ingyenebéd

Muraközy Balázs

A kiskereskedelmet szabályozó törvény parlamenti vitájára elvileg májusban kerülne sor, de az emelkedett szakmai vita, a feleknek a társadalom iránt érzett végtelen felelősségérzete kissé késleltetheti a törvény elfogadását.

Az egyik neuralgikus pont a beszerzési ár alatti értékesítés tilalma vagy nem tilalma. Arról van szó, hogy egyes nagyobb kiskereskedők hajlamosak a rohadt banánt olcsóbban adni, mint amennyiért megvették. Elképesztő. Komolyra fordítva a szót: a nagyobb boltok sokkal rugalmasabban áraznak a kisebbeknél, és ez versenyelőnyhöz juttatja őket. Elképzelhető, hogy bizonyos termékeket érdemes nagyon olcsón adniuk, mert az akció reklámereje meghaladja az árcsökkentés miatti veszteséget. Az árazás ilyesfajta korlátozása nem tűnik túl értelmes intézkedésnek: a vevők drágábban jutnának a termékekhez, a szupermarketek pedig nem vethetnének be egy számukra előnyös eszközt. Ráadásul a beszerzési ár alatti értékesítés tilalma makrogazdasági szempontból is előkelő helyezést érne el az értelmetlenségi skálán: az OECD egyik tanulmánya szerint ahol jogszabályban tiltják a beszerzési ár alatti értékesítést, ott rövidesen megnő az infláció, nő a munkanélküliség, és az egyéb makrogazdasági adatok is romlanak. Nagy hiba lenne kihagyni a kínálkozó lehetőséget! Az agrártörvény már amúgy is tiltja ezt az élelmiszereknél; nosza hát, vegyük be a kiskereskedelmi törvénybe is!

A kisebb kiskereskedők és néhány egyéb lobbista azonban úgy gondolja, boldogulásuk legfőbb akadályai a szupermarketek ilyen akciói. A nagyok veszélyeztetik a működésüket, esetleg direkt azért csinálják, hogy a kisboltokat elpusztítsák. Ez a mívesen finom érvelés persze nem új keletű. A rendszerváltás környékén terjedt el a parázás a dömpingártól mint a rendes magyar kereskedők komoly ellenségétől. Most ezek a félelmek élednek fel. Hozzá kell tennünk azonban, hogy a szupermarketek általában nem a kisboltok kinyírására használják ezt az árazási technikát, hanem például azért, mert megrohadt a banán. A kisboltok valóban kevésbé tudnak ezzel élni, ez valóban a nagyboltok egyik versenyelőnye. Legalább ekkora mértékben káros a kisboltokra az is, hogy a szupermarketek több terméket árulnak. Hej, ha bele lehetne írni a törvénybe, hogy egy boltban legfeljebb 100 terméket lehet árulni!

Mivel a beszerzési ár alatti értékesítés általában nem a kiskereskedők tönkretételére szolgál (és nem ez a fő oka annak, hogy a kisboltok forgalma csökken), nem lehet betiltani csak azért, mert esetleg arra is használható. A késeket is lehet bűncselekményekre használni, mégsem tiltották be az árusításukat. Pontosan azért nem, amiért a beszerzési ár alatti értékesítést sem kell: a betiltás okozta kár nagyobb az abból fakadó haszonnál. A problémát a versenypolitika területén kell kezelni (mint ahogy a gyilkosságot a büntetőjog területén): ha valaki úgy érzi, hogy egy ilyen akció elsősorban az ő tönkretételét szolgálja, akkor forduljon a Gazdasági Versenyhivatalhoz, amely pontosan ezért jött létre. Magát a problémát pedig a versenytörvényben kell szabályozni.

