ingyenebéd

Muraközy Balázs

Gyurcsány Ferenc egyik első miniszterelnöki elképzelése szerint a pénzügyi intézmények nyereségadóját 24 százalékra kell emelni, az eddigi 16 százalék helyett, amit az összes többi iparágban kell fizetni. Az intézkedés kapcsán komoly tiltakozás indult be, az OTP például megfenyegette a kormányt, hogy a nyereséges tevékenységeit Szlovákiába telepíti át. Felvetődött az is, hogy az intézkedés diszkriminatív és ezért alkotmányellenes. Az ilyen típusú adó azonban közgazdaságilag is elég nehezen védhető – erről szól ez az írás.

Miért baj az, ha egy iparágra nem ugyanakkora adó vonatkozik, mint a többire? Vizsgáljunk meg a helyzetet egy kissé idealizált világban! Ha egy iparágba viszonylag kevés tőkét fektettek be, akkor az ebbe az iparágba befektetett tőke relatíve értékesebb, és ezért a befektetők itt magasabb hozamot realizálnak tőkéjük után. A magasabb hozam miatt azonban egyre többen fektetnek be az adott iparágba, és ezért nő a tőke mennyisége. Ez a folyamat azzal az eredménnyel jár, hogy minden iparágban kiegyenlítődnek a profitráták, és minden iparágban annyi tőkét fektetnek be, amennyi a társadalom számára optimális. Ilyen módon az, hogy mekkora profit jár a befektetett tőke után, jelzi azt, hogy az egyensúlyihoz képest sok vagy kevés tőkét alkalmaznak a szektor vállalatai.

Mennyiben változtat ezen a kissé utópisztikus helyzeten az, ha az állam egységes nyereségadót vet ki? A különböző iparágakban realizált profitok közül mindegyik csökken – de egységes mértékben. Ezért a profitráták egymáshoz viszonyított nagysága nem változik meg, vagyis ezután is abban az iparágban lesz a legmagasabb a profit, amelyik a leginkább szűkölködik tőkében, és ebbe fognak a legtöbbet befektetni. Vagyis az egységes nyereségadó nem torzítja el a befektetők által érzékelt jelzéseket, és így megmarad a társadalmilag kívánatos egyensúly. Vagyis az összes befektetés mennyisége csökkenhet, de azt a megfelelő arányban fektetik be a különféle iparágakba.

Tegyük fel, hogy egy iparágban jelentősen magasabb nyereségadót kell fizetni, mint az összes többiben. Mi történik ekkor? A magasabb adóval sújtott iparágban a befektetők kevesebb hasznot tehetnek zsebre, ezért befektetéseik egy részét más iparágakba fogják átirányítani. Összességében a magasabb adóval sújtott szektorba kevesebb tőke fog áramlani, mint amennyi társadalmilag kívánatos lenne.

Mindebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az intézkedés hatására a pénzügyi szektorba a társadalmilag kívánatosnál kevesebb tőke fog beáramlani. Tekintetbe véve, hogy egy modern gazdaság fejlődése szempontjából a pénzügyi szektor fejlődése kulcsfontosságú – és ezért azt inkább ösztönözni, mint gátolni kell – ez mérsékelten jó ötlet.

Az adó bevezetése mellett az az érvelés fogalmazódott meg, hogy a pénzügyi szektor „túlságosan” nyereséges, és ezért többel kell hozzájárulnia a társadalom kiadásaihoz. A fenti magyarázat alapján, ha a pénzügyi szektor túlságosan nyereséges, az azzal magyarázható, hogy nem fektettek bele elég tőkét. Az adóemelés hatására még kevesebb tőkét fognak befektetni, és ezért az alapvető probléma fokozódik.

Elképzelhető persze az, hogy a pénzügyi szektor túlságosan magas nyereségessége más okkal magyarázható. Például azzal, hogy az országban túlságosan kevés bank van, amelyek így mesterségesen magas árakat tudnak megállapítani (vagyis több kamatot kérnek az adósoktól, illetve kevesebb kamatot fizetnek a betéteseknek, mintha verseny lenne). Tehát nem elég erős a verseny. Egy másik ok lehet, hogy különféle állami intézkedések, belépési korlátok miatt tudnak a bankok „túlságosan&rdquuo; magas profitot realizálni. Ezekre a problémákra különféle megoldási lehetőségek vannak – például versenyjogi eszközök alkalmazása, vagy az állami korlátok lebontása. Az adó kivetése nem fogja csökkenteni a kamatokat – csupán az történik, hogy a nem versenyző piacszerkezet hatására a fogyasztóktól beszedett magas kamatok egy részét az állam vágja zsebre. Ez tekinthető valamilyen értelemben igazságosnak, de a fogyasztók nem fognak alacsonyabb árakkal szembesülni.

