ingyenebéd

Gyenis Balázs

A magyar felsőoktatás a kívánatosnak tartott oktatás- és kutatás-politikai célokhoz képest erősen alulteljesít; ebben széles körűnek tűnik az egyetértés. Az is nyilvánvalónak tűnik, hogy az alulteljesítés forrása nem az, hogy a jelenlegi rendszer a különböző szereplők által kívánatosnak tartott különböző célok között egyensúlyozva esik a két szék között a földre, tehát hogy az alulteljesítés forrása a célok relativitása lenne; a probléma gyökerei ennél mélyebbek. Ez komoly érv amellett, hogy valamilyen változásra, változtatásra van szükség.

Sokan úgy látjuk, hogy a jelenlegi felsőoktatás külső ösztönzők hiányában képtelen a belső megújulásra. Ugyanakkor komoly érvek szólnak amellett is, hogy külső szereplő, mint például az állam, vagy a felsőoktatás minősége miatt aggódó egyének egy csoportja, ne avatkozzon be közvetlen eszközökkel az egyetem akadémiai folyamataiba, az egyetemi oktatás és kutatás minőségének tartalmi kritériumainak kialakítását ne vegye saját kezébe, általánosabban: tartsa tiszteletben az egyetemek akadémiai autonómiáját. Így a következő kérdés vethető fel: lehet-e olyan mechanizmust tervezni, amely a vázolt helyzetben költségéhez képest hatékonyan segíti elő meghatározott oktatás- és kutatás-politikai célok megvalósulását anélkül, hogy közvetlenül beavatkozna az egyetemek magánéletébe? Rövid elemzésemben egy ilyen mechanizmus ötletével játszom el.

A mechanizmushoz vezető gondolatmenet a következő: az igazán hatékony külső ösztönző a pénzügyi. A jelenlegi rendszerben a felsőoktatás finanszírozása nagyobbrészt a hallgatók után fizetett állami normatíván alapszik: egy egyetem támogatásának mértéke attól függ, hogy hány jelentkező választja oktatott szakjait. A jelentkezők választása információs helyzetükön nyugszik. Azonban a jelenleg a felvételizők túlnyomó részét kitevő középiskolások többsége erősen alulinformált a különböző felsőoktatási intézmények minőségével és az ott szerezhető diploma relatív értékével kapcsolatban. Ezen a rossz információs helyzeten viszonylag kis költséggel jelentősen lehet javítani. Így egy hiteles szervezet által retorikailag ügyesen összeállított, és az összes jelentkezőhöz ingyenesen eljuttatott, adott szakokat oktató különböző egyetemeket egyértelmű üzenetet hordozva rangsoroló kiadvány statisztikailag érzékelhetően befolyásolhatja a felvételi jelentkezéseket. Amennyiben a rangsor az elérendő oktatás- és kutatás-politikai céloknak megfelelő szempontokat figyelembe véve van összeállítva, az egyetemeknek a kiadvány által elősegített versenyhelyzet miatt érdeke lesz belső elosztási kérdéseiben, személyzeti politikájában stb. figyelembe venni ezen szempontokat, és ezek alapján is optimalizálni.

A mechanizmust az EGYetemi SZakokat Egyetemközileg Rangsoroló Ügynökség, az EGYSZERÜ működteti. Az EGYSZERÜ minden évben két kiadványt állít elő. Az első kiadvány egy, az EGYSZERÜ internetes honlapján közzétett, adott szakokat oktató egyetemek rugalmasan összeállítható szempontok alapján történő rangsora, a második kiadványt kézhez vevők esetleges további érdeklődése kielégítése végett. Emellett a honlap a rangsorok alapjául szolgáló adatokat, az adatgyűjtés mikéntjét, a rangsorok módszertanát, és a rangsorok során alkalmazott súlyozást szintén elérhetővé teszi; a transzparenciának olyan mértékűnek kell lennie, hogy a megadott adatok és módszerek alapján a rangsorokat egy külső szereplő, amennyiben ezt szükségesnek érzi, reprodukálhassa. E transzparencia elsősorban a szervezet és a szervezeti kiadványok hitelességének biztosítéka, bár az adatok közzététele egyéb járulékos haszonnal is járhat.

A második kiadvány egy rövid füzetecske, amelyet – és ez a mechanizmus kulcslépése – az EGYSZERÜ még a felvételi jelentkezéseket megelőzően ingyenesen eljuttat minden egyes végzős középiskolás (illetve más, várhatóan felvételiző diák) kezébe. A füzetecske, az interneten közzétett rangsorok rugalmasan alakítható szempontrendszerével ellentétben, a szakokat oktató egyetemek egyetlen szempont alapján összeállított rangsorát tartalmazza, tipográfiailag is egyértelműen sugallt üzenetet közvetítve.

