ingyenebéd

Muraközy Balázs

A cikk röviden elemzi a deficit alakulását. Ahoz, hogy véleményünket kialakíthassuk, még sok adatra van szükség, ezért inkább vitainditó.

Néhány gondolat a költségvetési deficit alakulásáról

2002-ben Magyarország költségvetési deficitje meg fogja haladni a GDP 8,5%-át. Egy ilyen szám önmagában nem sokat mond, és nem szabad rögtön új Bokros-csomagoktól rettegni. Azonban akkora összegről van szó, hogy egy ilyen mértékű deficitet alaposan meg kell indokolni. Ebben az írásban egyrészt a deficit kialakulásának okait szeretném sorra venni, másrészt a deficit okozta problémákról szeretnék írni.

Miből áll össze 8,7%?

Ez nyilván magasabb, mint a tervezett mérték. A tervezett kiadásokon kívül a következő tételek kerültek be többek között:

• A Fidesz-kormány által az utolsó pillanatokban kiosztott pénzek és kötelezettségvállalások. Ezek közé tartozik pl. az útfejlesztésre leadott megrendelések. Ezek – teljesen nyilvánvalóan az utolsó pillanatban a lenyúlás szándékával megtett vállalások – jelentősen megnövelték a költségvetés kiadási oldalát. Másik funkciójuk a Fidesz-közeli vállalkozások állami megrendeléseinek bebetonozása. Az MSZP-kormány ezek közül a megállapodások közül sokat meg tudott szüntetni, de mindet nyilván lehetetlen. Éppen ezért a jelenlegi kormány előszeretettel tulajdonítja a deficit mértékét ezeknek a vállalásoknak, viszont ennek a mértéke közel sem világos.
• A 100 napos program és a kapcsolódó osztogatások. A 100 napos program költségeit a kormány nyilvánosságra hozta. A program elsősorban osztogatás jellegű volt, legjellemzőbb részei a közalkalmazotti béremelés és az ehhez kapcsolódó diplomás minimálbér. Ezekkel az intézkedésekkel kapcsolatban két dolgot kell hangsúlyozni:
  1. Ezek a kiadások nem tekinthetők beruházásnak, vagyis közvetlenül nem hoznak létre tőkét. (Ez azt jelenti, hogy a keynes-i modellben a 100 napos program kiadásainak nagy része nem a G-hez, hanem a transzferekhez tartozik. Ennek az a következménye, hogy nem vonatkozik rájuk a G multiplikátor. Ezen kívül alapvetően a fogyasztást növeli meg). A kiadások annyiban tekinthetők beruházásnak, hogy amennyiben csökken a kontraszelekció a közszolgálatban, akkor az alkalmasabb közszolgálat megjavíthatja a gazdaság és a társadalom működését, vagyis hosszabb távon tekinthető komoly beruházásnak, de ez a hatás bizonytalan és messze van.
  2. Kérdés, hogy mi történik az emberek bérigényeivel. Egy ilyen jelentős béremelés után elképzelhető, hogy nem az történik, hogy mindenki nyugodtan él magasabb fizetéséből, hanem látván, hogy mégis lehetséges volt ilyen nagymértékű emelés, akkor a továbbiakban az inflációkövető stb. béremelésekkel elégedetlenek lesznek. Amennyiben az igények tényleg így alakulnak, akkor nagyon nehéz lesz egy ilyen nyomásnak ellenállni.
• A harmadik nagy összeg az autópálya-cégek hiányának a költségvetési hiányba való bevonása. Hangsúlyozni kell, hogy ez technikai intézkedés, ez a veszteség már korábban megtermelődött. Vagyis ez nem növeli meg a költségvetés tényeleges hiányát, makrogazdasági hatása nem jelentős. Ennek a hiányba való bevonása jogosnak tekinthető, mert előbb-utóbb úgyis meg kellett tenni. Másrészt a kormány inkább most tette meg, mint hogy jövőre rontsa a deficitet, ami érthető.

Hogyan hatnak a következő évek deficitjére a különböző összetevők?

A három összetevő aránya nem világos jelenleg számomra, de rendkívül fontos lenne tudni ezt, mert ekkor derül az ki, hogy mit várhatunk jövőre. Az idei magas deficit rendkívül rossz hír, de ha ez 2003-ban nem következik be, akkor azért jelentősen kisebb a baj. Különösen fontos a kérdés az EU csatlakozás kapcsán, főleg, ha 2007-ben az EMU-ba is szeretnénk belépni, ahova 3% a felvételi küszöb.