Rendkívül fontos szempont, hogy a gazdaság szereplői számára kiszámítható legyen a gazdasági környezet. Amennyiben az állam különféle alkalmakkor ad hoc módon adókat vet ki, akkor a befektetők az extra gazdaságpolitikai kockázat miatt kevesebb tőkét fognak befektetni hazánkban, ami a gazdasági növekedés lassulásához vezet. Ha mostantól kezdve néhány tíz milliárd forint tarhálása céljából az állam a különféle iparágakra vonatkozó adókat módosítgatni fogja, akkor valóban komoly károkat lehet okozni. Egy vállalatba való tőkebefektetés évekre vagy évtizedekre szól, ezért a várható adókat is jóval előbb – és nem pár hónappal – be kell jelenteni.

Ilyen alapon ugyanis minden iparágban különféle mértékű lehet a nyereségadó. Még ennél is fejlettebb lenne az az adórendszer, amelyben minden vállalat számára külön adókulcsot jelöl ki a bölcs kormány. Ezt a rendszert azonban már feltalálták, és nem túl sok sikerrel működött pár évtizeden keresztül. Persze ezt a fejlettségi szintet a személyi jövedelemadó rendszer is elérheti: jövőre a kék szeműek fizessenek magasabb adót, mert könnyebben találnak feleséget/férjet maguknak!

Az új adókulcs bevezetésének komolytalanságát fokozta, hogy a kormánynak fogalma sem volt arról, pontosan mit is akar. Ez lehetőséget adott arra, hogy a biztosítókat gyorsan kivonják az adó hatálya alól. Eközben a legtöbb fejlett országban belátják, hogy a biztosítói és banki tevékenység egyre inkább összefonódik, nehezen választható szét egymástól. Ezt a folyamatot szépen alátámasztja a biztosítók és a bankok mind gyakoribb egyesülése is. Ha ezek a szolgáltatások versenyeznek egymással, akkor ugyanolyan szabályozásra van szükség. Hát mi tegyünk egy lépést az ellenkező irányba! Ezt tetézte az OTP vezetésének kurucos fenyegetése, mely szerint a tevékenységeik egy részét kihelyezik Szlovákiába – amit miért ne tennének meg? A kisebb, külföldi tulajdonú bankok ezt nyilván még könnyebben meg tudják tenni. Könnyen lehet, hogy nem lehet majd több adót beszedni – csak kissé lassabban növekszik majd a pénzügyi szektor.

Felmerültek persze további ötletek is. Egyrészt – ha a nyereségesebb vállalatoknak magasabb adót kell fizetni –, akkor legyen a társasági adó is többsávos a személyi jövedelemadóhoz hasonlóan. Ennek a megoldásnak azonban nagy hátránya, hogy a természetes személyekkel ellentétben a jogi személyek rendkívül gyorsan tudnak kettéválni vagy egyesülni, ily módon könnyen ki tudnák kerülni a progresszív adózást.

Az a gondolat, hogy a magasabb profittal működő vállalatok magasabb adókulccsal adózzanak, alapvetően elhibázott. Egy kapitalista gazdaságban a vállalatok azért törekszenek hatékonyságra, hogy minél nagyobb legyen a profitjuk. Emellett a vállalatok azért fejlesztenek ki új megoldásokat, találnak fel új termékeket, hogy a tulajdonosaik haszna minél nagyobb legyen. Amennyiben progresszív nyereségadóval csökkentik ezt az ösztönzést, akkor a fogyasztók rosszabb termékeket fognak magasabb áron kapni, és jelentősen lassulhat a gazdaság növekedése.

A másik ötlet a – már korábban is felmerült – kamatadó. Ez elvileg értelmesebb, mint a társasági adó kulcsának módosítása, bár éppen nem annyira magas a megtakarítások aránya, hogy kedvező lenne, ha egy ilyen adó hatására csökkenne. Másrészt egy ilyen súlyú adónem bevezetése fontos döntés: nagyon körültekintően kell előkészíteni.

Vagy sikerül máshonnan előkaparni azt a 30 milliárdot?

Megjelent a Magyar Narancs 2004/39. számában.