Néhány „budai elitgimnázium” diákjait leszámítva a középiskolákból kikerülő diákok többsége erősen alulinformált mind a választott szak által eredményezett diploma értékét, mind az adott szakokat oktató felsőoktatási intézmények minőségét illetően. A felvételizők jelentős része még azzal sincs tisztában, hogy miben is különbözik, vagy miben is kellene különböznie az egyetemi oktatásnak a középiskolaitól; az adott szakokat oktató egyetemek oktatásának minőségével, az ott kapott diploma értékével kapcsolatban lényegében az előző évek felvételi ponthatárai és az ismerősök anekdotái az egyedüli könnyen hozzáférhető indikátorok. A minden felvételizőhöz eljuttatott füzetecske így várhatóan statisztikailag érzékelhető mértékben befolyásolja majd az egyes egyetemekre való jelentkezési arányokat. A füzetecske megjelenésével, ceteris paribus, a füzetecske rangsorában jobban szereplő egyetemi szak több és jobb minőségű felvételiző közül válogathat, mintha rosszabb helyezést érne el. Így amennyiben a füzetecskében szerepeltetett rangsor összeállításának szempontjai nyíltak és előre rögzítettek, az egyetemeknek érdekében áll ezen szempontrendszert figyelembe venni belső ügyeiben való döntései során. Például, ha a rangsor kialakításánál az adott szakot oktató tanszékek munkatársainak peer reviewed folyóiratban megjelent publikációi nagy arányban számítanak be, az egyetemnek érdeke lesz olyan munkatársakat foglalkoztatni, akik ilyen publikációkkal rendelkeznek, vagy várhatóan képesek lesznek ilyeneket előállítani. Másik példa: ha a rangsor kialakításánál az okatói gárdában a nemek egyenlő eloszlását vesszük fel szempontnak, akkor az egyetemeknek érdekében áll az oktatói felvételi eljárások során előnyben részesíteni az alulreprezentált nemű oktatót a hasonló képességű, felülreprezentált nemű társaival szemben.

Ez utóbbit nem véletlenül választottam példaként, mert jól sarkítja a megközelítés egy sajátosságát. Az ilyen rangsorolási kísérletekre reflexszerűen adható a válasz, hogy azt nagyon nehéz jól mérni, hogy mi is igazán fontos, mi is igazán hasznos egy, a felsőoktatásba belépő hallgatónak. Ez tökéletesen igaz, és a „mi a jó a hallgatónak?” kérdés természetesen egy nagyon fontos és nehéz kérdés. De ez a kérdés nem e bejegyzés kérdése; a kérdés itt az, hogy hogyan tudunk olyan költséghatékony mechanizmust tervezni, amely elősegít bizonyos oktatás- és kutatáspolitikai célokat. Az, hogy „mi a jó a hallgatónak”, itt közvetve vetődik fel, tudniillik azon a kérdésen keresztül, hogy „mi a jó oktatáspolitikai cél”. Bár tetszőleges szempontokat figyelembe lehetne venni a rangsor elkészítésénél, a hitelességét és a mechanizmus hatásfokát nyilvánvalóan növeli, ha a rangsor minél inkább a hallgatók valós érdekeinek megfelelően van összeállítva. Véleményem szerint ebbe az oktatáspolitika figyelembe vétele mellett belefér a kutatáspolitikai célok beépítése is, ugyanis a kutatás magas színvonala erősen hat az oktatás minőségére és a megszerzett diploma értékére.

