Szabó-Morvai Ágnes
A magyar államháztartás jelenleg igen kényes helyzetben van. A nagy külföldi minősítő intézetek sorra rontottak az ország besorolásán, ami legnagyobb részben a kiugróan magas, 8%-os államháztartási hiánynak és a folyó fizetési mérleg hiánynak köszönhető. A Standard & Poor's egyébként az év végére EU standard szerint 11%-os államháztartási hiánnyal számol.
A helyzet kialakulásához az elmúlt öt év minden kormánypártja tevékenyen hozzájárult, és most az MSZP-SZDSZ koalíció feladata, hogy helyrehozza a hibákat. Ám az eddig bejelentett intézkedéssorozat nem aratott osztatlan sikert a hozzáértők körében. Arra keresem a választ, hogy mekkora az esély a sikeres kiigazításra.
A válasz 42. De mi lehet a kérdés?[1]
Abban, hogy a hiányt csökkenteni kell, többé-kevésbé mindenki egyetért: nemcsak a nemzetközi minősítő intézetek, a hazai gazdasági szakértők, de a jelentősebb civil szervezetek és valószínűleg az emberek jelentős része is tudatában van a megszorítás szükségességének.
Sokat ismételt közhelyek, hogy az államháztartási hiány csökkentése elengedhetetlen ahhoz, hogy az adósságcsapdát – vagyis az ország pénzügyi csődjét – elkerüljük, az eurót bevezethessük, kisebb legyen az infláció, essenek a forintkamatok és ezáltal a magyar hitelfelvevő vállalkozások és háztartások terhei csökkenjenek. Ezen kívül egy – az egyik, nem a levegőbe beszélő lapban (név és cím a szerkesztőségben) nemrég megjelent – cikk szerint a közép-kelet európai régióban 2001-2005-ben az államháztartás hiánya és a gazdasági növekedés között meglepően erős volt az összefüggés, vagyis ahol kevesebbet költött az állam, ott jellemzően gyorsabb volt a gazdasági növekedés, jobban fejlődött a gazdaság, az emberek legnagyobb megelégedésére. Így történt ez például Lengyelországban, Csehországban, Szlovéniában, Szlovákiában, a sort folytathatnám. Magyarország sajnos a negatív példa, a régióban kiugróan magas államháztartási hiánya évről évre fél-egy százalékkal kisebb GDP-növekedéssel párosul. Ekkora plusz növekedéstől esik el az ország azért, mert az állam többet költ, mint kellene (illene?).
Tehát nem az a kérdés, kell-e csökkenteni, hanem, hogy mennyit és hogyan. És ezek igen kellemetlen kérdések.
Tojásból lesz a csoda[2]
Sok kormányzat nemcsak azért húzódozik a költségvetési kiigazítás elindításától, mert számukra fontos társadalmi csoportok érdekeit sértheti, hanem mert úgy gondolják, hogy a költségvetési megszorító intézkedések lelassíthatják a gazdasági növekedést is. Azonban számos példa bizonyítja, hogy ezek nem törvényszerű következmények, mint ahogy azt láthattuk 1983-87-ben Dánia, vagy 1987-89-ben Írország esetében. Ezekben az országokban a deficitcsökkentéssel egy időben nőtt a gazdaság teljesítménye és csökkent a munkanélküliség. A kérdés az, hogy ezek az országok csak a véletlennek köszönhették a sikert, vagy volt valamiféle recept, amelyet követhettek.
A hagyományos keynesi szemléletben az adók növelése és a kormányzati kiadások csökkentése is lelassítja a gazdasági növekedést a különféle multiplikátor-hatások miatt. Ha azonban kiterjesztjük a vizsgálódás kereteit, könnyen találunk olyan mechanizmusokat, amelyeken keresztül a növekedési hatások ellensúlyozni tudják az előbb említett negatívumokat. Ilyenek például a várható alacsonyabb kamatláb vagy az optimista fogyasztói és termelői várakozások élénkítő hatása.
