Magyarország az egyik legdinamikusabban fejlődő gazdaság a régióban. Érezhetően jobb a gazdaság állapota, mint a „volt szocialista” régió számos más országában. Azonban valami mégsem stimmel. Mintha az egyik főszereplő – az állam – nem tudott volna reagálni a változásokra. A szerző arra kérdésre keresi a választ, hogy az államnak miért nem sikerült adaptálni magát az új történelmi környezethez.
Bokros Lajos 130 pontjában nemcsak cselekvési programot, hanem jövőképet vázol fel. Az általa kívánatosnak tartott reformok végrehajtásával Magyarország belátható időn belül felzárkozhat a fejlett nyugati országokhoz, miközben társadalma igazságosabbá válik. A reformok végrehajtásának persze nehézségei is akadhatnak. Ezek lehetnek adminisztratívak: nem könnyű bevezetni a rászorultsági alapú társadalompolitikát akkor, amikor a jövedelmek eltitkolása nemzeti sport. A nehézségek lehetnek politikaiak is: jelen körülmények között nincs az a kormány, ami jelentős politikai veszteség nélkül felvállalhatná a javaslatok bevezetését. Végezetül a nehézségek lehetnek elvi alapúak: a reformok megvalósítása megnehezítheti más fontosnak tartott társadalmi célok megvalósulását.
Az utóbbi időben a kollégiumi díjak megint a viták kereszttüzébe kerültek. A debreceni Egyetemi Életben jelent meg az ezt boncolgató cikkem, de bízom az Ingyenebéd olvasóiban, hogy sokkal kritikusabb olvasóim lesznek – és sikerül egy optimálisabb módszert találni a kollégiumok beárazásának technikájára.
Ezen vizsgálódás alapegysége a táj. A táj vagy vidék régi korokból származó meghatározás, egyszerre jelent természeti és társadalmi egységet. Az egybeesés nem véletlen. Az emberek és lakóhelyeik közötti közösségek kialakulását a régi időkben is nagyban meghatározta a természeti viszonyok és a belőlük következő életfeltételek azonossága, illetve a környezeti egyensúly fenntartásának közös szüksége.
Jönnek a hírek az agrár demonstrációkról a rádióból, és az az érzésem, mintha egy sorozattá formált görög tragédiát hallgatnék, ahol a szereplőkbe van kódolva a végzetük, ami utól fogja érni őket az előbb-utóbb kipattanó konfliktusban. A konfliktus itt van a nyakunkon, jó pár éve, csak most jött el a színvallás ideje, amikor megmérettetődik az elmúlt évek előkészületeinek aprómunkája, vagy annak elmaradása. A termelők piacvédelmet akarnak a kormánytól, az meg vonogatja a vállát, hogy mi köze neki a piachoz, ő egy kormány, egyezzenek meg a termelők meg a felvásárlók. Itt az egzisztenciájukban egyre nyilvánvalóbban fenyegetett, kötött pályákon mozgó gazdák, a másik oldalon az új játékszabályok szerint a közvetlen piaci beavatkozások lehetőségétől már eltántorított, bár az emlékektől még meg-meg rezdülő kormány. És mindenki az EU-ra mutogat, ki megkönnyebbülve, ki meg egyre növekvő pánikban. Hogy mi lesz a megoldás? A konfliktus jellege szempontjából talán másodlagos is. Úgyis mi fogjuk megfizetni.
Az utóbbi időben a középosztály egyre több tagja érzi úgy, hogy az állam feladata lenne az ő megélhetésének biztosítása. Ezt az érzést megerősíti a köztisztviselők nagy száma, valamint az, hogy akik elég kitartóan toporognak az állam nagy kasszája előtt, nem szoktak üres kézzel távozni onnan. Sok művészeti ág képviselői hasonlóan éreznek: legutóbb a filmkassza képviselői vehették elégedetten tudomásul, hogy a Nagy Testvér nem érzéketlen szükségleteik iránt, és a költségvetésből juttat számukra egy kellemes összeget. Érthető, hogy az írók is szeretnének pénzt kapni az államtól.
2003 nyarán egy, a Pentagon kebelén belül működő kutatóintézet azzal a világ közvéleményét alaposan meghökkentő ötlettel állt elő, hogy egy olyan határidős tőzsdét szeretne felállítani, amelyen különféle politikai események bekövetkezései lennének a konkrét termékek, például egy államcsíny vagy akár egy terrorista akció. Írásunkban amellett érvelünk, hogy az egyébként más okok miatt napok alatt megbukott ötlet logikailag fundamentálisan elhibázott koncepción alapul, amelynek általánosítható tanulságai vannak a pénzügyi piacok újszerű alkalmazásainak korlátait illetően.
