ingyenebéd

Friss topikok

Címkék

adó (13) államadósság (3) állami (3) ár (16) bank (2) befektetés (5) befektetők (1) bér (1) biztosítás (1) budapest (4) bukás (1) csőd (1) dömping (1) egészség (5) energia (10) eu (4) euró (3) externália (2) fejlesztés (4) felsőoktatás (2) finanszírozás (12) fogyasztás (2) forint (5) fúzió (2) galopp (1) gazdaságpolitika (13) gazdaságtörténet (1) igazságszolgáltatás (1) infláció (1) infrastruktúra (2) ingyenebéd (3) internet (1) intézmények (3) járadékvadászat (5) jólét (2) karácsony (1) kereskedelem (5) kocsma (1) költségvetés (3) könyv (2) környezetszennyezés (2) környezetvédelem (2) korrupció (1) korrupicó (2) kovács ádám (2) közbeszerzés (1) közgazdaságtan (2) közlekedés (7) közpénzügyek (26) köztársaság (1) külgazdaság (3) liberalizáció (3) makroökonómia (3) média (1) mellékvonalak (1) migráció (1) mikroökonómia (2) mol (2) monetáris (7) monopólium (6) munka (3) munkanélküliség (1) művészet (5) nyilvánosság (2) oktatás (11) pénz (1) pénzügy (3) rádió (2) rendezvény (2) részvény (3) segély (1) sport (3) statisztika (1) szabadlovasok (1) szabályozás (16) szegénység (1) szegéynség (1) szellemi (2) szerkezetváltás (1) szolidaritás (4) támogatás (10) tandíj (1) társadalombiztosítás (2) termelés (1) tilos (3) tóth istván jános (1) tudomány (2) tulajdon (3) usa (2) választás (3) vállalatok (3) válság (8) vasút (5) vérpumpa (3) verseny (2) versenyképesség (4) Címkefelhő

Networked Blogs

Facebook követők

2008.01.03. 12:50 süssmájer

A karácsony közgazdaságtana

Muraközy Balázs

A karácsony nem mindenkinek jelenti ugyanazt. Joel Waldfogel számára valószínűleg egészen mást jelent, mint legtöbbünk számára. Legalábbis ezt sejteti az 1993-ban a legtekintélyesebb közgazdasági folyóiratban, az American Economic Review-ban megjelent írásának címe: A karácsony holttehervesztesége. A cikk kiindulópontja az a (természetesen kizárólag amerikaiak számára ismerős) érzés, amely néha az ajándékok kiontása után jelenik meg, és nagyjából úgy foglalható össze: mennyivel jobb lett volna, ha inkább egy ötvenest adott volna a kedves rokon?

Waldfogel egyetemistákat kérdezett arról, hogy mennyibe kerülhettek azok az ajándékok, amit karácsonyra kaptak, és ők mennyit fizettek volna érte. Az eredmények alapján a hálás megajándékozottak 16 százalékkal kevesebbre értékelték az ajándékokat, mint amennyit a rokonok fizettek értük. Ez egy megdöbbentően nagy szám – a karácsonykor elköltött hatalmas mennyiségű pénz egy hatoda, vagyis mintegy négymilliárd dollár csupán az Egyesült Államokban – ebben az értelemben pocsékba megy. Ugyanebből a pénzből 16 százalékkal nagyobb örömet szerezhetnének a rokonok szeretteiknek, ha nem gondolnák azt, hogy ők maguk jobban ki tudják választani a következő évek során oly sok örömet szerző dolgokat, és az ünnep fényét ötvenesek kicserélésével emelnék.

Nem egységesen teljesített a karácsonyi megmérettetésen a rokonok és ismerősök összes csoportja. A közelebbi ajándékozók sokkal jobban ismerik a megajándékozottak ízlését, mint a távolabbiak. A barátok csupán egy százalékkal fizettek többet az ajándékért, mint amennyire azt az ajándékozott értékelte – ehhez képest a „romantikus partnerek” meglehetősen rosszul szerepeltek 8 százakkal. A szülők sem pontosan tudják eltalálni a talán leghálásabb, egyetemista korosztályú gyermekeik ízlését: gyermekeik szerint 14 százalékkal költöttek többet az ajándékokra, mint amennyit ők adtak volna ezekért a dolgokért. Persze ezek a „holtteherveszteségek” szinte össze sem hasonlíthatóak a nagynénik és nagybácsik esetében megfigyelhető 35, vagy a nagyszülők bevásárlásait jellemző 37 százalékhoz képest. Még szerencse, hogy ők sokkal gyakrabban adnak pénzt – állapítja meg a szerző.