E ponton az olvasó jogosan háborodik fel: nem idéztem az intézkedés híveinek legfőbb érveit. Nézzük a legautentikusabb forrást, miért kell megtiltani a beszerzési ár alatti értékesítést. Antallfy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének ügyvezető elnöke szerint „a liberalizálás szakmailag érthetetlen, és versenyjogilag sem magyarázható. A vevői oldal számára előnyös intézkedésnek a hazai kiskereskedelmi és a termelői szektor egyértelmű vesztese lenne” – tudósított a Világgazdaság. Antallfy Gábor az idézett cikkben több érvet nem is sorolt fel. Ezennel pályázatot hirdetek a Narancs olvasói számára: találjunk ki további olyan intézkedéseket, amelyek mindenkinek jók, csak a fogyasztóknak nem! A jó törvény ugyanis erről ismerszik meg, ugyebár. A leghülyébb javaslatok komoly jutalomban részesülnek, de a beküldőnek számolnia kell azzal a kockázattal, hogy javaslata törvényerőre emelkedik.

Kicsi, de a miénk?

A kereskedelmi törvény másik vitatott pontja az, hogy miként kell korlátozni az új szupermarketek nyitását. Például hány négyzetméternél nagyobb üzlet esetén kelljen az építési engedély-kérelem mellé kereskedelmi hatástanulmányt is csatolni. Vagyis ne lehessen olyan nagy alapterületű boltot nyitni, amely káros hatással van a kiskereskedőkre. Mert mi a baj? Hát az, hogy amikor valahol megnyílik a szupermarket, akkor a sok ember oda megy vásárolni, és nem a kisboltokba. A marhái. Ez a kisboltoknak nyilván nem jó, ezért – érthető módon – lobbiznak. Ebben segíti őket egy értelmiségi városi legenda, miszerint a kisboltok valami olyan értéket képviselnek, amelyet kár veszni hagyni, és sok embernek ez a meggyőződése biztosítja a kisboltok számára az erkölcsi fölényt az érdekérvényesítés során. Milyen jól hangzik: védjük meg a kisboltokat!

De miért is e fölény? Ha jobb kisboltban vásárolni, akkor az emberek ezért fizetni is legyenek hajlandók, mert a magasabb árakból fenn lehet tartani őket. Ez a mechanizmus biztosíthatja csak a kisboltok fennmaradását. A probléma azonban az, hogy – a vásárlói magatartásból legalábbis úgy tűnik – mégsem annyival jobb kisboltban vásárolni, mint amennyivel drágább. Ha ez a helyzet, akkor mi az az érték, amelynek a fenntartásáról szó van?

Az az érv marad, hogy a kisboltok az egész közösség számára képviselnek valamilyen kulturális értéket, például fenntartják a sokszínűséget vagy egy értékes szubkultúrát. Vagyis nem jobb kisboltban vásárolni (ezért nem fizetünk érte többet egyénileg), hanem a kisboltok létezése önmagában jelent valamilyen kulturális értéket. Ha az olvasó mélyen magába néz, és úgy érzi, hogy erről van szó, akkor indokolt lehet a kisboltok védelme. Fontos azonban, hogy sok olyan érték van, amelyiknek a védelme legalább ilyen fontos lenne, és mégsem teszünk érte sokat. Miért pont a kisboltok? Egyrészt, mert jobb az alkuerejük, mint mondjuk a Népszigeten található kocsmáknak. Másrészt, mert az emberek úgy érzik, hogy ismét egy kissé sovány, de ingyenes ebédre szólítják őket. Csak tiltsuk meg a szupermarketeknek, hogy boltot nyissanak a belvárosban, és a probléma meg is oldódik. Nem is került nekünk semmibe.

Dehogynem! Az emberek elesnek attól a lehetőségtől, hogy a közelben nagyobb boltba menjenek, amit pedig sokan közülük jobban szeretnek. Itt ez a társadalmi veszteség, a nagyobb üzletek elmaradt haszna mellett. Ráadásul a közgazdaságtan szerint az ilyen jellegű adminisztratív korlátozások a legköltségesebb módjai a kisboltok támogatásának. Ha valóban olyan fontos ez a kulturális érték, akkor sokkal kevésbé költséges a társadalom számára a kisboltok pénzbeli támogatása (adóból!), ekkor ugyanis csökkenteni tudják az áraikat, és egy piaci mechanizmus dönt arról, hogy milyen boltok legyenek az adott környéken, nem pedig a bürokraták merevsége.

Megjelent a Magyar Narancs 2005/18. számában.