Az IMF[3] szakértői által megvizsgált 25 éves időszak alatt 62 kiigazítási kísérletet[4] figyeltek meg a grafikonon szereplő országokban, ezek közül 14 volt sikeres és fenntartható, a többi nem. Sikeres konszolidációnak a tartósan – legalább 2 évig – fennmaradó, minimum 3 százalékpontos GDP-arányos deficitcsökkenést nevezték.
1. ábra
A 2-5. ábrákon megfigyelhető, hogy sikeres kiigazítás után az országban átlagosan jobban nőtt a GDP és a foglalkoztatottság a többi ipari országhoz képest, és a gazdaság számára kedvezőbben alakultak a kamatlábak illetve a valutaárfolyam; a nem sikeres kiigazítás után viszont ezek a gazdasági mutatók kedvezőtlenül alakultak és visszaesett a gazdaság teljesítménye. Vagyis a gazdasági teljesítmény romlását nem általában a költségvetési kiigazítások, hanem a sikertelen kiigazítások idézték elő.
2. ábra
3. ábra
4. ábra
5. ábra
Mi szükséges ahhoz, hogy a költségvetési kiigazítás sikeres legyen? A költségvetési kiigazítások sikeréhez hozzájárulhat a világgazdaság alakulása: sok sikeres kiigazítást a '80-as években hajtottak végre, amikor stabil növekedés és alacsony kamatlábak jellemezték a világgazdaságot. Általános recessziós időszakokban a megtett intézkedések nagy része sikertelennek bizonyult.
Jelentős szerepet tulajdonítanak a kiigazítás mértékének is. A végül sikeresnek bizonyuló kiigazítások átlagos mértéke 4% volt, míg a nem sikeres kiigazításoké csupán 3,2% körüli. A jelenség valószínűleg azzal magyarázható, hogy a nagyobb konszolidáció hitelesebbnek tűnt. Meg kell említeni egy tényezőt, amely talán még az eddigieknél is fontosabb: a konszolidáció összetételét. Nem mindegy ugyanis, hogy a deficitet nagyobb részben a költségvetési bevételek növelésével, vagy a kiadások lefaragásával éri el a kormányzat, továbbá a kiadásai közül mely tételeket csökkenti. A 6. ábrán jól látszik, hogy a vizsgált eseteknek mindössze egyharmadában választották a kiadási oldal lefaragását, s ez önmagában nem is meglepő. Azonban azoknak, akik költséget csökkentettek, 41%-a járt sikerrel, míg a bevételüket növelők közül csupán 16%-nak sikerült fenntartható javulást elérnie a költségvetés egyensúlyában.
6. ábra
A sikeres reformok során a kiadási oldal tételei közül a kormányzati béreken és a szociális juttatásokon csökkentettek a legtöbbet (a GDP 0,86 ill. 0,83%-át). A sikertelen próbálkozások során a kormányzati béreket átlagosan a GDP 0,33%-ával csökkentették, a szociális juttatások összegét pedig egyenesen növelték, GDP-arányosan 0,18%-kal.
A diagnózis
A fenti, merőben statisztikai alapú összehasonlítás logikáját követve lássuk tehát, milyenek lehetnek az esélyei a kormány kiigazítási programjának.
A világgazdaság jelenlegi állapota kedvező hátteret szolgáltat a hazai kiigazítás számára. Az alapkamatok növekednek ugyan, de a nagyságuk még így is igen alacsonynak mondható, ami az EU-ban 2% alatti, az Egyesült Államokban pedig az 5%-os küszöböt lépte át nemrégen. A gazdasági növekedésre az Államokban nincs panasz, folyamatosan 3% fölött teljesít a gazdaság, míg az európai növekedési ütem a várakozások szerint 2006-ban tér vissza hosszú távú, 2,3% körüli mértékéhez. Végül Japánban az alapkamat stabilan 1%, a gazdasági növekedési kilátások pedig egyre jobbak.
Vagyis egy-null ide.