A Fidesz extra költekezései remélhetőleg egyszeri eseménynek tekinthetők, vagyis nem váltak tartóssá. Ez persze nem biztos, mivel a kötelezettségek, garanciák átnyúlhatnak a következő évekre, és folyamatosan – és kiszámíthatatlan mértékben – terhelnék a költségvetést.

A 100 napos program osztogatásai tartós kiadásoknak bizonyulhatnak. A kérdés inkább csak az, hogy mennyiben fognak növekedni. Egyrészt előfordulhat a már fent említett „kisujjunkat nyújtjuk”-hatás. Másrészt például a diplomás minimálbér hatására komoly feszültségek halmozódtak fel a közalkalmazotti bértáblával kapcsolatban – nem eléggé differenciált. Ezt a jövőben valószínűleg ki kell igazítani a magasabb bérek emelésével, amely további kiadásokkal fog járni.

A harmadik kiadási csoport a legkevésbé veszélyes: ez szinte biztosan egyszeri eset. Vagyis attól függően, hogy a 100 napos program jellegű kiadások + a Fidesz által kötött hosszú távú kötelezettségvállalások mekkorák, egészen másképp alakul a következő évek deficitje.

Mit lehet tenni?

2003-ra 4,5%-os deficitet tervez a kormány, amely jóval alacsonyabb, mint az idei. A hiány leszorítása nem könnyű feladat, főleg azért mert a kormány eddig nem jeleskedett az ilyen tevékenységben. Egyrészt meg kell állítani a béremelésre irányuló nyomást. Ez esetleg nem lesz könnyű feladat. Másrészt elmaradt az adócsökkentés: a sávhatárok nőttek, de a kulcsok nem csökkentek (és a minimálbér adómentessé vált). Külön elemzést érdemelne az, hogy miután a kormány annyira fontosnak tartotta a béremelések teljesítését, ezt a határozott ígéretet (főleg az SZDSZ részéről) miért nem tartották be. Azt gondolom, ez sokat elárul a kormány értékrendjéről. Harmadrészt az infrastrukturális beruházásokon lehet kispórolni a béremeléseket. Erre komoly jelek vannak: az ígért autópályák egyre rövidebbek a 4-es metróra meg mintha nem lenne semmi betervezve a költségvetésbe. Az adócsökkentés és a beruházások elmaradása hosszú távon hatalmas veszteségeket okozhat az országnak, de mintha ez különösebben senkit se érdekelne.

Egy választás költségei

Különösen érdekes a klasszikus politikai ciklusnak nevezett jelenség magyar változata. Általában a kormányok választás előtt sokat költenek (ezzel megnő a deficit és az infláció), majd a választás után megtörténik a korrekció: reformok, alacsonyabb hiány és alacsonyabb infláció. Szinte közhely, hogy egy kormány a választás utáni 1-1,5 évben tudja az igazán kemény reformokat végrehajtani. Sajnos jelenleg – részben a választás kapcsán felmerült tömeghisztéria miatt – a kampányban nagyon költséges ígéretek hangzottak el. Fel sem merült, hogy kínos reformokról is szó legyen. Bokros Lajos neve olyan szitokszóvá vált, amelytől mindenki menekült. Ehhez mérhető fogalom csak a tandíj, amelyet senki sem akart bevezetni (inkább ösztöndíjemelésről volt szó). Ezen kívül megjelent maga a Gonosz, a nagytőke. Ilyen hangulatban a jelenlegi kormánypártok a győzelem reményében elhatárolódtak ezektől a fogalmaktól, amelyek az elmúlt évtizedben a gazdaságpolitika legelőremutatóbb elemei voltak. Sajnos ez a félelem azóta is markában tartja őket: egyetlen komolyabb reform se merült fel hatalomra jutásuk óta. A jelenlegi deficit talán legnagyobb veszélye pedig az, hogy a kormány jövőre ennek csökkentésével fog törődni, és nem jut majd semmi a komolyabb reformok elindítására. Emiatt előfordulhat, hogy Magyarország újabb 4 évre elesik attól, hogy megreformálják az olyan nagy válságban lévő ágazatokat: az oktatást, az egészségügyet vagy a nyugdíjrendszert: ez a lehetőség valószínűleg áldozatul esett egy választási hisztériának és egy olyan kormánynak, amely az osztogatási ígéreteit ennyivel fontosabbnak tartotta a reformoknál.

Összefoglalva a deficit leszorítása a következő években nem lesz könnyű feladat. Ebbe a kormány bele is kezdett azzal, hogy elmaradt a radikális adócsökkentés és az infrastrukturális beruházások is visszafogottabbnak tűnnek, mint kezdetben. A másik alapvető probléma az, hogy fel se merült, hogy valamilyen fontosabb ágazatban reformot hajtsanak végre, amely tovább konzerválja a jelenlegi helyzetet.