A gyógyszerkassza ismét elszaladt. A gyógyszerkiadások 18 hónap alatt 64%-al nőttek: ilyen módon évi 116 milliárdot kell erre a célra költeni (NOL). Ez a probléma már tavaly is felmerült, amikor a kormány un. ideiglenes gyógyszertámogatási rendszert vezetett be, amelyet korábban már méltattam. Az idén azonban még ennél is radikálisabban kell megoldani a helyzetet: a gyógyszergyárak vagy befizetik az általuk megkapott támogatás 15%-át az államnak, vagy úgy megszabályozzák a gyógyszerek árát, hogy attól koldulnak.
Akár nosztalgiakoncertre a pszichiátrián politoxikomániával kezelt rock and roll sztárt, úgy szedték elő mértékadó gazdasági újságíróink a hitelfelvétel nagymesterét, a pechére kis nyitott gazdaságú országba született örök keynesista Fekete Jánost. (Előzetes a szombati rádióműsorhoz; Tilos FM90.3 12.30-13.30.)
A magyar gazdaságpolitika egy magára valamit adó közgazdász szemében maga az „állatorvosi ló”. A nemzetközi médiában a korábban abszolút siker-sztoriként jellemezhető kis, közép-kelet európai ország manapság egyre gyakrabban ölti magára a „hiteltelen”, „fenntarthatatlan” „bizonytalan” rosszul csengő jelzőit. Én, fiatal és naiv, egyben forradalmár lendületű fiatal papírfirkász egyre gyakrabban teszem fel magamnak a kérdést, hogy ha ez ennyire evidens, akkor miért nem történik semmi? Vagy történik, csak a nekem is kenyeret adó média-sóbiznisz számára ez nem hír?
A halapenz.hu felfüggesztése kapcsán abszurd kabaréba illő vélemények egész sora jelent meg a sajtóban, melyek rávilágítottak, a magyarországi egészségügyi reformok folyamatos kudarcának egyik okára. A megszólaló orvosok akaratuk ellenére meglepő pontossággal mutatták be, mennyire nem értik a piaci mechanizmus működésének alapvető jellemzőit, hogyan ragaszkodnak igazságtalan előjogaikhoz. A hálapénzek által leginkább érintett orvoscsoportok (a szülészek és a sebészek) alapvetően ellenérdekeltek a tiszta, átlátható viszonyok megteremtésében, a valós tulajdonosi kontroll kiépülésében, jövedelmeik kifehérítésében. A hálapénz tehát sajnos nem csak egy kellemetlen kísérő jelensége a szerkezeti torzulásoknak, hanem az egyik jelentős gátja a reformoknak is.
A karácsonyi Élet és irodalomban Bokros Lajos a következő javaslattal állt elő: „…A megoldás nem a gyógyítási szolgáltatások teljes magánosítása és piacosítása, hanem az öngondoskodás, illetve a szolidaritás finom egyensúlyának kialakítása. … Szigorúan egyensúlyőrző gazdálkodásra az állami betegbiztosítót csak akkor lehet rákényszeríteni, ha mellette megjelennek a piacelvű magánbiztosító pénztárak, amelyekbe a dolgozóknak kötelező belépni. Az állami betegbiztosító a továbbiakban csak az alapszolgáltatások körét és azt is csak részben finanszírozná. A szakrendelői és kórházi szolgáltatások jelentős részét, illetve egyes szolgáltatások költségeinek növekvő hányadát a magánbiztosítók fedeznék….” Ez az alfa és az omega. A finanszírozók versenye az összes többi probléma megoldásában döntő szerephez jutna. Sajnálatos, hogy a szerző megfeledkezik arról, hogy milyen fontos lenne a szolgáltató szektor reformja is, mint ahogy a magánfinanszírozás bizonyos fontos tulajdonságaira sem hívja fel a figyelmet.
Írásom részben összefügg Bokros Lajos 130 pontjával. Annak is az adózást és adórendszert feszegető pontjaival:
Az elmúlt hetekben kisebb vihart kavart egy igen izgalmas honlap a halapenz.hu betiltása. A honlap egy jogilag tiltott tevékenység folytatásáról tájékoztatott mindenkit, és a készítő elmondása szerint célja nem az orvosok, ápolók bántalmazása, hanem a rászorulók segítése volt. Nézzük meg, hogy működhet-e a honlap az ötletgazda céljainak megfelelően, illetve milyen következményekkel járhat ez a hálapénz jövőjével kapcsolatban!
Karácsony alkalmából nem csak családtagjaink és közeli ismerőseink ajándékoznak meg minket, hanem a lassan mindent betöltő állam is feladatának érzi ezt. A Sulinet program keretében szinte mindent megkaphatunk: digitális fényképezőgépet, kormánykereket és memóriát. Ráadásul 60 ezer forint alatt ingyen. És mindezzel a magyar valóságot megpróbálták az információs társadalom hiperterébe teleportálni. Talán nem ez a legcélszerűbb módja. Esetleg azokat kellene valahova elteleportálni, akik ezt ebben a formában kitalálták.