Bár az alábbi táblázatban példaként megadok egy lehetséges rangsorolás alapjául szolgáló pontozást, nem célom, és nem is kompetenciám, hogy részleteiben tárgyaljam azt a kérdést, hogy „mi a jó oktatáspolitikai cél” – ez az EGYSZERÜ megalakításánál bábáskodó oktatási szakemberek feladata. Ugyanakkor néhány szempontot szeretnék megemlíteni füzetecskében megjelenő rangsor kapcsán. A rangsor kialakításánál viszonylag kevés tényezőre kell hagyatkozni, és a rangsorolás szempontrendszerének, az alkalmazott mérőszámoknak minél stabilabbaknak kell lenniük. Ha sok a szempont, vagy a szempontok évről évre változnak, az egyetemek egyre inkább szem elől tévesztik, milyen változtatások hatására tudnának jobb helyezést elérni, egyre nehezebbé válik számukra az optimalizálás, és egyre csökken ehhez a motiváció. Szintén fontosnak tartom, hogy az adott szakokat oktató egyetemek által kibocsátott diploma munkapiaci és akadémiai értékének relatív mérése nagy súllyal essen latba. A mechanizmust ugyanis két körülmény hajtja. Egyrészt, jelenleg több szabad felsőoktatási hely van, mint ahány középiskolából frissen kikerülő jelentkező e helyekre (bár az összes jelentkező száma még mindig meghaladja a szabad helyek számát), így ténylegesen kibontakozóban van a verseny a diákokért. Másrészt, amennyiben a diploma értéke nagy súllyal kerül beszámításra, az egyetemek a mellett, hogy feltöltsék a rendelkezésükre álló keretet, arra is jobban ösztönözve lesznek, hogy minél több jelentkező közül tudják kiválogatni a legjobbakat, hiszen a beérkező és kimenő diákok sikeressége közötti korreláció miatt jobb felvételiző állomány esetén javítani tudják későbbi rangsorbeli pozíciójukat. Mivel azonban a diákok választása a mindenkori aktuális rangsoron alapul, így megint csak az egyetemek érdekében áll majd az összes többi szempontot is figyelembe venni, ha maximalizálni akarják a hozzájuk felvételizni kívánó diákok számát és minőségét.

Kritérium / Mérőszám / Súly

• Oktatás minősége
  • A Diákhitel Központ összehasonlító statisztikái az elhelyezkedés sikerességéről és a fizetésekről: 30%
  • Az adott egyetem adott szakán végzett akadémiai tagok, Széchenyi professzori ösztöndíjasok, nagydoktorok, egyetemi tanárok száma: 10%
• Tanári gárda minősége
  • Az adott egyetem adott szakának oktatásában részt vevő akadémiai tagok, Széchenyi professzori ösztöndíjasok, nagydoktorok, egyetemi tanárok száma: 10%
  • Az adott egyetem adott szakának oktatásában részt vevő, magas citációs mutatókkal rendelkező kutatók száma: 10%
  • A szakot oktató oktatási egység értékelése az azonos szakot más egyetemen oktató tanárok által: 20%
• Kutatási output
  • Az adott egyetem adott szakának oktatásában részt vevő kutatók által peer reviewed folyóiratban elhelyezett cikkek száma a folyóirat impakt-faktorával súlyozva: 20%

Ki alapíthatja meg az EGYSZERÜt? A válasz: bárki. Az EGYSZERÜnek célszerű szorosabb kapcsolatot kialakítania bizonyos állami szervekkel, így a Felsőoktatási Minisztériummal, a Felsőoktatási Felvételi Irodával és a Diákhitel Központtal, részben az adatok egyszerűbb beszerzése, részben a nagyobb hitelesség, részben a füzetecske könnyebb célbajuttatása érdekében. (A FELVI például az idei évtől kezdve már közzétesz, többnyire hallgatói véleményeken alapuló, rangsorolásokat, így több adatnak való utánajárást lehetne megspórolni az együttműködéssel. Aki nem érti, hogy egy ilyen rangsor létezése és a FELVI eddigi tevékenységköre, vagy a HVG, Népszabadság stb. által közzétett alternatív rangsorok mellett akkor most miért is lenne szükség az EGYSZERÜre, az nem olvasott eddig figyelmesen. Nagy a különbség az információ „push” és „pull” között.) Ugyanakkor mindezen állami szervezetek érdeke is, hogy az EGYSZERÜ tőlük függetlenül működjön. Az EGYSZERÜnek ellent kell állnia az egyetemi lobbi nyomásának és a szokásos magyar mutyizásnak, és ki kell tartania a szempontrendszer stabilan tartása és a transzparencia, mint az önkorlátozás eszközének fenntartása mellett. Ennek egyedül személyi garanciái lehetnek egy elkötelezett, megingathatatlan, a tudományterületeket kellően átlátó vezető személyében, és közös hosszú távú érdek, hogy a minisztériumi politika néhány éves ingadozása ne gyűrűzzön be az EGYSZERÜ működésébe. Másrészt az EGYSZERÜ vezetésének a közép- és hosszútávú érdekek szem előtt tartásakor néha olyan döntéseket kell meghoznia, amelyeket az adott évben végző középiskolás diákok érdekeiért is felelős minisztérium nem vállalhat fel. Például a rangsor összeállítához szükség lehet az egyetemek közvetlen adatszolgáltatására. Amennyiben nincsenek rákényszerítve, az egyetemek nem feltétlenül lesznek motiválva az EGYSZERÜ kérését figyelembe venni. Az EGYSZERÜnek fel kell tudnia vállalni a döntést, hogy nulla értékkel veszi figyelembe mindazon szempontokat, amelyekhez az egyetemek nem voltak hajlandóak a megfelelő adatokat közölni. Ez ugyan rövid távon torzításokat von maga után a rangsorban, ami nem szolgálja optimálisan az adott évben jelentkező diákok érdekeit, de mivel a jelentkezések visszaesése miatt a büntetés hatását az egyetemek saját bőrükön fogják érezni, a következő évben már jóval hajlamosabbak lesznek adatokat szolgáltatni, és így a rövidtávú torzításért cserébe az EGYSZERÜ jobban tudja szolgálni a diákok következő generációit. Ennek a rövidtávú torzításnak nem feltétlenül kell bekövetkeznie, ugyanis amennyiben az EGYSZERÜ hitelesen fenyeget a retorzió alkalmazásával, az egyetemek nem fogják megkockáztatni annak bekövetkezését. Egy, a rövid távú érdekekért politikai felelősséget viselő állami szerv fenyegetése nem lehet hiteles, ám egy kellően keménnyakú vezetővel rendelkező független szervezet fenyegetése igen.

