ingyenebéd

Muraközy Balázs

Miközben ki tudja, mik tornyosulnak hazánk gazdasága felett, még a legnagyobb aranytojásokat tojó tyúk, a Szerencsejáték Rt. is veszélybe került: az SZDSZ állítólag kisebbik szeletét el kívánja adni a tőzsdén! Na még csak ez kellett! Pedig az Aranytojást Tojó Tyúk életét már e nélkül is számos tragikus esemény nehezítette!

Itt vannak például azok a honfitársaink, akik internetes fogadóirodák bűvöletébe estek, és azok honlapjain folytatnak szerencsejátékot (elsősorban pókereznek, és sportfogadásokat kötnek)! Ezen honfitársaink védelmében gyorsan meg kell azonban említenünk, hogy nem hagyták el a nemzeti vállalatot, hanem azért játszottak ezeknek a külföldi fogadóirodáknak a honlapjain, mert a Szerencsejáték Rt. nem nyújt ilyen szolgáltatást. Az olvasó talán azt gondolja, hogy az Aranytojást Tojó Tyúk erre úgy reagált, hogy maga is beindította ezeket a szolgáltatásokat, hogy ezen a növekvő piacon tovább gyarapíthassa bevételeit. Dehogy! Ennél sokkal furmányosabb módszereket vetett be: meggyőzte kormányunkat, hogy módosítsa a Szerencsejáték Törvényt, és zavarja el ezeket a galád betolakodókat a baromfiudvarról. Miután sajnos viszonylag nehéz megtiltani, hogy az emberek az Interneten játszanak, két nem szokványos, de a társadalom számára rendkívül hasznos intézkedést is sikerült kodifikálni. Egyrészt a külföldi fogadóirodák nem használhatnak .hu végű honlapokat. A kedves olvasó most képzelje magát annak a szervnek a helyébe, aki ezt megpróbálja betartatni. Ha ez megvan, akkor pedig egy szerencsejátékos helyébe (egy új magyar nyelvű honlap: www.hu.sportingbet.com). De mindez semmi a másik, valódi igazgyöngyhöz képest, mely szerint a magyar bankok nem utalhatnak át pénzt a fogadóirodák bankszámláira! Na ezt képzeljék el mennyire eredményes volt! Annyira, hogy márciusban már meg is indult az uniós vizsgálat, mert hazánk szabályozása ellentétes az EU szabályaival. A tét pedig nem kicsi: a foci VB a becslések szerint több mint 3 milliárdos bevételt fog hozni, viszont ennek nagy része a gyakorlatilag illegálisan működő külföldi irodákhoz fog kerülni.

Mi hát a teendő? Folytatassuk tovább a bozótharcot az Unió és a külföldi fogadóirodák ellen? Ez sikerrel ugyan nem kecsegtet, de különösebb politikai erőfeszítést nem igényel. A parlament elfogad néhány hasonló törvényt, az EU visszadobja őket, aztán újabb kibúvókat keresünk. A közben az állami tulajdonú Szerencsejáték Rt. persze továbbra is kiszolgálja a 30 éve lottózó nyugdíjasokat, és a demográfia kegyetlen törvényeinek következtében kissé lefogy, de legalább szárnyas marad. A leggyorsabban fejlődő piacról persze teljesen kiszorul, amelyen a korszerű szolgáltatásokat nyújtó külföldi vállalatok kaszálnak, és ebből nyilván semennyi adót nem fizetnek a magyar államnak.

Talán az is elképzelhető azonban, hogy nem várjuk remegve és kiszolgáltatva, hogy mikor csapnak le ránk a globalizáció gonosz erői. A kormány nem olyan szabályozást fogadtat el, amely megtiltja, hogy magyar vállalatok online szerencsejátékot szervezzenek, miközben semmit nem tud tenni a külföldiek ellen. Inkább engedélyezi, hogy aki megfelelő feltételeknek eleget tesz, az olyan szerencsejátékot szervezzen, amilyet akar (legalábbis az interneten). Ennek következtében esetleg létrejön néhány olyan magyar fogadóiroda, amelyik a fogadók várakozásainak megfelelő árú és minőségű szolgáltatást képes nyújtani. Ezek akár más országokban is versenyképesek lehetnének, és az olyan vállalatok ellenében szerezhetnek piaci részesedét, mint amilyen most a Szerencsejáték Rt. (Érdemes megjegyezni, hogy a magyar piacra belépett fogadóirodák vagy britek vagy máltaiak: talán nem véletlen, hogy ez a két ország az, ahol leginkább liberalizálták az internetes szerencsejátékot.) Ebben az esetben az sem kizárt, hogy a magyar állam valamennyi adót is be tud szedni az internetes fogadóirodáktól, hiszen azoknak székhelyük vagy fiókjuk lenne hazánkban. Ebben az esetben a Szerencsejáték Rt. bevételei valószínűleg alacsonyabbak lennének, mint verseny nélkül; de a hagyományos szerencsejátékok piacán ezután is meghatározó szereplő maradna. A többi fogadóirodától származó bevételek, valamint az, hogy a fogyasztók nagyobb választékkal és alacsonyabb árakkal szembesülnének a verseny hatására, valószínűleg összességében kárpótolna a kiesett adóbevételekért.

De mi a helyzet a privatizációval? Tényleg bűn volna, ahogy a Fidesz állítja? Ennek a kérdésnek az elemzése sajnos meghaladja jelen dolgozat kereteit, ezért a vizsgálatot arra az egyszerűbb kérdésre korlátozom, hogy hiba lenne-e.

A privatizáció kérdését akkor van értelme felvetni, ha tudjuk, hogy a kormány milyen taktikát választ. A halogató taktika mellett fel sem merülhet az, hogy a vállalat nagyobbik részét magántulajdonba adják, mert egy ekkora monopólium esetében ez veszélyes. A kisebbségi tulajdon privatizációja pedig nem tenné hatékonyabbá a vállalatot, csupán arra lenne hatással, hogy az állam mikor jut hozzá az emberek szenvedélyének gyümölcseihez. Persze ez nem egy elhanyagolható kérdés: a Tyúk évi több mint 50 milliárdot tojik.

A liberalizációs taktika mellett viszont „ és amennyiben megfelelő szabályokat sikerül kialakítani ”, hosszabb távon felmerülhet a vállalat többségi tulajdonának eladása is, mondjuk egy szakmai befektetőnek, amelyik képes azt a piacot is megcélozni, amelyik tényleg gyorsan növekszik. Erre az állami tulajdon ólmelegéből nem sok esélye van tyúkunknak. Pedig hosszabb távon kívánatos lenne, ha lennének olyan magyar szolgáltatók, aki európai szinten is versenyképesek. A későbbi privatizáció fényében persze nem világos, milyen előnye van a kisebbségi tulajdonrész sürgős eladásának. A mostani kisbefektetőknek tett ígéretek korlátoznák a kormány mozgásterét később, és valószínűleg csökkentené azt az összeget, amit egy későbbi nagybefektető fizetni hajlandó a többségi tulajdonrészért.

Megjelent a Magyar Narancs 2006/24. számában.