ingyenebéd

Gilicze László

Múlt heti pletykák szerint Medgyessy felajánlotta László Csabát, a pénzügyminisztert a jegybank elnökéért, Járai Zsigmondért. A fejcsere úgy tűnik elmaradt, de lássuk csak mi baja lehet a kormánynak a jegybank elnökével.

A problémának lehet egy politikai és egy gazdasági vetülete is. A politikai egyszerű, hiszen hazánkban mind a kormánypártok, mind az ellenzékiek aránylag egységesek, és a jegybank elnökét a mostani ellenzék léptette elő a pénzügyminiszteri székből. A gazdasági vetülete Janko cikkében leírt dinamikus inkonzisztenciából ered, hogy a gazdaság jobban felpörög, ha az emberek a ténylegesnél kevesebb inflációval számolnak, ekkor ugyanis – minthogy azt hiszik a jövőben többet fog érni a keresetük – hajlandók többet dolgozni, és fogyasztásaikat későbbre tolni. Ezért a kormányok hajlamosak alábecsülni a várható inflációt, illetve időközben kissé elengedni azt. A kormány árstabilitási ígéreteinek hiteltelensége miatt az infláció elleni küzdelmet ezért egy kormánytól független intézményre célszerű bízni, amelynek a látását nem homályosítják el váratlan, az inflációnál fontosabb tényezők. Innen ered a jegybank függetlensége és elsődleges célja, ami a jegybanktörvényben is előkelő helyet (1. fejezet 1. és 3. paragrafus) kapott.

Ezek alapján elképzelhető, hogy a miniszterek és a jegybank elnöke a tervezett infláción veszhettek össze; például azon, vajon illik-e inflációból finanszírozni 100 napos programokat, azaz kell-e támogatnia az MNB-nek a kormány gazdaságpolitikáját. Az említett 3. paragrafus (2) pontja szerint ugyanis „az MNB elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül, a rendelkezésre álló monetáris politikai eszközökkel támogatja a Kormány gazdaságpolitikáját”.

Na mármost mivel a 3. paragrafus (1) pontja szerint „Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása”, a jegybank csak olyan politikát kell támogasson, ami nem veszélyezteti az árstabilitást. Nyilván, hiszen épp azért tettük át a kormánytól a jegybankhoz az árstabilitás biztosítását.

A jegybank tehát mind gazdasági, mind politikai okokból szembekerülhetett a kormánnyal. A gazdasági konfliktust (dinamikus inkonzisztencia) hivatalból kell az MNB-nek felvállalnia, de a politikait, lévén hogy itt nem hatalmi ágakról van szó, meg ott az a 2. paragrafus (2) pont a jegybanknak kerülnie kell. A kérdés csak az, hogy a kormány-jegybank súrlódásban mekkora e két tényező szerepe. Ehhez azt kell vizsgálni, vajon veszélyezteti-e a kormány gazdaságpolitikája az árstabilitást.

De mit is értünk árstabilitáson? Erről – pl Angliával ellentétben, ahol a pénzügyminiszter évente közli, mit ért árstabilitáson – nem szól a törvény. Nem világos, vajon az árstabilitás fogalmát az MNB vagy a kormány határozza meg, pláne, hogy mikor és mennyi időre. Az árstabilitás mindenesetre az árak valamilyen átlagára kell vonatkozzon, de hogy ez időben és a termékek/szolgáltatások között hogyan súlyozódik, arról sokféleképpen lehet gondolkodni. Az infláció elsősorban a hazai termékeket érinti, míg a forint árfolyama az import illetve import alapanyagú termékekét.

Az MNB – helyesen – végig bírálta a kormány költekező politikáját, és az árstabilitás őreként, a kamatlábak emelésével, illetve magasan tartásával próbálta drágítani a kormányzati kiadásokat, erősen tartani a forintot, ezzel csökkentve az inflációt. Ez ugyan nem mondható a kormány gazdaságpolitikáját támogató viselkedésnek, de az árstabilitás korabeli MNB-s meghatározása szerint az infláció elleni küzdelemhez ténylegesen hozzájárult. A legnagyobb csökkenést 2002 és 2003 májusa között láthatjuk, ahol 5,6%-ról 3,6%-ra kb 2%-ot csökkent a havi fogyasztói árindex.

Idén nyártól azonban úgy tűnik, már az MNB sem képes felügyelni az árak stabilitását, még a saját maga által meghatározott célok szerint se. Ráadásul a feles kormányzati költekezésekre adott szigorú gazdasági értelemben elfogadható politikáját mintha túl is játszaná. Amellett, hogy határozottan a kormány provokálta a visszafogó monetáris politikát, a jegybank viselkedése lényegesen megváltozott a kormányváltás után.

