ingyenebéd

Pálinkás Ervin

Írásom részben összefügg Bokros Lajos 130 pontjával. Annak is az adózást és adórendszert feszegető pontjaival:
„Magyarországon a nem igazán magas jövedelmű középrétegek is hamar beszaladnak a legmagasabb adókulcs alá, ez kétségkívül aláhúzza személyi jövedelemadó rendszerünk teljesítmény visszatartó, (törvényes) adóelkerülésre, vagy (törvénytelen) adócsalásra ösztönző jellegét” (48).
„Minden, sávosan emelkedő kulcsokkal működő rendszer kivételek tömkelegével igyekszik tompítani a középrétegek adóterhelését. A végeredmény aztán egy kirívóan áttekinthetetlen és nagy üzemi költséggel működő adórendszer – ahol a közteherviselés és a szolidaritás legfeljebb nyomokban lelhető fel, ha egyáltalán” (49).

Noha önkényesen kiragadott részletekről van szó, ami jelen írás szerzőjének remek terepet adhatna egy kis demagóg csúsztatásra, Bokros Lajos is a fenti gondolatok kiemelésével jelezte, milyen fontosak ezek a probléma megértéséhez.

Adalékul nézzük meg, hogy mikortól kerül valaki a legmagasabb adósávba! Jelenleg ez évi bruttó 1 500 000 forint, vagyis aki havi bruttó 125 000 forintnál egy petákkal is többet keres az már bizony azon rétegbe tartozónak vallhatja büszkén magát, aki oly gazdag, hogy méltó lehet arra, hogy nálánál jóval szegényebb „rászoruló” honfitársait segítse, vagyis szolidarítson.

Ez a bér még a felét sem éri el nyugat-európai barátaink minimálbérének? De ez demagógia, tényleg az (de azért vicces).

Ki adózik itten?

A KSH adatfelvételi módszerei szerint az aktivitási ráta (munkavállalók, vagyis akik szjá-t fizetnek, utánuk a munkaadó pedig tb-t, plusz a munkanélküliek, vagyis a munkaerőpiacon jelen lévő munkakeresők) kb. 54 % a teljes aktív korú (15-74) népességen belül, a munkanélküliség kb. 5,6 százalék, a foglalkoztatottak száma 4 milliónál valamivel kevesebb. A magyar népesség többi tagja vagy gyermek, vagy 74 év feletti nyugdíjas. Az aktív korú népességnek a fele tehát dolgozik, öt százaléka munkanélküli, a többi pedig inaktív. Ok de mit csinálnak azon kívül, hogy nézik a tévét, hallgatják a rádiót? Egyrészt diákok (középiskolába, egyetemre járnak), másrészt nyugdíjasok, a nyugdíjkorhatár ugye nem 74 év, meg mindenféle korkedvezményes konstrukció is létezik, harmadrészt viszont valami olyat csinálnak, ami inaktív. Pl. számlákkal igazolják költségeiket, amik bt-jük minisztériumi tanácsadási tevékenysége során felmerültek.

Mit sejtetek? Azt, hogy milliós nagyságrendű az az embertömeg ma Magyarországon, aki a munkájából él ugyan, de munkaadója és közötte nem az állam által megfogható munkaadó-munkavállaló viszony van, hanem olyan melynek eredményeként sem a munkát vállaló, sem a munkát adó nem járul hozzá a közteherviseléshez, szja, tb stb. formájában.

ÁFÁ-t persze mindenki fizet, hacsak nem tudja visszaigényelni.

Rászorulás

Rászorultság Bokros Lajos régóta kedvelt, igen jól hangzó gondolata (nemcsak az övé persze), hogy a „legigazságosabb” minden adókedvezmény eltörlése, alanyi jogon járó juttatás megszűntetése volna, helyükbe pedig kizárólag a rászorultságot figyelembe vevő támogatási formák bevezetése lenne. Így van, az, hiszen adminisztrációs költségek csökkennének a rendszer átlátható és egyszerű volna. Csakhogy a rászorultságot megállapítani kizárólag azoknál lehet, akiknek jövedelme látható. Orvos, tanár, multinacionális cég alkalmazottja, köztisztviselő, bkv ellenőr, postás, vagyis (a fentebb említett adórendszerünk definíciója szerint) csupa „gazdag” ember, ők semmilyen támogatásra ne legyenek jogosultak.

Ugye azért érezzük, hogy ez így milyen ordító pimaszság volna? Gazdagnak definiált, valójában éppencsak nem szegény munkavállalóktól elvont pénzből finanszírozni azokat, akik a rendszeren kívül vannak. Ugye mindenki tud a saját életéből példákat sorolni arra, hogy a rászorultnak tűnő kocsival költözik be a kollégiumba, miközben mondjuk két orvos szülővel, ez ki van zárva, hogy taxival vesszük föl a segélyt és hasonlók.

Ha majd mindenki szépen a valódi jövedelmeinek megfelelően szjá-t, ezt-azt hozzájárul a közöshöz, akkor szépen megállapítható lesz a rászorultság. De, jelenleg ha varázsütésre váltanánk, szerintem annyi történne, hogy az adófizetők pénze az adót nem fizetőkhöz kerülne, akik közt persze egy rakat rászoruló is van. De az is látszik, hogy a legmagasabb adósávban adózók között is rengeteg rászoruló lehet, bármilyen összevetés alapján.

Adókedvezmények

Az adókedvezményeknek egy előnye mégiscsak van. A nem kimondottan nagyszámú adófizető néha azt érezheti, hogy na igen most én is kaptam valamit. Ráadásul nem is kapásról, hanem nem elvételről van inkább szó.

Ráadásul, de ez már vitathatóbb, ha feltesszük, hogy az állam képes egy adott ország számára értelmes célokat kitűzni, (lakásépítés, autóvásárlás, hazai termékek fogyasztása, diófaültetés, stb.) akkor szerintem sokkal hatékonyabb, ha adókedvezmény formájában támogatja mondjuk a lakásépítést (minden mást a piacra bízva) mintha elkezdene lakótelepeket építeni.

Persze belátom, hogy az adókedvezmények nem a szegényeket támogatják, dehát nem is erre vannak kitalálva.

Költségvetés, állam

A magyar átlagpolgár több száz éves népi bölcsességek és történelmi tapasztalatok alapján tökéletesen bizalmatlan az állammal kapcsolatban, szerintem az attitűdünk nagyjából az, hogy az állam nagy (nagyon nagy) mindig egyre többet vesz el tőlünk és mindenféle elvek deklarálása mellett egyre kevesebbet ad vissza és azt is másnak.

A fentiek miatt pedig nem lennék annak a kormánynak a helyében, amelyik elhatározza, hogy jól igazságot tesz. Ugyanis azonnal elveszti a középrétegek támogatását, akik konkrétan vesztesnek érzik magukat, igazolva látják állammal szembeni összes negatív sztereotípiájukat.

Kivéve, ha azonnal csökkennek az SZJA terhek, méghozzá érzékelhetően.

Csakhogy jelenleg az adóbevételek növelésével hiányt csökkenteni akaró politika pont nem azt jelzi, hogy egy kiadásait visszafogó állam felkészülne a nagy váltásra és megpróbálná a lehető legkisebb megrázkódtatással egy csapásra megszűntetni a kedvezményeket és tényleg csökkenteni az adókat.

Csupán az adókedvezmények bizonyos elemeinek visszavonása és populista módon annak hangsúlyozása, hogy a gazdagokat nem kell támogatni, nem azt a reményt kecsegteti, hogy tudatos adórendszer átalakító koncepció valósulna meg.