De miért a vezető közgazdasági folyóiratban jelent meg ez a cikk, és miért nem egy bulvárlapban? Azért, mert az eredmények sok közgazdász számára meglehetősen zavaróak. Hogyan egyeztethető össze mindez a szuperracionális emberek képével? Miért vesznek ajándékot egymásnak az emberek, ha az elköltött pénz hatoda veszendőbe megy? Nem lenne jobb odaadni egymásnak az ötveneseket? Mégis, hogyan tudják ezt megmagyarázni maguknak a közgazdászok?

A legegyszerűbb magyarázat persze az, hogy többet jelent egy könyv, ha egy rokonunktól kapjuk, mintha a könyvesboltban vesszük meg magunknak. És ez persze így is van. Az emberek racionálisan figyelembe vehetik az ajándékozás által okozott örömet is. Nem probléma, ha kevesebbet fizetnének az ajándékokért, mint amennyibe kerültek, hiszen az érzelmi értékük annál magasabb. Ha viszont jobban belegondolunk, akkor ez a magyarázat további kérdéseket is felvet. Miért éppen így kell kifejezni a fontosságunkat egymásnak? Miért jobb ez, mintha mindenki kiválaszt egy verset, a másiknak, és felolvassa neki? Miért van szükség drága ajándékokra? Miért éppen ezt a költséges módját választja a társadalom a szeretet kifejezésének?

Mi tehát a karácsony társadalmi funkciója? Bizonyos ajándékokat viszonylag könnyen tudunk értelmezni. Az első randevúra vitt csodálatos virágok, az eljegyzésre adott értékes gyűrű vagy a kelet-európai üzletemberek ajándékai kapcsolatuk bimbózó szakaszában mind értelmezhetőek a hosszabb távú kapcsolat, bizalom kialakításának eszközeiként. Az eljegyzési gyűrű elég értékes volt ahhoz még a XIX. századi amerikai viszonyok között is, hogy a vőlegények ritkábban gondolkozzanak menyasszonyuk elhagyásáról. A kelet-európai üzletemberek esetében talán nem is az ajándék értéke, hanem maga a gesztus fejezi ki a hosszú távú kapcsolat kiépítésének szándékát. De karácsonykor általában olyanoknak adunk ajándékokat, akiket meglehetősen régóta ismerünk – itt nem a kapcsolat kialakításáról van szó, hanem inkább annak fenntartásáról. Az ajándékok szerepe persze éppen ezért inkább szimbolikus – ezért nem is könnyű megmagyarázni, hogy miért költ ennyit a társadalom a karácsonyi ajándékokra.

Vannak azonban ennél radikálisabb elméletek is, amelyben az ajándékok értéke fontosabb szerepet játszik. Az egyik – rendkívül szimpatikus – megközelítés szerint a szülők azért adnak ajándékot a gyermekeiknek, hogy azok majd gondoskodjanak róluk, ha öregek lesznek. A gyermekek – hasonlóan komoly érzelmi mélységekről téve tanúbizonyságot – azt tartják szem előtt, hogy minél többet kapjanak az örökségből. Mielőtt felháborodottan és helyből elutasítjuk ezt a magyarázatot, érdemes feltenni a kérdést, hogy csupán egy elfajozott elme spekulációjáról van szó, vagy olyan tudományos elméletről, amely ellenőrizhető előrejelzésekhez is vezet. Ha a gyermekek ajándékainak legfőbb célja az örökség megszerzése, abból az is következik, hogy a gazdagabb szülők gyermekeinek több és értékesebb ajándékot kell adniuk. A másik előrejelzés pedig az, hogy azokban a családokban, ahol több gyermek van – és így nagyobb a az örökségért folyó verseny – szintén több ajándékra számíthatunk. Nos, némi empirikus bizonyíték azért van hasonló állításokra – természetesen kizárólag az Egyesült Államokból. A nagyobb örökségre számító gyermekek ezek szerint a kutatások szerint statisztikai értelemben gyakrabban keresik fel szüleiket, és gyakrabban is hívják fel őket.

És mi ebből a tanulság? Fogalmam sincs. Talán az, hogy adjunk inkább pénzt, ha nagynénik vagy nagybácsik vagyunk? Vagy az, hogy legünnepibb viselkedésünkkel milyen zavarba tudjuk hozni a gyanútlan társadalomtudósokat?

Megjelent a Magyar Narancs 2007/51-52. számában.

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony fogyasztás közgazdaságtan


A bejegyzés trackback címe:

https://ingyenebed.blog.hu/api/trackback/id/tr1987203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása