ingyenebéd

Lőcsei László

A magyar embereket a közéletből csak a ma érdekli. Mennyi lesz a rezsi, a nyugdíj, mit vesznek vagy nem vesznek el tőle holnap. Konkrét pénz kell neki, kedves szavak hogy ő jó ember, és egy kis közvetlenül megélhető szappanopera gonoszokkal és jókkal.

A magyar politikai élet szomorú volta annak következménye, hogy nincs benne olyan szereplő, akinek intézményesített szerepe és érdeke lenne, hogy valamilyen értékre hivatkozva cselekedjen. Nyugodtan lehet hazudni, csúsztatni. Nyugodtan lehet az ellenkezőjét mondani az egy héttel korábbinak. Nyugodtan lehet meleget hirdetni és hideget fújni. Nyugodtan lehet értelmetlen, de érzelemdús szavakkal teli szövegekkel ripacskodni. Nem szól közbe senki. Nem állítja le, nem mondja hogy ilyet csinálni nem lehet. Bíró nélkül megy a játszma. Azok a szereplők, akik erre alkalmasak vagy képesek lennének (lettek volna), nem kaptak helyet a nyilvánosságban vagy a szereplésbe beleszáradva, kiüresedve egyre inkább függővé váltak a gazdasági és politikai érdekektől.

A rendszerváltás csak a politikai piacon és a gazdaságban történt meg. Nem volt leánytörténet, de megtörtént. Felkészült játékosok kíméletlen versenyében dől el a siker és a kudarc. A forintban, szavazatban számítható hozam számít, a tárdadalmi, gazdasági, mellékhatások nem érdekesek. A szellemi szférában komoly váltás alig történt, ami létrejött (kereskedelmi tévék, bulvárlapok stb.) az totálisan új. A közügyekkel foglakozó gondolatmunkások a régi struktúrákban maradtak meg. Azok túléléséért küzdve, azokat folyamatosan lerabolva élik fel magukat. Gondoljunk a közszolgálati TV történetére, a 168 órára, a Népszabadság, Népszava, a vidéki napilapok sztorijára, az akadémiára, a közgázra, más egyetemekre stb. A szellemiség járadékvadász intézményeit a politika és a gazdaság felzabálta. Megvette kilóra és színészeket csinál a közéleti gondolkozókból. Ennek szép szimbóluma, amikor egy kereskedelmi TV színészekkel játszatja el a gondolkozó értelmiség szerepét. Nincs ma olyan a közügyekkel foglakozó értelmiségi, aki saját szűk körein kívül ismernének és elismernének.

A politika és a gazdaság területének kemény versenye mozgat mindent. Pozitív előremutató ügyek, értékek csak érzelmileg feldúsított jelszavak formájában jelennek meg a kereskedelmi vagy a politikai marketing szabályai szerint. Nincs ma senki, aki családján és baráti körén kívül hihetően képviselne valami mást mint az erősebb kutya baszik elv.

Az ország bizonytlan, az emberek életében meghatározó a kiszolgáltatottságukból és az alárendelt voltukból következő félelem. Ígéretnek nem dől be, csak ha a jövő évre szól. Ezért értékekkel, eszmékkel, ügyekkel, érvekkel nem fog itt senki sem operálni. Hatás kell: félelem, indulat – elemi ösztön. Ez megy át a médián, ez mozgósít, ez visz be a szavazófülkébe. A politika ehhez a helyzethez alkalmazkodik.

A helyzet kialaulásáért a kádár korszak egykor szimbólikus pozíciókat viselő elitje a fő hunyó. ők, akik egykor az osztályhatalomhoz vezető útjukat járták, nem látták hogy jön a rendszerváltás. Aztán évekig észre sem vette hogy megtörtént, keresték új Aczél Györgyeiket, központi és politikai bizottságaikat. Meglelték, aztán a szárszói bulik, a mesterségesen fenntartott folyóiratok, a kegyes politikai vállveregetések, kitüntetések na és az önbecsapás elhitette velük, hogy még mindig azok, amik nem is voltak soha: egy ország gondolkozó, értékteremtő és fenntartó csapata. A posztkádári értelmiség utódvédharca megakadályozta, hogy a politikai és gazdasái rendszerváltás durva hatásait a társadalom feldolgozza és közösségi elképzeléseket dolgozzon ki kezelésükre.

Egy reményvesztett társadalom javaiért küzd a politika és a gazdaság – a harcot nem zavarja kívülről senki és semmi.

Az erősebb kutya baszik tovább.

Megjelent az UFI-ban.