A kormány idén 350 milliárd, jövőre mintegy 1000 milliárd forintos megszorítást tervez. Ez nagyságrendileg a várható 2006-os GDP[5] 1,4 + 4%-a. Vagyis a kiigazítás tervezett mértéke a sikeres kiigazítások átlagához közelít, ezzel növelve a sikeresség esélyét.
Kettő-null ide.
A költségvetési hiány lefaragását rövidtávon a kormány főképpen bevételnöveléssel kívánja megvalósítani, mivel az ország pénzügyi helyzetét minél hamarabb megnyugtatóan rendezni kell. Azonban a rövidtávú intézkedéseken túlmutató tervekben is főképpen a bevételek növekedése kap központi szerepet, a kiadáscsökkentéstől a legtöbb területen elzárkózik a kormány. A költségvetésből hiányzó forintokat plusz adókkal illetve hatékonyabb adóbehajtással szeretnék finanszírozni, megemlíthető például a bankok különadóztatása, szolidaritási különadó, áfakulcs-növelés, kamat- és árfolyamnyereség-adó, APEH ellenőrzések szigorítása az adóelkerülés csökkentése érdekében, színlelt szerződések megszüntetése. A gázár-támogatási rendszer átalakítása várhatóan hozzájárul majd a kiadások mérsékléséhez.
Ezen kívül a lehetséges kormányzati kiadáscsökkentésnek két nagy területe van. Ezek közül az egyik a kormányzati apparátus költségeinek megnyirbálása, amely szerepel a tervek között, de a megyerendszer és a KHT-k megszüntetését is leszavazta a parlament, más konkrétum pedig eddig nem hangzott el.
A másik nagy területhez, a szociális kiadásokhoz azonban a kormány nem akar hozzányúlni. Állításuk szerint a 13. havi nyugdíjat, a családtámogatási és a lakástámogatási rendszert nem fogják megszüntetni, de még csak a mértékét sem kívánják csökkenteni. Ugyanakkor a tervezett egészségügyi reform, az oktatási reform, a nyugdíjreform a kormány szerint sem fog kevesebbe kerülni. Tehát az előzetes szakértői becslések szerint az államkassza hiányának csak mintegy negyedét tervezik kiadáscsökkentéssel lefaragni, a maradék 75%-ot viszont adóemelésekkel fogják pótolni.
Kettő-egy.
Pótmérkőzés
A meccs még nem ért véget, az eredményt pedig leghamarabb jövőre fogjuk megtudni. Ha a kormány egyébként megfelelő mértékű kiadáscsökkentéssel próbálkozna, akkor sem lehetnénk biztosak abban, hogy sikeres lesz a kiigazítás, így azonban még bizonytalanabb a játszma kimenetele. Ha az állam nem csökkenti a kiadásokat, akkor a korábban leírt hasznos és élénkítő hatású folyamatok nem tudnak elindulni az országban, s az esélyeket tovább gyengíti minden egyes jegybanki kamatemelés is. Ha a kamatok magasak, a vállalatok nem ruháznak be, ha az emberek nem optimisták, és kevesebb pénz marad a zsebükben, akkor kevesebbet vásárolnak, s így kevesebb munkahely jön létre. A tervek még nem véglegesek, az ellenzék pedig nem hajlandó megszavazni a terhek növelését, persze kérdés, hogy belemenne-e egy jelentősebb kiadáscsökkentésbe.
Mi innen a partvonalon kívülről legfeljebb bekiabálni tudunk a bírónak. Ennek ellenére mégsem pusztán szurkolók vagyunk ezen a meccsen. A bőr, amit a pályán rúgnak, ez esetben a mi bőrünk.
[1] Ajánlom mindenki figyelmébe Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvét.
[2] Ajánlom mindenki figyelmébe a Kukori és Kotkoda című rajzfilmsorozatot.
[3] IMF World Economic Outlook.
[4] A mintába azokat az eseteket válogatták be, amelyeknél a kiigazítás során két egymást követő évben legalább a GDP 1,5%-ával csökkent a költségvetés hiánya.
[5] Az MNB által előrejelzett 2-3%-os növekedéssel számolva.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.