Lássuk a fekete levest: mibe kerül az EGYSZERÜ? Egy gyors becslés szerint a kezdeti befektetés után – a szempontrendszer és módszertan kialakításával és dokumentálásával megbízandó oktatási szakértők és a honlapkészítők kifizetését követően – évi 30 millió forint elegendőnek tűnik az EGYSZERÜ működtetésére. Ennek fele az alkalmazásban lévő vezető és három kapcsolattartó-adatfeldolgozó titkárnő bérköltsége, 5 millió forint a százegynéhány alapszak rangsorát húsz-harminc oldalon tartalmazó füzetecske nyomtatási- és postaköltsége (elegendőnek tűnik az uszkve másfélezer középiskola igazgatóihoz eljuttatni a füzetecskét - ugyan melyik igazgató ne osztana szét egy, a végzős diákokat kimondottan segítő, ingyenesen érkező kiadványt), a maradék pedig egyéb anyagköltség. Egyébként ez a 30 millió egy idő után talán tisztán piaci alapokon is előtermelhető, hiszen könnyen elképzelhető, hogy egy nagyobb multinak megéri a 18 éves korosztályhoz garantáltan eljutó, és általuk nem egyszer kézbevett füzetecske hátoldalának reklámfelületéért kipengetni ezt az összeget. Bár a beszerzett adatokat az EGYSZERÜ nyilvánosságra hozza, azok használati jogát ettől még külön el is adhatja valamely érdeklődő, állami vagy magán szervezetnek. Nem lehetetlen tehát, hogy a kezdeti beindulás után nem is lenne szükség egy jóakaró Soros-féle filantróp folyamatos bábáskodására.

Végezetül néhány lehetséges ellenvetésre szeretnék előzetesen választ adni:

1. „Az egyetemek vezetésének, és még X-nek és Y-nak nagyon nem fog tetszeni a kialakuló helyzet, és felháborodott hangú cikkekkel lesz tele az Élet és Irodalom”. A mechanizmus a statisztikai hatáson alapul. A jelentkező diákok döntő többségéhez nem fog eljutni az ÉS-ben elhangzó tiráda, és így nem is befolyásolja döntéseiket. Ezzel az egyetemi vezetés is tisztában van, így a nemtetszéstől függetlenül érdeke lesz a rangsorolás alapjául szolgáló szempontrendszer figyelembevétele. Fontos rámutatni, hogy a mechanizmus ügyesen kerüli meg az egyetemi vezetést és lehetőséget ad a garnitúra lokális érdekharcának figyelmen kívül hagyására.

2. „Az egyetemek csalni fognak az adatok megadásánál”. Szúrópróbaszerűen lehet ezen adatok hitelességét ellenőrizni – végtére is négy embernek egy egész év áll rendelkezésre ehhez –, és előre meghatározott módon pontlevonást lehet alkalmazni csalás esetén. Amennyiben a pontlevonás érzékelhető mértékű, annak visszarettentő hatása van.