Röviddel a választások után, a kamatlábak stabil, folyamatos csökkenését megtörve, az MNB elkezdte emelni az alapkamatokat. Majd a forint erősödésére késve és alulreagálva, lassan csökkentette az alapkamatot, végig kitartva a forint erősítésével megvalósítandó anti-inflációs politikája mellett, noha 2002 őszén már nem csökkent tovább az infláció. A kormányzati kiadások drágítása persze nem megy ingyen: a magas kamatok idecsalták a pénzügyi befektetőket, akik boldogan vitték haza kamattöbbleteiket. A magas kamatok egyre több tőkét vonzottak ide, ami a forint erősödésével még nyereségesebbé tette az eddigi befektetéseket. Mintegy öngerjesztő spirál (vagy lufi?) erősödött a forint és szemmel láthatóan egyre jobban közelítette a sáv erős szélét. Az ábrán is látható a közelítés, ami az úgynevezett honeymoon hatás miatt a forint tényleges (fundamentális) értékét már jóval a sáv alatt sejteti.

A kormány (és a Széles Gábor féle iparlobbik) szívesen látták volna a kamatok és a forint gyengülését, de a jegybank keményen tartotta magát az erős forint és a magas kamatok mellett.

Januárra a forint lényegében elérte a sáv szélét, és a befektetők elkezdtek gondolkodni, vajon a magas kamatláb, vagy a sáv széle lesz az erősebb. Ilyenkor indulnak be a spekulánsok. Egy kis vita a kormány és a jegybank között kitűnő csak olaj a tűzre.

Január közepén pedig amikor, a spekulánsok felvették pozíciójukat, Járai úr az erős forint és a magas kamatok közül úgy tudta az erős forintot választani, hogy a kormány nyilván nem erősítette volna a forintot. Szép teljesítmény Járaitól, hogy sikerült átvágnia a külföldi spekulánsokat, remélhetőleg a befektetőket nem érintette érzékenyen az effektív 5% kamatesés (1+1 alapkamat + 3 árrés szélesítés). A spekulációs roham mindenesetre nagy siker volt, rengeteg pénzt nyert a jegybank a külföldiektől, és végül a kamatok is visszaálltak. Csak egy ilyen spekulációs játék után a külföldieknek esetleg elmegy a kedvük a Magyarországi befektetésektől, ami nem gyengíti, hanem kierősíti a költekező kormány riasztó hatásait. Valamint a kamatok rángatása sem vonzó tényező. Ami abból is látszik, hogy a forint-erősítés előtt 0,25% és 0,5%-os változtatásokkal is lehetett befolyásolni a piacot, mostanában pedig újra elszaporodtak a 2-3%-os emelések. Valami reputációt azért sikerült tehát leépíteni, amit az Index szerint Járai is elismert, amikor bizalomvesztésről beszélt, hiszen 2002-ig a jegybanknak nagyon jó híre volt.

A rosszhiszemű hipotézist tehát, miszerint a jegybank politikai okokból is ellene tesz a kormányzatnak nem lehet elutasítani. Eleinte túlzottan visszafogott politikát folytatott, majd a spekulánsokkal versenyezve visszanyerte magának a saját maga által adott extra hozamokat, megfordította az eddigi trendeket, a kormánnyal csak akkor működött össze, amikor az nyilvánvalóan átgondolatlan, buta lépéseket tett.

És most itt állunk, volatilis(változékony) és gyenge – bár épp helyreálló – forinttal, magas kamatokkal, növekvő inflációval. Aminek nagy részét persze jogosan lehet rányomni a kormányra, de végül is azért a jegybank feladata még a 3. paragrafus (2) pontja nélkül is az árstabilitás megőrzése. A jelenlegi növekvő infláció, gyenge és volatilis forint karakán jegybankunk stratégiáját legjobb hozzáállással is csak rövid távon sikeresnek mutatja.

A jegybanknak kormánytól való függetlensége mindemellett továbbra is fontos; biztosítéka kéne legyen a kormányt visszafogó anti-inflációs monetáris politikának, és nem szerencsés annak eltávolitása a kormány oldaláról.

A jegybank elnöke azonban lényegében nem számonkérhető, maga a jegybank is csak az országygyűlésnek és csak beszámolási kötelezettséggel tartozik (1. fej. 2. paragrafus). Az elnököt a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök hívja/hívhatja vissza, ha az „nem felel meg a feladatai ellátásához szükséges feltételeknek” (50. paragrafus (3) pont). Azaz a visszahívás teljesítménytől teljesen független.

A hatályos jegybanki törvénynek tehát lényeges hiányosságai, hogy

• nincsen meghatározva az árstabilitás (ezáltal a jegybank célja),
• valamint a jegybank számonkérhetősége se (a beszámolási kötelezettséghez felelősség nem párosul).