Kitzinger Dávid

Nemrég a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesülete megszondázta a minisztériumoknál azt az ötletét, hogy törvényben szabályozzák a könyvek árképzését. A terv lényege, hogy törvényben tiltsa meg a Magyar Köztársaság, hogy a kiadást követő fél éven belül a kereskedők leárazhassák a könyveket. A hivatalok jórésze elutasította az ötletet, de az Egyesület nem nyugszik. Tovább harcol az árszabályozásért.

Az érvelés szerint a féléves védelemre azért van szükség, mert a kereskedők piaci versenyében a kiadók járnak rosszul. Egy-egy cím életciklusa a gyors leárazással sokkal rövidebb lesz. Ha mondjuk, az új Závada könyvet fél évig teljes áron lehet kapni, akkor sokkal tovább marad a forgalomban, mert különböző időszakokban jelentkeznek a különböző árérzékenységű vevők. A leárazás megtiltásával lassabban pörög ki egy cím, és több bevétel jut egy példányra. Úgy tűnik a kereskedőknek jobban megéri, ha rövidebb ideig van egy könyv a logisztikai rendszerben és kevesebb címmel kell egyszerre foglalkozniuk. A kiadónak a kellő forgalom eléréséhez évente több címet kell kiadnia. A könyv igazi fogyasztási cikk – FMCG (fast moving consumer good) – lett. Ahhoz, hogy Grecsó Krisztián a köztudatban és a könyvesboltok polcain legyen, író-olvasó ankétokra hívják, mostanában többet kell írnia, a kiadónak többet szerkesztenie. Az egy címre jutó fix költség állandó, de a könyv rövidebb ideig tejel.

Világos, a magyar könyvkiadásban még nem hallottak a hosszú farok (long tail) elméletéről. Ennek lényege, hogy a modern információtechnológia jelentősen megnyújtja egy-egy termék életciklusát azáltal, hogy nem boltok polcain, hanem adatbázisokban kell tartani a termékeket. Ezeknek a termékeknek a rövid, de intenzív életszakasza után jön a kisebb forgalmú, de tartósabb karrierje. Ezt a karriert a modern logisztikai megoldások, az online kereskedelem, a digitális technológiájú ajánló renszerek és a kicsi, de stabil rétegvásárlók tartják fent.

A másik ok, ami miatt véresen ciki a hatósági árazás az, hogy a könyvkiadók a 90-es években úgy befeküdtek a könyvkereskedőknek, hogy manapság egymás után vásárolják fel őket a terjesztők. Rábólintottak az 50%-os kereskedői árrésre, a bizományos átvételre, és mindenre, ami a Matyi Dezsőket gazdaggá tette, a kiadókat meg nem annyira gazdaggá. Tehát, a könyvkiadók érdeke az ma egyre inkább a könyvkereskedők érdeke is. A árképzési stratégiájukat meg tudnák beszélni a hétfői vezetői értekezleten, ahelyett, hogy a Köztársaság kormányához szaladgálnának az ügyeikkel. De ha mégsem egy céghez tartoznak, hát ott van nekik a szakmai szervezetük, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete, ahol egyesületi szabályzatba lehetne venni, hogy az tag, aki így és így tesz. Ehelyett az Egyesület minisztériumoknál házal azzal az ötletével, hogy az állam vigyázzon arra, ne lehessen túl korán leárazva megkapni a könyvet. A jogszabály ellenőrzésével és szankcionálásával a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot bíznák meg. Eddig én azt hittem, hogy az a fogyasztókat védi, és nem a kereskedőket. Szerencsére a Gazdasági Versenyhivatal is hasonlóképpen gondolkodik a kérdésről.

Az árkötöttség ellenőrzése sem egyszerű dolog. Minek számít majd, ha az új könyv mellé kap valaki egy régebbit féláron? Vagy egy hosszúkávét a bolt kávézójában?

A jogszabály melletti érvekben megjelenik, hogy mennyi kulturált uniós nemzetnél létezik a könyv hatósági ára. Például a híresen protekcionista németeknél, ahol éppen a jogszabály eltörlése van napirenden. Persze mindig találni valakit, aki elvi támogatásáról biztosítja a kezdeményezést. Az elvi támogatás azt jelenti, hogy nem tudok érte semmit tenni, de nem szeretnék rosszba lenni ezzel a szektorral. Az Országgyűlés Kulturális- és Sajtóbizottsága már tárgyalta is az ötletet, de nem jutottak semmire. A kulturális és oktatási miniszter állítólag be fogja terjeszteni ősszel a parlament elé a törvénytervezetet a kérdésben.

Nem túl nagy jelentősségű ez az ügy, de az ilyen döntések teszik lehetetlenné, hogy karcsúbb legyen az állam, és rugalmasabb a piac. Kíváncsian várom a fejleményeket.

Eredeti megjelenés: http://kitzinger.hu/blog/.

Fotó (cc) ltlnemo