3. „A mechanizmus nem ösztönzi hatékonyan a legjobb egyetemeket”. Ez egy komoly probléma. Hazai pályán az ELTE vagy a Közgáz valószínűleg bármilyen értelmes rangsorolás alapján sok szak tekintetében stabilan az első helyen végezne, és kevéssé lenne motiválva a szempontrendszer figyelembevételére, holott ez nagyon is ráférne. Annak megvitatása, hogy a felsőoktatásra fordított állami támogatásnak „kinek az érdekét kell szolgálnia” messzire vezet és túlmutat e bejegyzés keretein, de azt gondolom, hogy erre a problémára egyszerű megoldás kínálkozik. Nevezetesen az, hogy a rangsorba fel kell venni a környező országok adott szakokat oktató egyetemeit is. Emellett az állam esetleg lehetőséget biztosíthatna arra, hogy a rangsorban előkelő helyet foglaló külföldi egyetemekre felvételiző hallgató magával vihesse oda is az állami normatívát a tandíjának egy részét fedezendő. (A tandíj hazai bevezetésével egyébként akár az adott helyen történő oktatás összköltsége is a rangsorban figyelembe vehető szempontnak számíthatna.) Amint a legjobb diákok érzékelhető hányada inkább a külföldi, jobb egyetemeket választja a hazaiak helyett, a hátramaradó diákok relatíve alacsonyabb sikeressége miatt máris csökken a különbség a rangsor magyar helyezettjei között, és ez motiválja a legjobb magyar egyetemeket is a szempontrendszer figyelembe vételére. Az állam tovább segíthetne a helyzeten, ha a diákok után nem pontosan ugyanannyi normatívát biztosítana az egyetemek számára, hanem a felvételiken való eredményesség függvényévé tenné a diák után fizetett összeget (például bónuszok alkalmazásával), és így közvetlenül érdekeltté tenné az egyetemeket a legjobb diákok megszerzéséért folytatott küzdelem megvívásában, a jó képességű diákok itthontartásában, és ezáltal a rangsor alapjául szolgáló szempontrendszer figyelembe vételében.

4. „Orvosoknál, építészeknél stb. más szempontok figyelembe vétele sokkal fontosabb lenne”. Bár egységességre és átláthatóságra kell törekedni, elvben semmi nem zárja ki, hogy különböző szakok esetében különböző legyen a rangsor számításának módja, az esetleg különböző oktatás- és kutatáspolitikai céloknak megfelelően. Ez viszont nem jelentheti azt, hogy a rangsorokat a könnyebb ellenállás irányában mozdulva a könnyebben beszerezhető adatokra kellene alapozni.

5. „Az EGYSZERÜ hatására mindenki elkezd majd különböző rangsorokat gyártani és azzal bombázni a diákokat, és így az EGYSZERÜ hatékonysága jelentősen csökken”. Ha ez tényleg probléma lenne, a Felsőoktatási Minisztérium kvázi-monopóliumot vezethetne be a rangsorra azáltal, hogy ukázba adja az iskolaigazgatóknak az EGYSZERÜ rangsorának szétosztogatását, valamint, hogy semmilyen más rangsort ne osztogassanak szét, ezzel jelentősen megnehezítve az alternatívák célbajuttatását. Füzetecske mellett lehetne akár más módokon is elősegíteni a biztosabb hatást, és arra számítani, hogy a többi próbálkozó nem tud lépést tartani a marketingharc során felmerülő költségekkel. De valójában nem gondolom, hogy ez tényleg probléma lenne, sőt: legyen minél több rangsor, kezdje el mindenki ezzel bombázni a középiskolásokat. Ettől az ő információs helyzetük csak javul, és az egyetemek méginkább rá lesznek szorítva a belső reformokon való gondolkodásra. 30 millió forintot megér az, hogy beindul a közgondolkodás és az egyetemi berkeken belüli agyalás azon, hogy mi a jó szempontrendszer, hogy melyik egyetem melyik szaka van jól oktatva ilyen vagy olyan nézőpontból, és melyik nem.

6. „Na jó, talán kezelünk ezzel egy problémát a felsőoktatásban, na de itt van még probléma 2, probléma 3, satöbbi, amire mindez fabatkát sem ér”. A javaslat nem csodaszer, és nem is szándéka, hogy a felsőoktatás minden problémájára gyógyír legyen. A kérdés az volt, hogyan lehetne költségéhez képest hatékony mechanizmust létrehozni bizonyos célok elérésére, és a javaslat pontosan ezt teszi. Évi 30 millió forintból, hatékonyan. Az nem kifogás, hogy olyan problémákat is kellene tudnunk vele kezelni, amik nem is voltak tervbe véve jelen feladat kapcsán.

Javítani akarsz a jelenlegi magyar felsőoktatás jelenlegi helyzetén? Emeld fel a kagylót, és ajánlj fel egy összeget az EGYSZERÜ megalapítására. Egyszerű.

A cikk előzetes változata megtalálható a Szabad Változók honlapján.