mint az az 1 millió hektár, amit ki kell vonni a termelésből (az intenzív szántóművelésből). De a kérdés ennél lényegesen összetettebb. Ezekben a tájegységekben a jelenleg nincs elképzelés arról, hogy merre tovább.

A vidékfejlesztésnek egyszerre kell irányulnia az alapvető – nevezzük infrastruktúrának – rendszerelemek összerakására úgy, hogy magát az ökológiai, közösségi és gazdasági hálózatokat is most kell (újra)megalkotni. A kisléptékű mezőgazdasági struktúra kialakítása ennek egy szükséges eleme, de anélkül, hogy a tájegységi szerveződési szintek organikus fejlődésének lehetőségét biztosítanánk, a javasolt (és teljesen helyénvaló) mezőgazdasághoz kötődő eszközök nem tudják kifejteni a várt hatást.

A KAP II. , vidékfejlesztésinek nevezett pillére pont erről szólna, a közösségi szolgáltatásokat is nyújtó, a tájegységi természeti adottságokat tiszteletben tartó termelési rendszerek fenntartásáról. A legnagyobb probléma azonban, túl az EU finanszírozási lehetőségek aránytalanságán, hogy nem létezik ma az a tájegységi szemléletű tudás, amire alapozva e források hozzáférhetővé válhatnának. Ez a legsürgetőbb feladat, és noha egyszerű dolognak tűnik tájegységi ökológiai és gazdasági koncepciókat gyártani ebben az esetben pont arra lenne szükség, hogy a bevett rossz irányba vivő sémák helyett azt a tudást kellene újra összeszedni, ami a jelenlegi területhasználati-, termelési rend kialakulásával veszett el és adaptálni a mai viszonyok közé. Ez nem megy egyik napról a másikra, nem lehet csak néha belekapni, mire egy koherens, a történeti-, természeti- és gazdálkodási hagyományok, adottságok mentén kialakított koncepció egy tájegységben összeáll és a mai ágazati szempontok szerint tagolt fejlesztési elképzelésekkel szemben, vagy azokra hatást gyakorolva a legfontosabb elemeit integrálni lehet a magasabb szintű tervekbe. E megalapozás nélkül a Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program sem eredményezi majd azt, amit megalkotói – az EU-ban és itthon – általa remélnek elérni. A reális helyi lehetőségek és korlátok feltérképezése (a magukra szabott önképpel) mint sürgős feladat sehol nem jelenik meg, forrásokat sem biztosít rá senki. Az EU azért nem, mert fel sem tételezik, hogy egy közösség nem egy kidolgozott stratégia mentén próbál eszközökhöz jutni (meg adtak már pénzt, amit akár erre is felhasználhatott volna az ország), a centralizált magyar igazgatásban meg még nem értik, hogy szükségük lenne a legkisebb stratégiai koncepciókra is, főleg nem tájegységi szinten. Ez az, ami másfél évtizede mindvégig hiányzott a magyar agrárpolitikából és az el nem végzett munka lassan felelősért kiállt.

A föld és ezen belül a termőföld nem csak termelési eszköz és a vidéki népesség megélhetésének forrása, hanem a Kárpát-medence ökológiai rendszerének hordozója is. Ez a rendszer közvetetten járul hozzá az itt élők életminőségéhez. Helyi sajátosságai alakítják egy-egy tájegység arculatát, a megélhetés helyi lehetőségeit tükröző kultúrát. Az ökológiai rendszerműködés sokfélesége köszön vissza a tájegységeink sokszínűségében.

Amikor a mezőgazdasági termelés struktúrájáról beszélünk, a termőföld gazdagságát kialakító természeti folyamatok további feltételeinek alakulását befolyásoljuk, azt hogy megőrizhető-e ez a ma még úgy ahogy meglévő gazdagság vagy feléljük-e? Az ökológiai rendszer fenntartó funkciói felől szemlélve a föld mindezen értékeket hordozza. Nem csak a termő, hanem minden négyzetmétere, a területhasználattal ezeknek a hosszú távú folyamatoknak a lehetőségéről döntünk. Ha hagyjuk, és teret adunk ezeknek a folyamatoknak, a természet kibontakoztatja, ha nem ismerjük fel ezeket a folyamatokat, felemészti az erőfeszítéseinket.

Egy szerveződési szinttel feljebb tekintve, a vidékfejlesztésnek összehangolt ágazatpolitikák mentén választ kellene adnia, legalább koncepció szintjén azokra a hosszú távú folyamatokból fakadó fenyegetésekre, amelyek az életfeltételeinket és a mezőgazdasági termelési adottságainkat döntő módon befolyásolják. Ökológiai folyamatokról van szó, de ezeknek nagyon kemény gazdasági és társadalmi következményei vannak már most is.

Az árvizek növekvő fenyegetése a korábbi vízhozamokat nem meghaladó mennyiségek lefolyása mellett. A csapadék és a talajnedvesség mennyiségének csökkenő hosszú távú trendje. Amit kiegészít e csökkenő mennyiség éven belül várható egyre szélsőségesebb (tenyészidőszakon kívülre tolódó) megoszlása a klímaváltozás feltételezett hatásaként. De eközben egy éven belül egyszerre szenvedhet egy terület belvíztől és aszálytól. Mindez a vízháztartás kiegyenlítettségét biztosító folyamatok (rendszerek) felborulásáról tanúskodnak. Szomorú tanúságát adva annak, hogy mi maradt a folyamatokat szabályozni képes, természetes módon éltetett területeinkből és azokból a tájegységekből, közösségekből, amelyek megélhetésüket e rendszerekből biztosították.

Az ENSZ szárazodásra, fél-sivatagosodásra vonatkozó megfigyelései felett az ország évről évre átsiklik.

Anélkül, hogy a mezőgazdaság területhasználati struktúráját a jelenlegi szélsőséges állapotokat generáló helyzetéből az adottságoknak megfelelőbb, a vízháztartás szélsőségeinek csillapítására képes irányba lehetne fordítani a természettel együttműködő gazdálkodási rendszerek felépítésével, nem várható az általános feltételek javulása.

Az egyének és termelői csoportok számára biztosítani kívánt forrásokat ebben a keretben (is) kellene értelmezni és kidolgozni.

A tájegységek fennmaradásához szükség van arra, hogy a termelést kis léptékekben tájegységi keretek közé illesztve valósuljon meg. Ennek önértékén túl azonban funkcionális indokai is vannak, amire a vidékfejlesztésre vonatkozó megfontolásoknak figyelemmel kellene lennie.

Adottak a célok, 1992, de 1999 óta magyar jogszabály rendelkezései alapján ismert a felhasználható eszközök tárháza, ha valami egy állam feladata, akkor az a keretek kialakítása, például úgy, hogy állami eszközökkel megteremti a piacok felállásának intézményes feltételeit, amelyek között aztán folyhat a piaci verseny.

Ez az az aprómunka, amelyet évekkel ezelőtt el kellett volna kezdenie az agrár politika alakítóinak ahhoz, hogy ma ne kelljen patthelyzetek feloldására közpénzből áru-bombákat hatástalanítani és PR csapatokat fizetni, hogy elkenjék a semmi éveken keresztüli dagasztásának szégyenteljes következményeit.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://ingyenebed.blog.hu/api/trackback/id/tr33986383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása